Apám (a depresszióm miatt) azt mondta, hogy tönkreteszem az életüket. Most mit csináljak?
Fontosak a hitek, ám az értelem egyszerűen hatékonyabb.
Elfogadom, ha valaki abban hisz, hogy a gyógyszerek kártékonyak, mert ilyen-olyan mellékhatásaik vannak, nem mindig használnak, ott a gyógyszerlobbi, ami mindenre kemikáliákat akar adni, drágák stb. Ez mind igaz. Sőt, én is annak a híve vagyok, hogy a pszichét kell gyógyítani, erősíteni. Én erre azt a módszert tanultam, hogy szembesíteni kell a valósággal. Nem az én, vagy más fejében lévővel, hanem a saját valóságával. Tehát tiszta sor, hogy a gyógyszerellenesek táborában lenne a helyem.
Csakhogy.
Odáig is el kell jutni valahogy, ha azt akarom, a kliensem befogadó legyen. Akkor segíthet a gyógyszeres kezelés. Ezért nem utasítom el. Ha mondjuk valakinek tüdőgyulladása van és éppen húzódik rá a szívizomra, akkor is azt gondolom, hogy most pedig adjuk be a csúnya, gonosz gyulladásgátló antibiotikumot, mert akkor a beteg életben marad, aztán majd kezdhetünk valamit a mellékhatásként tönkrement bélflórájával és legyengült immunrendszerével.
Minden eset más. Ha ez az az eset, ahol szükség van gyógyszerre, akkor bizony nagy butaság, ha a beteg azt nem szedi be. Elzárja maga elől a gyógyulása útját. Biztosan van erre valami jónak vélt oka. Ami viszont lehet tévképzet is. Erre indulnék el. Ehhez kell valamekkora befogadó készség, együttműködés. Amiben a gyógyszer sokat segíthet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!