Hogyan tudnám leállítani a családomat, hogy kicsit leszálljanak a témáról?
Nem tudom, ez kinek mekkora gond lenne, de engem nagyon bánt.
22 éves vagyok és eléggé nagy melleim vannak (szerencsére-sajnos), és állandóan ezzel piszkálnak (nem akarok csúnya szót írni) tesómék is meg anyu is.
Leírok két esetet: a melltartómban a merevítő átszúrta az anyagot, és gondoltam megvarrom. Kérdezte tesóm, hogy mit csinálok, mondtam, hogy melltartót varrok. A varrás közepén bejött a szobába, és nekiállt visítozni kb, hogy azt mondtam melltartót varrok, nem sátorlapot...
Másik eset tegnap történt: szórólapoztunk (nagyobb áruházakét), és elég sokat kellett egyszerre vinni. Erre anyám rögtön megszólalt, hogy "Csak nehogy összenyomja a melleit."
Nagyon bánt, mert akárhányszor itt vannak bátyámék ezt hallgatom. Ez heti legalább 1 alkalom, plusz a szórólap, ami szintén 1.
Tegnap kérdezte anyum, hogy most mi a bajom, mondtam neki, hogy le lehetne állni, mert a f-om tele van ezzel, nem hiszem el, hogy nincs más, akit lehetne b.tatni. Erre rögtön felcsattant, hogy hát velem viccelni se lehet?
Mondtam, hogy de, lehet, csak amikor hetente sokszor ezt hallgatom, az már nagyon unalmas.
Ja, és hétvégén mindig megkapom, hogy vigyázzak, nehogy beleérjen a levesbe....
Így is gyűlölöm a melleimet, mert ezt kell hallgatnom.
Van nagyobb problémám is, nem ez a legfőbb, de a többire nem tudtok megoldást szerintem.
Kérlek segítsetek, mit csináljak? Ha szépen kérem, akkor nem fogják fel. Ha csúnyán, akkor bunkó vagyok....
Nos, Édesapám biztos nem bánt, ugyanis közel 5 éve elhunyt.
Bátyám az, aki nagyon viccesnek hiszi magát ilyenkor.
Amúgy nagyon szeretem a családomat, amikor a depresszió szélén táncoltam, akkor ők rángattak ki onnan, és amint felismerték, hogy komoly lelki gondjaim vannak, azonnal beszéltek pszichológussal.
De ez már sok nekem. Próbáltam nem törődni vele, de nem képesek leállni.
Édesanyámat biztosan nem gúnyolnám, ahogy az egyik válaszadó tanácsolta, mert a gúnyolódást leszámítva a legjobb Anya a Földön, eszméletlen sokat tett a bátyámért és értem; ja és sosem emelt rám kezet.
Az egyetlen gondom velük az, hogy állandóan ezen lovagolnak.
Mindenkinek köszönöm a tanácsokat, igazán hasznosak.:):) Az asztalt azért nem borítom a családra, de lehetséges, hogy felkelek és majd később befejezem az ebédet.
válasza:
válasza: válasza:Nézd, engem világéletemben a másik szélsőséggel a kicsi mellemmel ugrattak. Apám konkrétan közölte, hogy a mellemet tőle örököltem, mert kb egy méret vagyunk. Igenám, de én megtanultam ezeken nevetni, vagy tovább viccelődök magamon. Utána már nem vicces másnak sem, mert hatást nem ér el vele. Elég gyorsan meg is unták.
Egy kis humorérzék!
Nézd, ha egy ilyen kis piszkálódással szemben nem tudod felvértezni magad, mi lesz, ha később mondjuk egy munkahelyen valaki valóban durván elkezd fúrni?
A családod is addig csinlálja csak, amíg látják, hogy ugrasz rá. Ha egy-két hétig következetesen nem reagálsz, vagy te is nevetsz velük, le fognak kattanni a témáról.
válasza:Természetesen az asztalborogatást viccnek írtam. De ha szó nélkül felkelsz és elvonulsz, az hatékony lehet. Azt hiszem, most a kommented alapján, hogy ha legalább Anyudban tudatosulna, hogy valóban ennyire rosszul esik neked a dolog, akkor talán ő máshogy állna hozzá.
Az is lehetne, hogy egyszer, amikor épp nincs ebből konfliktus, csak leülsz és lemondod, mennyire fáj neked. Vagy mutasd meg neki ezt a kérdést.
válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!