Mit csináljak? Már teljesen kikészülök, ha ez így megy tovább.

A problémám a következő. Elég nehéz időszakon mentem keresztül az elmúlt 3-4 hónapban.Szakítás,kórház,itthoni gondok(pl, hogy jelenleg nincsen munkahelyem,ez is közrejátszott,a nagyon rossz lelkiállapotomnak. Rengeteget sírtam, szenvedtem, nem találtam a helyem.Úgy kb 1 hónapja kezdett rendeződni ismét az életem.Megismertem egy fiút,akivel nagyon jól kijövünk,szeretjük egymást(igaz még friss a kapcsolat, de nem is ez a lényeg.Itthon tudnak róla,vagyis apu,meg nagymamám is(velük élek még, meg testvéremmel.) Nagymamám nem is az, hogy kiakadt,de elhordott mindennek,hogy már megint fiatalabb a barátod?Meg hogy "apád tud róla,hogy kujtorogsz Vasárnaponként? Megmondtam,igen mama,tud róla, még ő biztat, hogy menjek el ide-oda. Akkor magából kikelve megemlítette,hogy inkább munkát keressek. Amúgy azon vagyok, naponta beadom rengeteg helyre,de nem tudok elhelyezkedni, nagyon nehéz.De azon vagyok,hogy minél előbb találjak munkát.Ezt meg is mondtam neki,hogy majd ha melózom,akkor örülök, ha lesz szabadnapom meg attól még,hogy nem melózom, nem ülhetek itthon... Amúgy tényleg alig járok el itthonról,most Vasárnap is úgy mentem el, reggel mentem, 8 körül meg jöttem. Utána megint felhozta a dolgokat,én meg már azt mondtam neki, nem szeretek itthon lenni.Akkor nagyim ,"ha ennyire nem szeretsz itthon lenni, költözz el ahova szeretnél"

Én:Nem arról van szó, hogy nem szeretek itthon lenni, ígysem megyek soha sehova, most azt az egy napot ne sajnáld már tőlem, ott van a hétből hat nap..Aztán apámnak mondtam, aztmondta oda megyek ahova akarok, felnőtt vagyok meg is mondhatom mamámnak(mert amúgy apu nemigazán van itthon(meló, stb).Akkor nagymamámmal leültem szép nyugodtan beszélgetni, és elmondtam neki ugyanezeket.Azt mondta,ugy baszom el az életem ahogy akarom (így

és a kirándulásaimat magam fedezzem(mármint az utazást 75 km re lakunk) Mondjuk még csak 2 szer találkoztunk egy teljes napra), és hogy ide nem jöhet,ő nem fogja vendégül látni. Megmondtam neki, hogy nem is kell, majd aznap eszünk szendvicset, vagy veszünk magunknak valamit.Meg, hogy oké, nem enni jön, de meg kell kínálni, és akkor az még plusz kaja.mondtam mama, eljön, reggel, elmegyünk enni délbe

vagy veszünk kiflit és akkor ha ettünk ide jövünk, felmegyünk a szobámba. Erre, hogy nem fogtuk itt hancúrozni, mert már hogy az 5 év alatt idehoztam az akkori barátaimat(szobámban voltunk) Nem ricsajoztunk.Már olyan ideges voltam este, hogy hánytam, barátom alig bírt a telefonban megnyugtatni.Mamám azt mondta,jöhet ide(mármint lejöhet hozzánk, de hogy ide (még a lakásba ne hozzam) nem akarja látni sem.Ez milyen már? Nem hozzá jön, hanem hozzám. Azért mindig én sem tudok menni. Akkor majd elmegyünk a parkba, vagy pláza valami,de ez szerintem nagyon gáz.Meg az a baja,hogy én vagyok az idősebb, 26 éves,(amúgy egyáltalán nem látszik) a barátom meg 20, és hogy egy taknyossal vagyok?(dolgozik amúgy) Meg jön azzal, ha melózik, majd ő vesz neked kaját. Annyira maradi, ez a gondolkodás,hogy már gyűlölök itthon lenni.Meg nem is ismeri, és hogy majd úgyis az lesz, mint az előzőeknél, hogy szakítanak velem...Tegnap este is,hogy menjek, azt csinálok amit akarok, de másnap újra kezdi, és csodálkozik, ha szarul vagyok...Nem akarok vele összeveszni, de ezt már nem bírom...