Lehet ez az érzés normális?
Egyre nagyobb problémának érzem, hogy nem vagyok biztos abban, hogy együtt fogunk megöregedni a férjemmel.
Nagy szerelemnek indult a kapcsolatunk, szó szerint imádtuk egymást, tényleg rossz volt mikor dolgozni kellett mennünk, már a gondolattól is hiányoztunk egymásnak és ez tényleg jó sokáig így is volt.
Sajnos mostanában egyre több problémánk van, ami nagyon ráragad a hétköznapjainkra. Már ott tartunk, hogy nincs olyan nap, hogy ne veszekednénk. Részemről mégsem ez okozza a legnagyobb gondot.
Az aggaszt, hogy felmerült, hogy bele kéne vágnunk egy nagyobb kiadásba, ami 20 évre összekötne minket és számomra a legnagyobb lelki gondot nem az okozza, hogy miből fogom fizetni a hitelt. Igazából nem vagyok biztos abban, hogy én vele fogok megöregedni. Viszont mikor pár napig haragban vagyunk, akkor képes vagyok szinte bármit elfelejteni, mert hiányzik és mert rájövök, hogy szeretem őt!
Normális, hogy ennyi idő után mégis bizonytalan vagyok a kapcsolatunkban? Hogy ennyire kettős érzéseim vannak vele kapcsolatban? Szó szerint egyik pillanatban szeretem és bárit hajlandó lennék neki elfelejteni a másikban pedig azt érzem, hogy mennyivel nyugodtabb lenne az életem nélküle.
Mi ez bennem? Nem értem és nem tudom hová tenni!
Volt veletek is ilyen? Lehet normális ez az érzés?
:(
(Bocsánat, ha egy picit zavaros ahogy leírtam.)
Jellemző, kb. egy órája vesztünk legutóbb össze, ezért is kerültem olyan lelki állapotba, hogy tanácsot kérjek tőletek, erre most kapok egy sms-t, hogy ne haragúdjak, mert nagyon szeret!
Az előbb még úgy voltam, hogy "képes lettem volna elválni is" (persze túlzással), utána örültem az üzinek, most meg megint úgy vagyok, hogy de jó lenne, ha nem lenne nekem, mert ő számomra az elsődleges probléma és a boldogság forrása is.
Tényleg ez a legjobb megfogalmazás! Ő nekem a gondok, problémák és egyben a boldogság legnagyobb forrása is egyben!
Mi van velem? Kezdek becsavarodni?
Nagyon tanácstalan vagyok!!
:((((
válasza:mióta vagytok együtt?
és szerintem elmehetnétek kettesben valahova valami romantikus helyre :D úgymond randizni:'DD lehet h akkor erősebb lenne az az érzés benned h szereted őt :D
válasza: válasza: válasza:Egy párkapcsolatban eljön az az idő, amikor küzdeni kell, hogy egyben maradjon. Van akik átvészelik ezt, van akik tovább lépnek. Először is mérlegeld át mik a jó tulajdonságai, miért szeretted meg, mi az ami meg fogott benne. És aztán, hogy mi az, ami éppen nem esik jól tőle, vagy bánt téged! Néha menjetek el kikapcsolódni, felmelegíteni egymást. Bár én "még csak" egy 5 éves kapcsolatban vagyok benne, de ő az első nekem, és remélem, hogy az egyetlen is. Mi is sokat vitáztunk a 3. évünkben, majdnem szét is mentünk (tudom ez azért más, mint a tiéd), de úgy döntöttünk adunk még egy esélyt magunknak. Azóta nem veszekszünk, és ez nem kamu. Kisebb viták ugyan vannak, de semmi több! Bízz meg benne, ülj le vele beszélgetni. Ha eddig együtt voltatok, az azért van, mert szeretitek egymást. Hát akkor mi a probléma? :)
20/L
válasza:Több kérdés is van:
1. Mennyi idösek vagytok, és mióta vagytok együtt?
2. MILYEN témákon veszekedtek?
3. Mik a problémák köztetek?
A leirásodból az derül ki, hogy szeretitek egymást, de jelenleg sok konfliktus van, amit nem tudtok közösen megoldani, illetve valahol a kommunikáció nem müködik köztetek.
Jó lenne, ha elöször megpróbálnátok - nagyon nyugodtan - megbeszélni, hogy miért vannak a veszekedések, mert a legtöbb esetben NEM az a probléma, amin veszekednek, mert a tényleges gondot vagy nem ismerik fel, vagy nem mernek/akarnak róla beszélni.
