Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Azt gyanítom, hogy a barátnőm...

Azt gyanítom, hogy a barátnőm és a fiam között van valami, van okom erre a feltevésre?

Figyelt kérdés

A fiam tinédzser, és nincs tisztában önmagával a cselekedetei alapján. A barátnőm fiatalabb tőlem 15 évvel, szép és fiatal, és a fiam éppen annyira kedveli, hogy az már nekem gyanús legyen, ugyanis ő nem az a nyílt típus. Mindig a közelében van, és a barátnőm pedig beletúr a hajába, vagy megsimítja az arcát, vagy ráhajtja a fejét a vállára. Normális, ha egy 27 éves csinos nő így érint meg egy kamaszfiút, akinek egyértelmű, hogy a hormonjai tombolnak? Ugyanis nem egy 3 éves kisgyerekről van szó, akit ha meglát az ember, akkor elkezdi babusgatni. Nekem ezek a dolgok 2-3 hónapja tűntek fel szép lassan, kezdődött azzal, hogy a fiam és a barátnőm feltűnően sokat nevettek egy barátomnak rendezett szülinapi bulin, majd ölelgették egymást. Ráadásul volt olyan, hogy a barátnőm megfogta a fiam comját, akkor azt szóvá is tettem neki, ő pedig csak elnevette. Szerintetek ezek a dolgok normálisak, beleférnek a gyerek-mostohaanya kapcsolatba, vagy átlépnek egy bizonyos határt? Nem tudom rendesen megítélni a helyzetet, ezért kérek itt tanácsot külső szemlélőktől. Lehet okom bármiféle aggodalomra is? Vagy ezek ártalmatlan dolgok?

42/FF


2011. jún. 10. 19:53
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
89%
Erre csak a baratnod tudna valaszt adni. O vele kell errol elbeszelgetned. Nem kell durvan neki tamadni, csak mondani, hogy nem illik igy viszonyulni egy tini fiuhoz stb. Nem gondoltal meg arra, hogy nem a megfelelo parral vagy? Igy jar az, aki kulso alapjan valaszt fiatal "pipit".
2011. jún. 10. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 anonim ***** válasza:
Az sem mindegy, hogy mindenkivel hasonlóan közvetlen, vagy egyébként nem ilyen.
2011. jún. 10. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/31 anonim ***** válasza:
40%

Hát tök egyértelmű, hogy nincs köztük semmi.Már én se tudnék mit kezdeni egy (éppcsak) 17 évessel, pedig 25 vagyok.Nemhogy az, akinek van egy 15 évvel idősebb pasija(tehát nyílván kell kedvelnie a tőle idősebbeket), egyszerűen nincs erre kódolva, hogy ez neki sexuálisan izgató legyen.A fiad pont abban a korban, amikor szerintem a legjobb dolog ami történhet vele, hogy egy 27 éves nővel megbeszélhet dolgokat, nem feltétlenül nagy, vagy lelki dolgokat, csak úgy dumcsizhatnak.Valószínűleg egyszer valamilyen oknál fogva megszületett benned a kétely, és azóta azzal a szemüveggel látsz, a gyanakvásodhoz kötsz olyan dolgokat (és magadban ezekkel azt támasztod alá) amik fel se tűnnének, meg amúgy jelentételen dolgok.

Szerencsés a fiad, hogy ebben a korban van egy olyan csaj, akire felnéz, kicsit a szülő féléje, de azért mégsem, így jól érzi magát családi közegetekben.

2011. jún. 10. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 A kérdező kommentje:
Természetesen már elmondtam neki a combfogdosás után, hogy nem érzi-e, hogy ez egy kicsit sok, mert elhiszem, hogy kedveli, de a fiam nem szokott ehhez hozzá. A barátnőm meg nem nagyon szokott másokat sem ölelgetni, sem fogdosni.
2011. jún. 10. 20:22
 15/31 anonim ***** válasza:
25%

20:11 itt mindenki olyan könnyen ítélkezik! honnan tudod mi alapján választott?


kérdező:

szerintem ne itt keresd a választ. ki soknak gondolja ezt, ki nem. neked kell rájönnöd. függ az emberek saját családi mintájuktól, hogy erről mit gondolnak. ja, az is lényeges hogy alapból a fiad és a barátnőd milyen személyiségek és ehhez képest milyenek egymással.

szerintem nem normális amit leírtál.

(és szerintem meg attól hogy valaki az idősebbekhez vonzódik a fiatalokhoz is tud. nem minden fekete és fehér)

20/L

2011. jún. 10. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:

Miota vagy egyutt a baratnoddel? Illetve miota ismeri a fiadat? Az en mostohafiam 15 eves, fel fejjel magasabb nalam, szep fiu, de mivel mar 7 eves kora ota ismerem, el sem tudom kepzelni, hogy ferfikent nezzek ra es ne gyerekkent.

Ezert kerdezem, hogy miota ismerik egymast a fiad es a baratnod?

2011. jún. 10. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 A kérdező kommentje:
2 éve ismeri, mert 3 éve vagyunk együtt, de a fiam 2 évig Németországban járt általános iskolába és akkor csak szünetekben találkoztunk.
2011. jún. 10. 20:36
 18/31 A kérdező kommentje:
Nem azt furcsállom, hogy jóban vannak, hiszen ennek örülök, hanem a fiam nézését és a testileg is megnyilvánuló szeretet. Mikor a fiam a zongoraversenyére készült legutóbb, akkor is a barátnőm azt mondta, milyen "cukin" néz ki, és simogatta az arcát, meg a haját tűrögette. Egy kamaszfiúból pedig ezek nem válthatnak ki olyan érzéseket, mint amiket a szülőnk iránt érzünk, hiszen a barátnőm nem egy anya típus és a fiam már nem igazán vágyik anyai gondoskodásra.
2011. jún. 10. 20:43
 19/31 anonim ***** válasza:
44%

Ha ennyire nyugtalanit a helyzet, jobban meg kell figyelned, hogyan viszonyùlnak egymàshoz.

Nem hiszem egyébként, hogy a baràtnõdnek szüksége lenne egy tinire..

2011. jún. 10. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
A leiràsaidból akkor a baràtnõd nyomùl a fiadra a szeretetével. Ha nem anyatipùs, akkor a baràtnõddel gondok lehetnek. Nem valami kellemes érzés lehet ez neked, mert igy elõbb-utóbb megbetegithet ez a bizonytalansàg. Egyébként àltalàban a kamaszok nem szeretik, ha simogatjàk õket, nekem ez a tapasztalatom. A fiad nem mond semmit?pl; oh ne hagyjàl màr.......
2011. jún. 10. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!