Súlyos intim probléma összeköltözés előtt (aranyér), hogy kezeljem a helyzetet?
Barátommal már jó 3 éve járunk, és nyáron megyünk albérletbe, már a hely is megvan, minden el van rendezve. Csak van egy probléma amit senkivel nem tudok megbeszélni, ezért írok ide.
Szóval úgy 18 éves korom óta aranyerem van (szóval majdnem 10 éve), ami nincs súlyos stádiumban, de állandó probléma van vele. A nagyvécézés komplett rituálé, és szégyelleném bevallani neki, hogy minden ilyen alkalommal kenegetni kell, és vagy negyed órás művelet. És undorító, hogy minden alkalommal alapos kézmosás, mert olyan lesz a kezem. Emiatt nem mentem soha fesztiválokra, vagy máshol aludni se akartam, ahol ezt az utált "rituálét" nem tudom végigcsinálni. Nyílván egyszer meg kell tudja, de iszonyú kínos, nem tudom, hogy hozzam szóba, belegondolni is borzalmas. A műtét pedig ki van zárva, mert engem nem lehet altatni egy szívprobléma miatt, anélkül pedig nem vállalom, de az orvos mondta, hogy gond nélkül el lehet így élni, csak kellemetlen.
Van valami tanácsotok, hogy hogy kezeljem az egészet, hogy hozzam szóba, ilyenek?
3 éve együtt vagytok, az összeköltözést tervezitek meg a közös jövőt és te ilyesmin vagy fennakadva?
Remélem nem akartok gyereket vállalni mert ilyen hiszti mellett annak válás lesz a vége.
Borzalmas vagy, nem is tudom miért akar veled bárki is összeköltözni.
Szia!
Nekem is van aranyerem én is làny vagyok, pedig még nincs gyerekem.. Na szòval az ùgy volt :) hogy februàrban volt vele gondol ùgy igazàn utoljàra, de annyira hogy akkor màr kb ûlni alig tudtam és mivel kûlfôldôn vagyunk, a pàrom itt szûletett és nôtt fel, én még nem vagyok perfekt az adott nyelven, ô az egyetlen akitôl segìtséget tudtam kérni, hogy hàt akkor mi a baj az altàjammal és mit kell hozni a gyògyszertàrbòl... Ja, mert elôsre csak annyit mondtam kb hgy fàj a seggem :) Aztàn hazajôtt egy kis tubus Saforelle-el, mondom oké ez tôk jò, de ez nem fogja megoldani a bajom... Szégyen, nem szégeyn, qurva ciki volt, félig sìrtam a fàjdalomtòl, félig rôhôgtem, hogy ez van és pont neki kell errôl beszélnem, hàt kikerestem a szòtàrbòl, hogy mi is az hogy aranyér... Hàt kitôrt a rôhôgés belôle, hogy jaa ( neki nincs ilyen baja) most màr érti, akkor mingyàrt jôn.. Katam krémet, kùpot és amit otthon sose, valami gyògyszert aminek elvileg ôsszehùzò hatàsa van a vénàkra, de nem veszélyes.. Na szòval ha néha érzem, hogy alakul a dolog akkor beveszem ezt a gyogyit és kb fél nap alatt a kezdôdô dolog abbamarad és ìgy nincs vele bajom. Nekem elég rosszul hangzik, hogy neked ezzel napi rendszerességû bajod van, menj el vele orvoshoz és tudd meg az ôsszes létezô alternatìvàt!
Szerntem elsôsorban az kell, hogy te magad el tudd ezt fogadni és tudj rajta nevetni, utàna kônyebb lesz ezt neki is bevallani, én is rettegtem tôle, sôt én szexben is sokàig voltam atomgàtlàsos emiatt, de ez màra màr javult... Ha van kérésed, itt felteheted!!
Szia.
Abszolút megértem hogy nehéz beszélni erről a dologról de hidd el ha egy kapcsolat ennyit nem bír ki az nagyon nagy baj.Később is lehetnék még problémák ettől még kínosabbak és kire számitsál ha nem a párodra. Feltétlenül beszélj vele.
És lehet hogy később a műtétre is rászánod magad.
Szerintem butaság, hogy ilyet nem mersz elmondani a barátodnak. Nekem még nem volt összeköltözős kapcsolatom, mégis minden barátnőm tudott a problémáról, tudták, hogy kenegetni kell, teljesen természetes dolognak vették ők is.
23/F
Én pont úgy vagyok, mint a 16.22-es. Én otthon is használtam krémet, de volt nálam mindig a magyar kenőcsből. Mielőtt összeköltöztünk, elfogyott. Ő tudta, mi a neve. Mi csak vendégnek hívjuk. Sőt, ha hasmenésem van, akkor a 3. wc-zés után már kérdezi is, h itt van-e már a vendéged.
Nem kell neki semmit mondani. Ha kérdezi mit ügyködsz a wc-n, akkor mond el, h van aranyered és be kel kenni pont.
Amit én tudok tanácsolni, h kezdj el intimtornázni. Nem fog egy hónap alatt semmi változni, de egy-két éven belül garantáltan lesz hatása. Fél éve csinálom és kevesebbszer van gondom, mint azelőtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!