Miért nem vagyok szimpatikus az embereknek? FONTOS

mark86

Sokan keverik a nagyképűséget a magabiztossággal.

Engem mindenki utál aki nem ismer,aki igen az meg tudja hogy tökéletes vagyok...

;)

Én is ilyen vagyok!!

Többen mondták már, hogy elsőre beképzeltnek tűnik az arcvonásom, hideg jégcsapnak hatok.

Gondolom az önbizalomhiányom palástolom így, hogy inkább meg se szólítsanak az emberek és akkor kevésbé bánthatnak.

Pedig egyáltalán nem vagyok beképzelt, sőt!

29N

Na én is így vagyok.. Persze lehet a személyiségem is ludas, de nem abban hogy beképzelt lennék.. Mindig mondják rám hogy miért nézek ilyen szomorúan, vagy mi a baj? vagy ilyesmi.. pedig nem is..

Meg megtudtam hogy miket beszélnek rólam akik nem is ismernek, csak mert én hogy "tűnök" :L hát nem tudom.. de szerintem folyamatosan ez van velem.. nem tudom mit kellene csinálni, önmagamat nem tudom kicserélni..

Kedves kérdező, nagyon nem vagy egyedül ezzel a problémával. Dettó nálam is ez van. Többször előfordult, hogy olyan emberek, akikkel később jó viszonyba kerültem, elmondták, hogy eleinte kifejezetten kerülték a velem való kontaktust, mert úgy tűnt a számukra, hogy nagyképű vagyok, beképzelt, és hogy lenézem az embereket (fennhordom az orrom). Aztán pedig kellemes meglepetés a számukra, hogy egyáltalán nem vagyok olyan.

Ami még jellemző, hogy azt mondják: csúnyán nézek, szúrós a tekintetem. :( És amivel még nagyon gyakran találkozom, hogy kérdezik, hogy mi a bajom, szomorú vagyok? Pedig nem, csak ilyen az arcom. Szerintem non-stop mosolyognom kéne, hogy ne higgyék azt, hogy valami bajom van a világgal. Nagyon zavaró, utálom ezt magamon, de sajnos én sem tudok mit tenni ellene.

Sajnos én is így vagyok vele. Egy-két emberről sejtem, kettőről biztosan tudom, hogy a "fejem" miatt utálnak. Ők magunk mondták, így szó szerint(persze először nem akarták, én kérdeztem rá, hogy mondják már el őszintén, mit tettem ellenük). Két különbőző korú, ismeretségű, stb. emberről van szó, tehát még csak nem is beszélhettek össze. Pedig minden megpróbáltam, kedvesen, udvariasan viselkedtem velük, mégis csak bunkóságot kaptam válaszul. Nem tartom magam egy világszépének, de ronda vagy taszító sem vagyok.

Annyi igaz, hogy nekem is lefelé görbül a szám (genetikai adottság). Emlékszem emiatt még általános iskolában be is szólt a rajztanár, hogy úgy ülök ott órán, mintha temetésen lennék. Ez baromira nem esett jól, hiszen én soha nem ártottam neki, sőt mindig fegyelmezettten viselkedtem (ráadásul csak 8 éves voltam akkor).

Ha mosolygok, az se látszik meg, csak úgy "normálissá" válik a szám, ha meg nagyon vigyorgok, akkor az "kedves mosolynak" látszik csak.

A bátyám is ilyen, ő mondta nekem, hogy pl.: mielőtt bemegy egy bankba, már előtte megmondja, hogy ki fog belékötni, hiszen már ő is megtanulta, hogy unszimpatikus a képe.

A legviccesebb az, hogy a legjobb barátnőm múltkor vallotta be, hogy ő is beképzeltnek hitt első látásra(elég vsszahúzodó vagyok, ez hathat távolságtartónak), de felülkerekedett rajta, és rájött, hogy minden vagyok, csak beképzelt nem. :)

Ezen tanulva, én mindig úgy nézem az embereket, hogy csak a személyiségük érdekel(hogy milyen maga az ember, legbelül), nem az, hogy hogy néznek ki, milyen a vallásuk, szexulális beállítottságuk, stb.

Próbálj meg nem foglalkozni az ilyen felszínes emberekkel(tudom nehéz, néhanapján rám is rámtör a "mégis mit tegyek, hogy szimpkussá váljak" szindróma, de aztán rájövök, hogy aki tényleg meg akar ismerni, azt nem tántoríthatja el az első benyomás! Úgyhogy fel a fejjel! ;) 18/L