Eléggé szétesett a családi életem és ez kihat a magánéletemre is, mit tehetek?

A család egyébként sem volt túlságosan összetartó, össze nem illő gyenge idegzetű emberek a szüleim, kb én tartottam őket össze, de ahogy kinőttem a kisgyerek korszakból és valahogy 3 felé szakadt a család, szétment az egész. Egyedül maradtam anyámmal aki a megőrülés szélén állt és engem is az őrületbe kergetett, konkrét céljaik sem maguk számára nincsenek, sem számomra, nem csinálnak semmit, csak élnek napról napra, de ez sajnos kihatott pl a tanulmányaimra. Én csináltam rendesen, de egy idő után nem bírtam. Most felvennének egy komoly egyetemre, de senki sem támogatja és nem is igazán érti. Apám konkrétan bojkottálja és szapul hogy menjek el dolgozni, de a mostani "barátnője" pl mer olyan szituációt hozni, hogy ő (aki tudna adni munkát) nekem nem ad, mert csak. mert nem bír. folyamatos konfliktushelyzetek, és úgy néz ki apám se nagyon bírja, anyám meg egyedül maradt. Az egész család ül a híg fosban nekem meg szó szerint befagyott az életem, nem szakadt meg, csak standby-ban van és gyújtásra vár.

Én nem tudom mit tehetnék. Körülbelül olyan szinten vagyok mint egy hajléktalan, van mit ennem, innom, de egy normális családhoz képest ami itt megy, az semmi. Senkinek nincs "normális" munkája, anyám vállalkozó, szegény embereken nyerészkedik, és ezt is így névtelenül írom csak le, mert lejáratnám magam. De még ebbe az általam ellenzett dologba sem szeretne pl belevenni. Nem én basztam el, mert kiskorom óta úgy neveltek mint valami kiskutyát, nem úgy mint embert, nem csoda, hogy nem bízik bennem senki, kb lebegek a levegőben.

De nem is ez a lényeg.

Hanem az, hogy nem tudom kiért (magamért? miért is?) és hogyan folytassam így az életem, színtelen az egész. És mivel eléggé infantilis és értelmetlen nevelést kaptam nagyon sokáig f.sz voltam így barátnőm sincs, most kb lehetne, csak ez a dolog átcsapott az elmebetegség határára. Bár a pszichológusok szerint ezt csak a stressz váltja ki, hát igen, az van bőven. Pl itthon anyámmal egy 35 nm-es panellakásban vagyok egy főút mellett kvázi egy beton-kártyavárban ahol a szomszéd minden fingását hallani. Nincs levegő és szűk minden. Nos itt kéne kipihennem magam. Egyszerűen elbaszott a családom és nem hogy nem tesz meg mindent h kiláboljon a szarból, az ésszerű együttműködést elutasítják és az én életemet is elkeserítik, és sajnos beleérnek a magánéletembe.

Komolyan mondom reprezentatív életet élek és ha lehet titkolom a dolog hátterét.