Lehet ez az érzés normális?
Egyre nagyobb problémának érzem, hogy nem vagyok biztos abban, hogy együtt fogunk megöregedni a férjemmel.
Nagy szerelemnek indult a kapcsolatunk, szó szerint imádtuk egymást, tényleg rossz volt mikor dolgozni kellett mennünk, már a gondolattól is hiányoztunk egymásnak és ez tényleg jó sokáig így is volt.
Sajnos mostanában egyre több problémánk van, ami nagyon ráragad a hétköznapjainkra. Már ott tartunk, hogy nincs olyan nap, hogy ne veszekednénk. Részemről mégsem ez okozza a legnagyobb gondot.
Az aggaszt, hogy felmerült, hogy bele kéne vágnunk egy nagyobb kiadásba, ami 20 évre összekötne minket és számomra a legnagyobb lelki gondot nem az okozza, hogy miből fogom fizetni a hitelt. Igazából nem vagyok biztos abban, hogy én vele fogok megöregedni. Viszont mikor pár napig haragban vagyunk, akkor képes vagyok szinte bármit elfelejteni, mert hiányzik és mert rájövök, hogy szeretem őt!
Normális, hogy ennyi idő után mégis bizonytalan vagyok a kapcsolatunkban? Hogy ennyire kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban? Szó szerint egyik pillanatban szeretem és bárit hajlandó lennék neki elfelejteni a másikban pedig azt érzem, hogy mennyivel nyugodtabb lenne az életem nélküle.
Mi ez bennem? Nem értem és nem tudom hová tenni!
Volt veletek is ilyen? Lehet normális ez az érzés?
:(
(Bocsánat, ha egy picit zavaros ahogy leírtam.)
válasza:Szia!
Nem bántásként, mi tizenévesen voltunk ilyenek a párommal (vagyis olyanok, hogy minden nap összevesztünk valami hülyeségen, úgy éreztem azonnal elhagyom, egy következő percben meg vele akartam leélni az életemet). Nálunk az segített, hogy közösen eldöntöttük, hogy ilyen szinten nem fogunk veszekedni többet, mert ez több a soknál és ahelyett, hogy bántjuk egymást segíthetnénk is egymásnak...felmerült a szakítás gondolata is, akkoriban 2 éve voltunk együtt...Amint rájöttünk, hogy mit veszítünk mindketten megváltoztunk, kommunikáció és magatartás terén főleg ő...ma már ha veszekedésre kerül a sor akkor képesek vagyunk viszonylag higgadtan ész érvekkel tenni, de nem jellemző, nem is tudom mikor veszekedtünk utoljára.
A másik dolog a TOLERANCIA. Én elviselek neki valamit, cserébe ő is nekem...néha pl. én ok nélkül felemelem a hangomat, vagy nyűgölök neki valami miatt, ekkor mindig tényleg kivétel nélkül mosolyogva odajön hozzám és megölel, ez nagyon sokat jelent nekem. CSerébe én is megpróbálom tolerálni az ő bogarait...
Aztán ugye a KOMMUNIKÁCIÓ...mikor beszélgettetek utoljára őszintén egymással az érzéseitekről, jövőről, magatokról? Már nem tudom pontosan melyik pszichológus mondta egyszer, hogy a párkapcsolatot azt mindig minden elé kell helyezni, mert minden más attól fog működni. Még a gyereknevelés is. (nálatok pl. van az a probléma, hogy türelmetlen, próbáld ezt higgadtan megbeszélni a pároddal, de az anyagiakat is...hogy miért lenne jobb melyik választás)
Aztán...magadban kell rendezned sok mindent, én azt látom szereted a párodat és szerintem kár lenne a kapcsolatotokért. Néha tényleg kell az EGYÜTT töltött idő...csak van egy barátnő, rokon valaki aki elvállalja a gyerekeket pár órára...
Remélem minden jól alakul majd!:)
válasza:Kedves!
Neked az mondta valaki,hogy egy kapcsolat, egy házasság mindig csak móka és kacagás? Mert az jó nagyot hazudott!:)
Az igazzság az, hogy egy hosszú kapcsolatban, együttélésben mindig lesz fent és lent. Ez így normális. Nehéz az életünk, küzdünk a mindennapokkal, néha elfogy a türelmünk, természetes,hogy otthon sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy a filmeken. Pont az a lényeg, az a megpróbáltatás, hogy ilyenkor sem szállunk le a vonatról, hanem megpróbáljuk megoldani. Teszünk, küzdünk érte. Nem egyből a zaciba adjuk, ha már kicsit megkopott a fénye. Az nagyon egyszerű út! Az élet pedig nem az!
