Társadalmi nyomás hatására házasodni, szerelem keretében-van vélemény?

Egyébként mik ennek a jelei, hogy a párodat csak a társadalmi nyomás motiválja? Szerintem ettől függetlenül is jellemző, ha valakit koccolsz, hirtelen te leszel az egyetlen, akire neki szüksége van. Az esküvő, gyerekvállalás sürgetésénél ő maga mondja, hogy "nézd, már a Jocóéknak jön a harmadik gyerek!"?

Persze, amúgy előfordul, hogy párok azért vannak együtt, hogy ne legyenek egyedül.. de a környezetemben kevés az az ember, aki azért ne válna el, nem szakítana, ha valami nem működik, mert "mit szólnak majd a szomszédok". Az meg duva, ha azt mondod, hogy a párod szerelemnek hiszi ezt a nyomást.. te meg hogy átlátsz a szitán. Miért nem keresel olyat, akiben nem érzed ezt?

többször megjegyezte egy-két ismerőséről, hogy olyan jellem(most nem részletezem) hogy:" egy nő sem marad meg mellette" (tehát szerinte egy férfit minősít, hogy van e nő mellette)

igen, a tesójára hivatkozott, hogy jön náluk a gyerek, készüljek én is az anyaságra,(a két téma egy sms-ben!) mért akarom én elodázni, "kifutunk az időből"stb

a "szomszédok mit szólnak"tekintetben: példa: szinte szakítás határát súroló veszekedések közepén, kötelez a (előre megbeszélt)rokonlátogatásra, ott a profi színészeket lekörözően mutat be minket álompárként. ugyanez vonatkozik a haveri körére, bármi baj legyen köztünk, azt senki nem láthatja, négy fal közt lehet veszekedni de kifelé mi vagyunk jóformán Brad pitt és Angelina Jolie

és azért hiszi szerelemnek ezt a nyomást, mert amikor szakítani akartam vele a bizalmatlanságom miatt, akkor volt betegesen féltékeny amibe majdnem beleőrült és ő azóta hiszi azt, hogy én vagyok a nagy ő, meg élete szerelme. tehát, azt hiszi féltékenység=szerelem. pedig nem.

tehát ő így tud szeretni, tehát valahol szeret, tekintve, hogy máshogy nem tud.

nem keresek mást, mert már kerestem, és amikor az x-edik randiról már majdnem bőgve jöttem haza, hogy nincs egy értelmes pasi, és amikor úgy éreztem nincs tovább, akkor jött ő az életembe, aki megfogott, tehát ő adatott nekem

"nem önmagát adja, hanem eljátszik valakit, aki szerinte lennie kell. Élete végéig nem fog tudni játszani. Egyszer jön majd valaki, aki mellett mer önmaga lenni."

igen, pontosan! örülök, hogy abszolut átlátod miről írok :)

viszont nem arról van szó, hogy mellettem nem mer önmaga lenni.

a volt bnőjével (8évig voltak együtt) ugyanez volt a szitu

az én páromnak megfelelési kényszere van, mind a külvilág és mind a párja felé.

ahogy ismerem(szerintem jól)én felém azért nem mer önmaga lenni, mert önmagát negatívan látja. példa: van benne hirtelen indulatokra való hajlam és féltékenységi arrogancia, amik amikor először kitörtek rajta, elejtett egy olyan megjegyzést, hogy remélte hogy ezt az oldalát soha nem fogom látni!

ő több évtizedes stádiumban leplezi(né) magát, mert önmagát elítéli (persze bizonyos tekintetben - tekintve, hogy munkájában pl nagyon sikeres)

még abban a hitben van, hogy elhiszem róla, hogy ő a tökéletes (mert miért is bántanánk a párunkat az ellenkezőjével-ha mi magunk a problémát elfogadjuk vele együtt)

szóval én azon gondolkodom, hogy én ezt "elviselném" életem végéig

de tekintve, hogy ő így nem látja globálisan az egészet, neki is megfelel e ez így, ahogy végülis az egész életét eddig élte - álcában.

ami érthető is, hogy rossz tulajdonságainkat elnyomni akarjuk magunkban. nem társat keresni mellé.

amire szerintem van esély(tehát a kérdésemre a válaszom, hogy igen, működhet) és mindezt arra alapozom csupán, hogy az emberek nem változnak, középkorúan meg pláne nem.

csak plusz véleményt szerettem volna hallani, ahogy látom kedves utolsó rossz előjelnek érzed.

és azok szerint is fenn tartod ezt a véleményed, amit most fentebb írtam?

mit gondolsz?