Miért nem mérték föl körülöttem lévő felnőttek, hogy apám hirtelen halálánál kellett volna beszélgetni, segítséget kérni, elmagyarázni?

Szia!

Először is részvétem apukád miatt!

Hány éves voltál mikor elhunyt, mert a szövegedből ítélve, még kicsi lehettél, vagy legalábbis kiskorú. Egy ember elvesztése mindig nagy fájdalommal jár, különösen egy gyermeknek, illetve az elhunyt társának, szüleinek. Hogy miért nem magyarázták meg, ésszerűen azt tudom mondani, hogy azért, mert nem szerettek volna még egy gondot a nyakadba akasztani. Ezt persze átvitt értelemben kell érteni. Magyarul úgy gondolhatták, hogy épp elég nagy trauma volt neked apukád halála, s nem szerették volna ezt azzal tetőzni, hogy mi fog vele történni. Segítséget azonban kérhettek volna, de valószínűleg egyedül szerettek volna maradni a gyászukban, csak arra nem figyeltek eléggé, hogy te is ott vagy, és esetleg neked szükséged lenne külső segítségre, sajnos. A beszélgetés pedig megint egy másik dolog. Nem hinném, hogy csak apukádról szerettél volna velük beszélni, hanem csak úgy alapból, hogy érezd ők még veled vannak, számíthatsz rájuk.

Több dolog nem jut eszembe a kérdéseidre. Viszont meg szeretném kérdezni, hogy mit értesz az alatt, hogy nem találod a helyed a világban? A másik pedig, hogy mitől, esetleg kitől félsz?

18L

hát, ez a felnőtteknek is hatalmas megrázkódtatás, sokan ezért sem tudnak gondolni rád, még ha amúgy fel is fognák ésszel, min mész keresztül. Én 15 éves voltam, amikor szintén hirtelen elveszítettem édesapámat.

A kérdésed kapcsán 20 év távlatából próbáltam felidézni, hogy viszonyultak hozzám a felnőttek, megkaptam-e, amit te hiányolsz... Az az igazság, h egyáltalán nem emlékszem, számomra megszűnt a külvilág. Úgy éreztem, egyedül vagyok, ezzel egyedül kell megbirkóznom, egyedül kell túljutnom rajta. Talán te is így érzel majd és sikerül úgy-ahogy feldolgozni. (Nekem ment, de azért vannak fájó pontok, pl hogy sosem ismerheti meg a páromat, h a barátaim szülei idősödnek, az én apukám meg sose lesz öreg...)

Nagyon sajnálom apukádat!:(

Én azt hiszem, a felnőttek hajlamosak elfelejteni, hogy a gyerek mindent ért, ami körülötte történik. Úgy vannak vele, majd megbékél, elfelejti, úgysem tudja még felfogni, mit történik. Legalábbis nálunk ez játszódhatott le a szüleim fejében, mikor 10 éves koromból gyors egymásutánban elveszítettem 3 szeretett családtagomat. Rányomta a bélyegét a egész életemre. 20 éves koromig nem is tudtam beszélni róluk. Éppen, mikor életre szóló tapasztalataimat kellett volna megszereznem, én azzal szembesültem, hogy az élet értelmetlen, meghalunk egyik napról a másikra, mintha sohasem léteztünk volna, nincs értelme élni. Valószínűleg emiatt csellengek én is az életben, nem lelem örömömet semmiben, és bár képességeim tekintetében tényleg bármit véghezvihetnék, feleslegesnek érzem az egészet. Elég gáz, de 26 évesen félek a sötétben, félek minden ismeretlentől, rettegek, hogy mikor jön megint el a halál valakiért, akit szeretek, nem merem kitenni a lábam az utcára, félek az öregedéstől, stb. Komplett pszichológiai eset vagyok:)

És mindez azért, mert gyerekként nem volt, aki segített volna feldolgozni az eseményeket. Mostmár ilyen vagyok.. így kell elfogadnom magam. A családom szerencsére semmit nem tud a bennem zajló folyamatokról, és örülnek, hogy mindig itt vagyok, mikor szükségük van rám, vigyázok rájuk. Tudom, hogy akkor nekik is nehéz volt, ők is gyászoltak.. nem hibáztatom őket semmiért.

szia utolsó,

én már nem tudom, hányadik vagyok, de a %ból kiderül. Nálam is az történt, ami nálad, fél év alatt veszítettem el három nagyon közeli hozzátartozómat, elsőként az apukámat. Még nagyon fiatal vagy, fordulj szakemberhez, ne add fel ilyen könnyen. ne nyugodj bele, mert elfecsérled az életed.

Hány éves voltál, amikor meghalt?

Nagyon sajnálom a halálát, de szerintem a gondjaidat és azt, hogy nem találod a helyed, ne fogd erre, mert akkor csak önsajnáltatásnak adsz helyet, amire nincs szükséged. Vegyél erőt magadon, ne másokat hibáztass a mulasztásaikért, hanem nézz szét, hogy mit is tehetnél, hogy rendbehozd az életed.

Hogy érted pontosan azt, hogy nem találod a helyed és hogy félsz?