Mit gondoltok erről? Kinek van igaza?

ELFOGADÁS. Nagy betűvel!

Te ilyen vagy, ő olyan. Tartsátok ezt tiszteletben, mindketten. Ha nem megy, sajnos nem egymásnak vagytok teremtve. Ilyen egyszerű. Ez nemcsak arra vonatkozik, hogy ne cseszegesd, hogy mondjon el mindent, hanem arra, is, hogy fárasztja, hogy sokat beszélsz, és nem akar végighallgatni.

Nem mindenki igényli, hogy elmondhassa ha valami baja van.

A párom is mindig panaszkodik ha valamit nem mondok el, de igazából nekem így esik jól. Ha magamban tartom akkor max fél nap és el is felejtem, ha elmondom neki akkor még napok múlva is előhozza lelki támogatás címen.

Nekem nem kell, hogy eszembe juttassák, hogy mi a bajom. Én el akarom felejteni, nem pedig kibeszélni.

A fontos dolgokat úgy is megbeszéljük, nem kell, hogy minden vacakra emlékeztessen.

21/L

Nem mindenki szereti kibeszélni a problémáit. A férfiak pláne nem. Inkább magukban oldják meg. Nekik nem mindig megkönnyebbülés kiadni magukból, inkább kényelmetlen érzés.

De megértelek. Mi is így voltunk a kapcsolatunk elején a párommal és engem is zavart, egyszer-kétszer szóba is került köztünk. Az volt a baj, hogy én mindenben nagyon szerettem volna segíteni neki és ezt a viselkedését elutasításnak éreztem. De elfogadtam, meg is értettem, még ha nem is volt túl jó érzés.

Aztán egyre jobban nem ment nekem sem, hogy beszéljek neki a problémáimról. Valahogy nem éreztem fairnek, hogy ő egyedül oldja meg őket, én meg rázúdítom. Inkább felhívtam egy barátnőt, vagy anyukámat. Mikor ezt észrevette, őt kezdte el zavarni, hogy hallgatok és nem tud nekem segíteni.

Időnek kellett eltelni, hogy mire mindketten meg tudtunk nyílni egymás előtt. Mostanra viszont már hozzám fordul a problémáival és én is újra meg tudom vele osztani az enyéimet.