Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Azt gyanítom, hogy a barátnőm...

Azt gyanítom, hogy a barátnőm és a fiam között van valami, van okom erre a feltevésre?

Figyelt kérdés

A fiam tinédzser, és nincs tisztában önmagával a cselekedetei alapján. A barátnőm fiatalabb tőlem 15 évvel, szép és fiatal, és a fiam éppen annyira kedveli, hogy az már nekem gyanús legyen, ugyanis ő nem az a nyílt típus. Mindig a közelében van, és a barátnőm pedig beletúr a hajába, vagy megsimítja az arcát, vagy ráhajtja a fejét a vállára. Normális, ha egy 27 éves csinos nő így érint meg egy kamaszfiút, akinek egyértelmű, hogy a hormonjai tombolnak? Ugyanis nem egy 3 éves kisgyerekről van szó, akit ha meglát az ember, akkor elkezdi babusgatni. Nekem ezek a dolgok 2-3 hónapja tűntek fel szép lassan, kezdődött azzal, hogy a fiam és a barátnőm feltűnően sokat nevettek egy barátomnak rendezett szülinapi bulin, majd ölelgették egymást. Ráadásul volt olyan, hogy a barátnőm megfogta a fiam comját, akkor azt szóvá is tettem neki, ő pedig csak elnevette. Szerintetek ezek a dolgok normálisak, beleférnek a gyerek-mostohaanya kapcsolatba, vagy átlépnek egy bizonyos határt? Nem tudom rendesen megítélni a helyzetet, ezért kérek itt tanácsot külső szemlélőktől. Lehet okom bármiféle aggodalomra is? Vagy ezek ártalmatlan dolgok?

42/FF


2011. jún. 10. 19:53
1 2 3 4
 21/31 A kérdező kommentje:
Nem mond semmit, hallgat! Vagy visszasimítja, ami a legnyomasztóbb. Pedig a fiam nem egy közvetlen gyerek, aki ennyire elfogadja mások közeledését. Már attól is rosszul van, ha az anyja becézi.
2011. jún. 10. 20:53
 22/31 anonim ***** válasza:

Nehéz ügy és furcsa!

Csakis te jàrhatsz utàna, hogy mi zajlik közöttük. Nem szeretnék a helyedben lenni lehet, hogy valóban nincs semmi, de néha az ördög nem alszik.

Egyébként az is furcsa, hogy szóltàl a baràtnõdnek és mégis tovàbb csinàlja.

2011. jún. 10. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
92%
Én ott hagynám őket kettesben a lakásba és mondanám ,hogy nagyon fontos dolgom van, két órán belül nem jövök haza! Majd meglepném őket fél óra múlva, bár én ilyen paranoiás vagyok, mióta barátnőm anyja elcsábította a barátnőm fiúját:S
2011. jún. 10. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim válasza:

A rajtaütésszerű hazaérkezés tényleg hatásos lehet...

A volt párom 15 évvel volt idősebb nálam, a fia szintén kamasz és bár korban ő illett volna hozzám jobban, soha de soha meg sem fordult a fejemben ,hogy férfiként tekintsek rá...

Sajnos ha testi kapcsolatról van szó, sokan hamar elvesztik a fejüket.

Bizonyára mindkettejüknek imponál, hogy vonzóak lehetnek a másik szemében.

Remélem ez csak egy félreértés,amit hamar tisztáztok.Ha viszont nem, akkor talán jobb is,hogy ez történt,mert egy ilyen nő nem érdemel meg egy érett,intelligens férfit.

2011. jún. 10. 21:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:

Szerintem a nő beakarja lopni magát a fiad szivébe. Az, hogy milyen szinten, az még nem tiszta.

Mindenesetre én beszélnék a barátnővel,hogy ennyire nem kellene jóban akarni lenni a fiammal, csak amolyan normálisan, mert a srác most kezd hormonális lenni, és így előbb utóbb úgy fogja érezni, hogy hülyítve van. Vagy az meg pláne nem lenne jó, ha össze is jönnének úgysem lenne komoly, csak kaland. Az meg nem normális, ne pont családon belül kezdjünk már kalandozni.

2011. jún. 10. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
En nem tartom jó ötletnek a rajtaütést, mert nem mindegy, hogy a fiàt elvesziti az apa. Màsképpen kellene, ha igaz egyàltalàn.pl, csakis kilesni õket ha 2-esben vannak pl. a konyhàban. De szó nélkül maradni. szépen a baràtnõvel összepakoltatni a cuccot és elküldeni. Baràtnõt lehet vàltani, de gyermeket nem és egy kamasz szerelembe is eshet.
2011. jún. 10. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
Egyébként, ha most ezt éled a fiaddal, akkor képzeld el mit fogsz élni 15 év mùlva, amikor a baràtnõd annyi idõs lesz, mint te most, a nõ ebben a korban éli a fénykoràt.
2011. jún. 10. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:

Szerintem a baratnod csak flortol a fiaddal, ami nem szep tole. Az a fajta, aki elvezi, hogy jatszadozik a ferfiakkal.

Egy ideillo Jane Austin idezet:

"Egyetlen férfi sem ütközik meg azon, ha egy másik férfi szemet vet szerelme tárgyára. Egyedül a nő viselkedése képes ezt égető kínná változtatni."

2011. jún. 11. 05:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:

Hasonló kérdés volt már itt az oldalon,csak ott a nő vetette fel,hogy a párja fia szerelmes belé,hogy kezelje?Nem a Te barátnőd írta??

Amúgy durva leszek,de szerintem olyan nincs,hogy valakinek apakomplexusa is legyen ,és a fiatal fiúkat is szeresse,vagy egyik, vagy másik....

De lehet,hogy csak élvezi a helyzetet,és kacérkodik a fiaddal!

Nehogy keservesen csalódj a nőben....

2011. jún. 11. 06:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:

Tedd fel fordítva a kérdést és rá fogsz jönni a válaszra!!


Azaz mi lenne:

ha te NŐ lennél és a 15 évvel fiatalabb barátod,

fogdosná a lányod combját??

Na így milyen a kérdés és mi a válaszod??!


A rájuk nyitás az nagy felsülés is lehet és ha éppen -abban a pillanatban- nem szexelnek.

Akkor egy életre elvágod magadat mindkettőjüknél.


Rejtett kamerát helyeztetnék el szakemberrel!!

Az megadja a választ mindenre!

2011. jún. 11. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!