A ti kapcsolatotok jó, szeretetteljes (ahogy kiveszem), csak most valahogy minden kicsit nehezebb lett, kicsit besokalltál. Persze, könnyű ilyenkor azt mondani,hogy jaj nem fog menni, mint erőt venni magadon és meggyógyítani sebeket. De ha így gondolkozol, akkor nem is érdemes rá a házasságotok,hogy megmentsétek. A gyereket sem adod intézetbe, mert rossz! Nevelni próbálod. A házasságod is próbáld meg nevelni. Első lépésként beszélj Vele! Mondd el,hogy mi romlott el, mit és a lényeg,hogy HOGY lehetne megjavítani. Mert amíg két embert összeköt a szerelem, a szeretet, addig mindig ki lehet fényezni a dolgokat!:))
Sok sikert!
válasza:szerintem amit Te tudsz tenni a helyzet javításáért, hogy a problémájra nem problémaként tekintesz, hanem elvégzendő feladatként. mivel úgy látom, érzelmileg Te vagy a domináns fél a kapcsolatotokban (ezért is érzed néha úgy, hogy gyermekeit egyedül nevelő háromgyerekes anya vagy :)), várhatóan ez a felfogás rá is át fog ragadni.
másfelől az építkezés tekintetében valószínűleg igaza van. ha az ember személyes zónája szűkül, akkor stresszes lesz, ez bizonyított tény. nézd meg, kis helyen összezárt emberek hogy tudnak viselkedni egymással, míg ugyanazok az emberek, ugyanolyan körülmények között, csak nagyobb térben olyanok, mint a kezes bárány. a stresszt pedig sajnos azon vezetjük le, aki kéznél van.
válasza:De rendesek vagytok!
Nagyon jól esnek a válaszaitok! Tényleg szeretem őt és tudom, hogy ő is engem. Többször meg is beszéltük már, hogy néhány vita után csak ez tartott minket össze. Volt sajnos, hogy egy napra hazaköltözött, de akkor jól kibeszéltük magunkat és megállapodtunk pár kompromisszumban.
Ezek közül már van amit meg is szoktunk van, amit viszont elfelejtettünk mindketten.
De tényleg nagyon igazatok van. A kommunikációval nagy probléma van időnként. Lehet, hogy furának fogjátok ezt tartani, de telefonon pl. jobban ki tudjuk beszélni magunkat mint személyesen. Nem tudom mi ennek az oka, de ha szemtől szembe beszélgetünk, akkor többnyire az van, hogy én beszélek, ő hallgat. Tényleg mint egy gyereknél. Aztán pedig vagy megfogadja vagy nem. Azt azért hozzáteszem, hogy mivel egyke volt iszonyatosan el volt kényeztetve. A szülei inkább nem ettek, hogy neki meg tudják venni a legdrágább ruhákat. :/
Értem én, hogy ezek után nehéz lehet hirtelen olyan életre átváltani, hogy nem mindig ő az első a családban. Nagyon sokat változott mióta együtt vagyunk. Én nagy családban nőttem fel, úgyhogy nekem meg azt kell megszoknom tőle, hogy sok dolog nem természetes neki, ami nekem igen.
Egyébként, ma pont szabin vagyok, úgyhogy meg is beszéltem az anyósommal - aki egyébként vidéken lakik, de ma jött fel Budapestre -, hogy aludjon nálunk. Én meg addig megszervezem meglepiből, hogy el tudjunk menni a párommal este moziba, kajcsizni valamit,...
Remélem örülni fog neki! :)
Jó volt olvasni azt, hogy kívülről is úgy látszik, hogy szeretjük egymást, mert tényleg így van, csak néha elbizonytalanodik az ember mikor komolyabbnak mondható konfliktusok vannak és nagyon tanácstalan lesz. Mint pl. ma reggel én is.
Tényleg köszönöm szépen a sok jó tanácsot!!!
Szép napot nektek! :))))
Tudom, én is féltem a gyerekeket a sok vitától, mert sajnos pici lakásban ha akarjuk, ha nem sajnos valamennyit hallanak!
Ezt tényleg mindenképpen meg kéne tanulnunk, hogy még jobban kontrollálni tudjuk magunkat, legalább előttük!
Bár inkább nem kéne vitázni!
Most jutott eszembe, hogy akartam írni erre mondatra (08:56)"felemelem a hangomat, vagy nyűgölök neki valami miatt, ekkor mindig tényleg kivétel nélkül mosolyogva odajön hozzám és megölel,"
Sajnos én erre csak még mérgesebb lennék :/ :), de értem mire céloztál!
:)))
válasza:A válasz írója 78%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: tegnapelőtt 08:56
Sajnos nem tudok neked privátot írni... kérlek, írj egy privátot, nagyon érdekelne, hogy hogyan jutottatok túl akkoriban a pároddal ezen a hullámvölgyön...
Előre is köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!