Egyébként sok hosszantartó kapcsolatban vannak ilyen fázisok, amikor az egyik vagy mindkettö elbizonytalanodik, emiatt nem szabad felrugni a kapcsolatot, hanem megpróbálni közös nevezöre jutni.
Könnyen lehet, hogy téged leginkább a nagy és hosszú elkötelezettséggel járó kiadás ijesztett meg, ami valamennyire érthetö a jelenlegi MO-i helyzet ismeretében.
De amig nem irod meg a választ a kérdéseimre, addig csak tapogatózni tudok, hogy mi is lehet a gond.
Igen, ebben nagyon igazad van. El kéne kettesben mennünk valahová. De sajnos olyan helyzetben vagyunk, hogy még egy moziba sem tudunk pár órára elszakadni, mert nincs ki vigyázzon a gyerekekre.
Tavaly egy hetet voltunk nyaralni, itthon hagytunk minden problémát és teljesen más életünk volt. Boldogok voltunk a nap minden percében, minden túlzás nélkül! Egyetlen egyszer nem veszekedtünk!! Abban a pillanatban viszont ahogy hazaértünk, a nyakunkba szakadt az összes problémánk és újra kezdődött minden.
Sajnos az élet velejárója, hogy vannak problémák, ezt már el is fogadtam mert kénytelen voltam. A legnagyobb baj, az hogy szerintem nem tudjuk megfelelően kezeli azokat. Úgy érzem néha, mintha három gyerekem lenne. Ha kérek valamit, akkor duzzog egyet és úgy csinálja ahogy szerintem jó lenne ahelyett, hogy elmondaná a véleményét, ahelyett, hogy együtt megbeszélnénk.
Nem tudom, de nagyon nem jó ez így! :((
válasza:Szerintem le kellene ülnötök és megbeszélni a problémákat és valamiféle munkamegosztást kialakitani -akkor nem kell erre meg arra megkérni, hanem mindenki csinálja a saját részét, és igy sokkal kevesebb a konfliktus.
Ha nem megy igy, akkor érdemes egy házassági tanácsadást felkeresni, mert egyrészt az ottani szakembernek sokkal több a tapasztalata az ilyen helyzetekkel, másrészt egy kivülálló jobban rá tud világitani a problémákra.
Én 29 vagyok a párom 33 és idén lesz 7 éve, hogy együtt vagyunk.
Többnyire két dolog miatt veszekedünk. Az egyik az anyagi gondok. Én mindig is gyűjtögetős voltam, már középsuliban is nyári munkán voltam, és félre tettem. Ha voltam nyaralni, akkor is mindig hoztam haza pénzt, pedig sosem vittem sokat. A párom pedig otthonról hozta, hogy azt a felfogást, hogy "ha kell valami akkor bármi áron" de megszerzem. Ezzel egyébként én is így vagyok a "bármi áron"-t leszámítva.
A másik fő probléma a gyerekek kérdése. Nem tud elég türelmes lenni velük. Néha nagyon csúnyán reagál rájuk, pedig még ovis, bölcsis korúak. Pedig nem kérdés, hogy imádja őket, tényleg, ez nem is kérdés. Lehet, hogy az a baj, hogy egyke gyerek én meg nagycsaládban nőttem fel és én megtanultam alkalmazkodni, ő meg nem. Tényleg úgy érzem néha, mintha három gyerekem lenne.
Nem tudom eldönteni, hogy az a probléma, hogy kicsi lakásban lakunk és több hely kéne, vagy csak ráhúzzuk ezt mindenre. Szerinte ez a fő baj és építkezni szeretne. Én is szeretnék, de nem minden áron. Ő viszont azt mondja, hogy szerinte innen indul minden és ha belevágnánk, akkor több saját terünk lenne. Én meg azt mondom, hogy nem ez a fő problémánk, hanem az, hogy sok témában nem találjuk meg a közös hangot.
Már megtörtént többször is ez a munkamegosztás dolog, de mikor neki nincs kedve valamihez, akkor nem csinálja. Mikor meg én megcsinálom az én oldalamat, nagy melóval totál rendbe teszem a lakást és ő meg kimegy és a fogja és szétszórja a ruháit, leteszi a tálcát rajta a tányérral a mosogató tetejére, ahelyett, hogy legalább beletenné a tányért a tálcát pedig a helyére tenné.
Tudom ez most kicsinyesnek hangzik, de sokszor megkértem már ezekre is és ő mégis úgy csinálja sokadjára is. Ezek után persze, hogy nem mindig csinálom nagy lelkesedéssel, ha nem is értékeli.
De nekem tényleg nem is ez a legnagyobb problémám. Ezek olyan hétköznapi pici problémák, amik együtt járnak egy kapcsolattal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!