Lehet sajnálni igazán, azt aki öngyilkosságot követ el? Ugyanannyira, mint egy másik embert aki nem saját kezűleg vet véget az életének?

Nekem volt már majdnem sikerült öngyilkossági kísérletem igazából technikai dolgok miatt nem jött össze, szal nem miattam... utána járkáltam pszichiátriára ott valahogy kirángattak kicsit belőle de sztem aki erre hajlamos azt sose lehet 100%-ig

Na mindegy ezt csak azért írtam h nem vagyok kívülálló a témában :P Szerintem nem kell sajnálni az öngyilkosokat, ők hoztak egy döntést, semmi másban nem különbözik ez a döntés attól, mint hogy valaki úgy dönt, hogy 200al megy az autópályán, és aztán elüti egy kamion... sajnáljuk? Nem. Az öngyilkost sem kell sajnálni, tiszteletben kell tartani a döntését, ennyi.

Amúgy én gyávának vagy bátornak se hívnám az öngyilkost, mert az öngyilkos csak azt a lehetőséget látja maga előtt. Értitek az az ember, aki választhat, mit tesz, és a legegyszerűbbet választja, arra lehet mondani, hogy önző, gyáva, stb. De az öngyilkosnak annyira be van szűkülve a tudata, hogy számára egy járható út van, nincs választási lehetőség. Aki pedig egy közül választ, az nem gyáva, persze nem is bátor, meg nem önző, mert ő nem lát másik reális lehetőséget.

Mondjuk én azt se sajnálom, aki nem öngyilkosságban hanem balesetben stb. halt meg, ugyan minek? Mindenki meghal egyszer, mindannyian haldoklunk, csak van, aki nem hajlandó felfogni, úgyhogy sajnálhatnám ezzel az erővel az összes embert! Nem sajnálom aki meghalt, mert nincs rosszabb sorsa, mint a többieknek, ugyanolyan van. Ha öngyilkos, ha baleset, ha betegség, ha akármi.

Amúgy se lehet tudni, mi van a halál után, van 50% esély arra, hogy jobb lesz :P

18/F

Szerintem lehet.

És én inkább azt tartom gyávának, aki tudta, hogy barátja/családtagja nagyon beteg, mégis b@szott arra, hogy segítsen neki, mert "nincs semmi baja", csupán a mély depresszió. Én az ilyet nézem le, nem az öngyilkost.

Persze, lehet. Én sajnálom, amikor valakinek már odáig siklik az élete, hogy ne találjon más megoldást, csak az öngyilkosságot. Ez végtelenül szomorú dolog.

Igen, ettől függetlenül gyávák és önzőek, DE!

Én is voltam depressziós, nekem is voltak öngyilkossági terveim 2-3 éven keresztül. Szerencsére végül valahogy összeszedtem magam és ma már rettentően hálás vagyok, amiért nem a rossz utat választottam, mert csodálatos életem van - boldog vagyok.

De emlékszem arra, hogy milyen volt depressziósnak lenni. Amikor az ember eljut odáig, hogy öngyilkos legyen, már egy kicsit más értelmet nyer a gyávaság, mint a köznapi életben. Átváltozik amolyan érdektelenséggé.

Az ember nem FÉL szembenézni a problémáival, hanem egyszerűen nem látja ÉRTELMÉT annak, hogy megküzdjön velük Mert minek? Ha valaki depressziós, nincs célja, vágya és hasonlók - egyszerűen minden olyan mindegy. Egy idő múlva már az is, hogy másoknak esetleg fájni fog a halála.

Mert aki depressziós, az nem is érzi mások szeretetét. Így automatikusan oda jut, hogy nem is érdekli majd őket a halála.

Hidd el, aki nem volt ilyen helyzetben, könnyen ítéli gyávának és önzőnek az öngyilkosokat. Én meg azt mondom, csupán az volt közöttük gyáva és önző, aki meg se próbált változtatni a helyzetén.

"Emberek az ok hogy nem sajnáljátok az öngyilkosokat, de a gyávaságnak mi köze ehhez?? Aki öngyilkos akar lenni, egyáltalán a gondolat megfordul a fejében, az BETEG ember."

Igen,tényleg beteg.De az, hogy a halált látja az egyetlen kiútnak, számomra arra vall, hogy gyáva az élethez.

"Igen,tényleg beteg.De az, hogy a halált látja az egyetlen kiútnak, számomra arra vall, hogy gyáva az élethez."

Nem érted. Aki betegség miatt kényszerül bele bizonyos dolgokba, az hogy lehetne gyáva?! Ennyi erővel tényleg a rákos ember is gyáva...

A válasz megírásának időpontja: ma 17:53

Hát...nem tudom.Most kissé összezavartál :D

Nem gyávák, épp hogy nagyon is bátrak hogy ezt meg merik tenni.

És igen, nagyon, nagyon lehet őket sajnálni, két ilyen ember emléke is szaggatja évek óta a szívemet :(