Lennetek Haztartasbeli?

Gyermektelen, de párkapcsolatban élő férfi vagyok, elnézést, hogy offos beütéssel belekotyogok. Számomra mindig is érthetetlen volt az a pálfordulat, azok a becsökés-felé vezető változások, amiken keresztülmennek a szülővé vált fiatalok. Sok havert elveszítettünk már a gyereke miatt. Így, az észérvek ellenére az én szememben elég erős negatív felhangja van a gyerekvállalásnak. Szinte mindenki elslamposodik. Igénytelenné válik. Sokan "mártírszülő" attitűdöt vesznek fel. Utána már egyetlen társasági összejövetel sem lesz a régi, mert mindig minden beszélgetés csak és kizárólag a kölkökről szólhat, stb. Tudom, hogy ezt én nem érezhetem még át, mert nincs gyerekem, tudom, hogy sokan le fognak hurrogni, mert a gyermek az élet nagy csodája, stb.

De miért kell miatta kifordulni önmagából az embereknek? Miért kell egy dinamikus, ápolt, igényes valakiből egyszeriben egy elhízott slampos valamivé válni? Miért nem lehet megőrizni azt a laza, fiatalos hangulatot egy összejövetelkor, ami korábban volt?

És mindez hol kapcsolódik a kérdéshez? Ott, hogy aki háztartásbelivé avanzsál, az hamar bekettyenhet, különösen, ha nagyon más volt korábban az élete. Érzésem szerint a "hamvas" üde fiatalosság is egy érték, amit meg kéne becsülni, és a szülői létnek nem kellene törvényszerűen felszámolnia azt.

Gondolom, elsősorban hölgyek válaszára vársz. :) Ha egy családba gyermek érkezik, az anyuka jó pár évre háztartásbeli lesz. Persze, nem mindenki megy el 3-6-9 évre gyed/gyesre, de a nagy többség szívesen marad otthon a babával és többnyire a pénz viszi rá őket arra, hogy visszamenjenek dolgozni.

4 hónapos a kisfiam, a születése előtt 6 évig dolgoztam, belső ügyfélszolgálaton, postázóban. Nagyon szerettem, jóban vagyunk a kollégákkal, akikkel barátnők lettünk, igyekszünk most is tartani a kapcsolatot. Bevallom, jelen pillanatban imádok itthon lenni. Szeretem ellátni a kisfiamat, figyelni a fejlődését, mindig ott lenni, ha valami nyűgje van. Nem hiányzik az ügyfelek bunkósága, igénytelensége, a folytonos panaszkodás. A kollégák részéről pedig nem hiányzik a fúrás-faragás, a pletyka, a ki-kivel-miért-mit csinál- és mekkora hülye.

Élvezem, hogy jut időm mindenre, kényelmesen ellátom a házimunkát, nem marad szombatra, így a hétvégéket hármasban tudjuk tölteni, most már a babát is vihetjük egy-egy rövidebb kiruccanásra.

Ettől függetlenül, ha nagyobb lesz a fiam, és még nem érkezik meg a második gyerekünk, visszamegyek dolgozni. Egyedül ami hiányzik, az a szellemi pörgés. Hiába gyönyörű egy kisbaba, valljuk be, nem egy szellemi kihívás. :) De ezt lehet pótolni tanulással, hobbival....

Az életem többi részére nem lennék "csak háztartásbeli". Hiányoznának az emberek, a humor, a kihívás, a felnőtt társaság.

Elsőnek: meglehetne őrizni,ha a nők többségének nem töltené ki az egész életét a gyerek túlzott dédelgetése.

A Kérdésre : aki 3 évig otthon marad a gyerekkel,az tudatosan vállalja a háztartásbeli szerepét.

06:10:

Mintha rólunk írtál volna... fiatal házaspár vagyunk egy kisbabával. Szülés előtt pörgős életet éltünk/tem, most meg itthon csücsülök slamposan, beszűkült az életem. A slamposság oka a kialvatlanság, a beszűkült tudatállapot oka pedig az, hogy egy kicsivel vagyok a nap 24 órájában - az ember pedig arról szeret beszélgetni, ami a leginkább foglalkoztatja.

Válasz:

Most tgyáson vagyok, de már látom, belőlem sosem lesz háztartásbeli - szeretem a gyerekem, de ez hosszútávon marhára nem elégít ki.

Ugyan, nekem még nincs gyerekem, de a párommal kettőt-hármat tervezünk kis időközzel így igen ,valószínű, hogy jó pár évig háztartásbeli leszek és megmondom őszintén, örömmel fogom tenni.

Azalatt az idő alatt maximálisan tudok majd teljesíteni a konyhában és egyéb házimunkában, tudok majd figyelni nem csak a gyerekekre, hanem a FÉRJEMRE is. És ez az, amit sokat nem tesznek meg. Elfelejtik, hogy ők elsősorban NŐK maradnak. Attól, hogy gyerek született, ez nem változik, csak pluszba anya is lett. Ebből az elvből kiindulva oda tudok majd magamra figyelni, leadom magamról a plusz kilókat, egyebek...

15 éve vagyok itthon, mióta 19 évesen férjhez mentem.Egy 14 éves fiunk van.

Semmivel nem érzem magam kevesebbnek, mint az a nő, aki főállásban dolgozik.Hogy miért is?

