Csak nekem annyira rossz, hogy nincs saját szobám?
Másnak is rossz! Én is az öcsémmel laktam egy szobában. A barátaimhoz így általában inkább én mentem!
Később pedig a szerelemhez is, én aludtam nála, nagy ritkán aludt nálam, olyankor az öcsém némi zsebpénzért kiköltözött onnan:)
Az egyik oszt.társam úgy csinálta, hogy vett a csekély zsebpénzéből egy tárgyat (nemtudom a konkrét nevét, de az ajtókra is szoktak ilyet tenni) felszerelt vagy hármat körben a falra. és mivel sűrű volt, az volt az ő birodalma.
Másik évfolyam társam meg egyszerűen kiköltözött a rég nem használatos nyári konyhába, amit lomtárként használtak.Nyáriszünetben két nap alatt átpakolta a cuccát, nagyon hangulatos volt és tök lakályos. Csak hát nem minden nyári konyhában van fűtés.
13L az első
nemtudom hogy ált.sulis vagy középsulis?
Most ugye nyár van de átmeneti megoldás lehet a kolesz.Bár ha nem olyan a suli, akkor ott is lehettek többen egy szobában.Egyik ismerősöm ott tanulta meg hogyan lehet magánélete ha mások is laknak vele egy szobában.
Ha igazán a barátaid, akkor meg fogják érteni. Ha pedig bátyád van, ő sem fog örökké veletek élni:)(jobb esetben)
És egy anyával együtt könnyebb lakni, mint egy anyával és egy bátyóval :)
Nekem volt külön szobám, és soha nem aludt nálam a barátnőm, és csak egyszer volt szülinapi bulim. Ez a része nem érdekelt. Voltak haverok, barátok, és sokan nem is tudták, h nekem van-e szobám vagy nincs. Anyukádnak nem lehet könnyű veletek, ha egyedül nevel titeket.
Volt egy osztálytársam, ők laktak egy olyan helyen, ami egy családi ház mögött egy pici egy helyiségből álló házikó volt. Anyukája, a húga és ő. Néha átmentem hozzájuk leckét átvinni stb. Annyira nagy szeretetben éltek a kis albérletükben, hogy azóta eltelt több mint 20 év, és látod, emlékszem rá. Sajnálom, ha a mai gyerekeknek ez a mérce, a ház, a pénz meg az anyagiak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!