Mi a jobb, ha valaki sose ismerte az apját, vagy ha 13 éves korában meghal?
Egyik haverom úgy született hogy az anyjának egyéjszakás kalandja volt, soha nem is látta utána a férfit, szóval a fiú azt se tudja ki az apja.
Az én apukám akkor halt meg mikor 13 éves voltam.
A haverom beszólt nekem hogy örüljek, hogy legalább nekem volt apám és hogy 13 évet együtt tölthettem vele, és nekem mennyivel jobb mint neki.
De én nem így gondolom mert ő azt születése óta megszokta, hogy ketten vannak az anyjával (+ néha vannak rövidebb kapcsolatok de állandó nevelőapja nem volt), és ők boldogan élnek, neki ez a természetes és neki NEM hiányzik az apukája hiszen nincs ami hiányozzon!!
Nekem viszont NAGYON hiányzik apukám, 1 éve halt meg, és még mindig mindenről ő jut eszembe és ez borzalmas, és folyton csak az jár eszemben hogy milyen jó volt mikor még itt volt, mennyit szórakoztunk és ilyen soha többet nem lesz. Még mindig rámjön a bőgés, és bizonyos helyzetekben meg elképzelem mit mondana, vagy mit gondolna (pl megdicsérné a bizimet, vagy tanácsot adna )de ezt már nem teheti meg.
És nem fogja látni milyen gimibe, meg egyetemre megyek, nem fogja tudni hogy vannak-e gyerekeim, meg ilyenek. Meg pl. ha jól szerepelek valahol és jól sportolok, mindig az van bennem hogy apukám hogy örülne most ennek.
Aki soha nem ismerte az apját, annak nincs ez a rengeteg emlék és ezért nincsenek ilyen gondolatai és nem olyan nehéz elviselni. Szerintetek?
14/F
Én 30 éves nő vagyok,és gyakorlatilag apa nélkül nőttem fel. 7 éves koromtól egyedül nevelt minket anyu a tesóimmal,és alig van emlékem arról az emberről,alkesz volt,nem igazán vett részt a család életében. Apa nélkül azért rossz felnőni,mert minden korban szükség van apamintára. Egy kisfiú leutánozza az apja férfias viselkedését,hogy elnyerje anyukája "szerelmét". Egy kislánynak pedig fontos lenne,hogy "szerelmes" lehessen valakibe,mert ez motiválja arra,hogy utánozza az anyja nőies viselkedését. Hozzá lehet szokni ahhoz,hogy nincs apa,de attól még nagy hátránnyal indul egy csonka családból lévő gyerek. És tudhatja,hogy mi hiányzik neki,hiszen lát más családokat,látja,hogy mit veszített,ha ismerte apukádat,talán még rád is "irigykedett" a szerencséd miatt,hogy van apukád,aki ráadásul nagyon jó fej is.
Te pedig szintén nagyon rossz időben veszítetted el az apukádat,és vele rengeteg boldog pillanatot!Hiszen most jönnek az igazi kérdések az életről,a lányokról. Iszonyú érzés lehet,és nyugodtan gyászold,amíg úgy érzed. Ne nyomd el,akárki akármit mond,mert azzal csak ártanál magadnak.Előbb-utóbb hozzászoksz,hogy nincs veletek,de ne akard elfelejteni,nem lehet!Talán nem telik sok időbe,és újra tudsz nevetni majd,és emiatt se legyen bűntudatod,mert apukád azt szeretné,ha boldog lenne a fia!! Most talán neked rosszabb,mert nagy tragédia ért,és még nem sikerült feldolgozni,de a haverodnak is rossz lehet minden pillanat,amikor boldog apukákat lát a boldog fiaikkal. Más okból rossz,de mindkettő rossz.
Most Neked sokkal rosszabb mert elvesztettél egy embert akit szerettél.
De egyébként hidd el hogy a 13 együtt töltött év sokkal jobb,mint aki soha nem ismerhette meg az apját.
Te majd beszélhetsz a gyermekeidnek,unokáidnak róla.
Ez vigasztaljon.
Minden jónak vége lesz egyszer. Addig azonban rengeteg örömet okoz, aminek az emléke életed végéig elkísér. Persze elveszíteni valakit nagyon nehéz, de ilyen személyek nélkül nem lenne érdemes élni. Én azt mondom, neked nehezebb, mert tudod, hogy mit veszítettél. De jobb helyzetben is te vagy, hiszen melletted volt valaki, aki szeretett, és akire mindig örömmel fogsz emlékezni, aki fényt hozott az életedbe. Ha módodban állna változtatni, hogy apádat soha az életben ne is ismerd, megtennéd? Szerintem jó ember lehetett, és megérdemel annyit, hogy boldogan emlékezz a közös éveitekre, ameddig élsz. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, vagy akit soha nem is ismertek igazán.
A te korodban én már 3 hozzám nagyon közel álló személyt elveszítettem. Akkor nagyon megviselt, és értelmetlennek láttam az egész életet.. De már másképp gondolok erre az egészre. Tudom, hogy jobbá tettem az életüket azzal, hogy mellettük voltam, és ennél többet nem tehettem értük. Meg kell birkóznom a hiányukkal, de soha nem kívánnám, hogy bárcsak soha ne is léteztek volna: jobb emberek voltak ők annál, hogy ezt érdemeljék.
Sajnálom, ami veled történt! Kitartás! Egy idő után könnyebb lesz emlékezni apukádra! Biztos, hogy nagyon szeretett téged, ezt látom abból, ahogyan írsz róla, és ő is tudta nagyon jól, hogy ő milyen fontos számodra.
Élete 2 legfontosabb emberéből az egyik SOSEM volt ott.
Az ő élete mindig hiányos volt, neked volt 13 boldog éved.
Őt ugyan nem érte ilyen trauma, hogy elvesztett egy ilyen nélkülözhetetlen személyt, de te meg el sem tudod képzelni, milyen apa nélkül felnőni, főleg úgy, hogy nem kellettél neki.
Ha lehet ilyet mondani, hosszabb távon neki rosszabb. Sokkal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!