280nm-es a ház, hatalmas a kert, ezeket én gondozom egyedül.A férjemnek minden hivatalos ügyét én intézem, mert Ő a cégtől ki sem tud mozdulni, annyi a megrendelés.Sokszor van nálunk a megbeszélés, ilyenkor ügyvédekkel, üzlettársakkal egyeztetek, húzós kérdésekben döntök egyedül, ha nincs éppen itthon a férjem.Mellette alapítványi munkákban is részt veszek, kampányolok a beteg gyermekek mellett, a hajléktalanok mellet, egy állat menhelyet patronálok, és nem utolsó sorban itt van a kamasz gyermekem, aki igen csak sok figyelmet igényel mostanában:)

Szóval egyáltalán nem lógatom a lábam, igaz, az időmet én osztom be.

A másik, pedig az anyagiak.Engem nem tart el a férjem, szinte egyforma összeg van a bankszámlánkon, mert én örököltem egy szép összeget, amit mindig forgattam, majd befektettem, így van egy pár ingatlanom, ami ki van adva, így nem szorulnék senkire sem, akármi történne.És az a mit a férjem eddig elért, az is közös siker, hiszen én biztosítom Neki mind azt, ami a sikerhez kell.

Száz szónak is egy a vége, semmivel sem érzem magam kevesebbnek, mint azok a nők, akik egy fix munkahelyen dolgoznak.

34/N

Nem, nem lennék háztartásbeli.

Suli után 1 évig voltam munkanélkül (majd utána újra iskolapad), pikk-pakk letudtam a házi dolgokat, utána megevett a penész. Ha lenne gyerekem, szerintem egy idő után ott is ez érvényesülne, miután leküzdöttem a problémákat, kell az élet nekem!

Nekem 2 kis gyermekem 3,5 éves,és 15 hónapos.

Itthon vagyok 3,5 éve.Elötte 3 helyen dolgoztam.Szinte szabadidöm sem volt.......

Most 3 ,5 éves nem aludtam egy rendest.Elötte a lányom ébredt,most a fiam 15 hónapja minden éjjel 4x5x.Hulla vagyok a kialvatlanságtól,de nem vagyok elhízott slampos.....Van nagy kertünk,azt renben tartom +háztartás a 2 gyermek.Egyenlöre éppen elég.Nem is tudom hogysn lesz ha visszamegyek dolgozni.Persze elözször munkahelyet kell keresnem mert elköltöztünk.....

NEM bántam meg,hogy itt vannak a gyerekek.Rengeteg öröm nevetés költözött a házba.Ugyan úgy kimozdulunk hétvégén mikor idö van rá és az idöjárás is engedi.Megyünk állatkertbe,stb....

Igaz van idegesség is....De hidd el megéria gyerekekért...Semmi ért nem adnám öket.Miattuk érdemes élni ebben az egyre elromlott világban.......

Én 21 éve vagyok háztartásbeli, részben a gyerekek miatt (4 gyerekünk van), részben pedig azért, hogy a fßerjemnek "hátteret" biztositsak. Ugyanis nagy felelösség járó, stresszes munkája van, és ha hibázik, sok ember élete múlhat rajta. A másik tényezö, hogy ha én is keresnék, akkor KEVESEBB lenne a jövedelmünk, met egyrészt az adókülönbség elviszi a keresetemet, másrészt a gyerekekre egy csomó plussz kiadás lenne, ezen kivül az itthoni fözés, stb-bel rengeteget meg tudunk spórolni (havi 50000 felett van a különbség).

Mérnöki diplomával és 10 év munkaviszony után tértem át erre az életmódra, tudatosan vállalva, hogy valószinüleg nem fogok még egyszer munkahelyre járni.

Ennek ellenére nem csak ülök itthon és szép lassan leépülök, hanem nagyon odafigyelve vigyázok a szellemi és testi frisseségemre.

Sokat olvasok, szakkönyveket is, informálódok mindenféle témakörben, hogy az aktuális szinten legyek, és sokat segitek a férjem munkájában is - csak nem hivatalosan.

Most, 50 felett is vitaképes partner vagyok majdnem minden kérdésben a férjem munkatársai szemében is (mindegyik gépészmérnök, és tervezéssel, innovativ munkákkal foglalkoznak), szakkérdésekben is, a számitógéppel kapcsolatban is (NEM szövegszerkesztés meg játszásról van szó), a gyerekeim iskolatársai/munkatársai (20 és 35 közöt) a legtöbbször elfelejtik, hogy nem közülük való vagyok, mert nem ragaszkodom a "rangomhoz", azaz nem szülöként, hanem egyenrangú beszélgetötársként fogadnak el.

Ami meg az elhizás, eltespedést illeti, a súlyom ugyanaz, mint 18 évesen, és az erönlétem is - sokkal fiatalabbak sem birnak velem lépést tartani, ha kirándulunk, egy lépcsön lefutni, egy székre fellépni nem probléma, ugyanolyan a mozgásom, mint 20 évesen volt.

Így nem érzem magam sem eltartottnak - mert hozzájárulok a család jövedelméhez - mégha csak azzal is, hogy a kiadásokat csökkentem úgy, hogy senkinek nem kell emiatt semmiröl elmondania, az adók miatt nem lesz kevesebb bevételünk, és a gyerekek is, meg a férjem is NYUGODT légkörben tudja eltölteni azt au idöt, amikor itthon vannak.