Ebből tényleg ekkora problémát kell csinálni?

Az első válaszolónak gratulálok. Igazi jellegzetes gyk-s észosztó, nulla fogalommal az élet valós oldalairól!

Én ki merem mondani, hogy igenis sajnálom a kérdezőt. Nem elég neki az, hogy épp válságban a párkapcsolata, még a szülei empátiájára sem számíthat. (Itt meg jól leoltják.)

Véleményem: veszekedni hülyeség valóban, de egy másfél két éves párkapcsolatban előfordul. Ezen magam is keresztül mentem, amikor mi voltunk ennyi ideje a párommal együtt. A kezdeti fellángolás lehűlése kihozza a realitásokat és pont ilyenkor kell tudni vagy kitartani egymás mellett, vagy felismerni, ha egy kapcsolat életképtelen. Bár nem hiszem, hogy az lenne, mert akkor nem veszekednének, hanem szétmennének. Ez az időszak egy vízválasztó, amit "túlélni" kell. Az veszekszik a párjával, aki akar tőle valamit, akinek számít. Mondjuk azt javasolnám Nektek, kérdező, hogy üljetek össze csak ti ketten és beszéljétek át, mérlegeljétek, hogy mik azok a dolgok, amik megérnek egy konfliktust és mik azok, amiken egyszerűen felül kell emelkednetek. Olvastam Csernus Imre jónéhány írását, ő mindig a konfliktuskerüléstől inti óvva az embereket. Én annyival kiegészíteném, hogy azért egy értékrend nem árt. Nem árt megkülönböztetni a befolyásoló, jelentős dolgokat a triviálisoktól. Mert pl, ha valaki játékgépezik (mint egy ismerősöm két pici gyerek mellől vitte a fizuját a gépbe nemrég) vagy piál, azért az más, mintha nem hajtja le a wc deszkát vagy középen nyomja a tubust.

Ide analizáló átbeszélés szükségeltetik.

Ami a szülői ügyet illeti. Csak a szűk látókörű ember ragad bele a középkori hülyeségbe, hogy "amégazénkenyremeteszed aszcsinászamiténmondok". Arrrggghhh. Hacsak nem akar valaki Dr Susan Forward: Mérgező szülők című könyvének példáit igazolni, akkor inkább empatikus. Már ha mond valakinek valamit ez a szó. Egy ilyen párkapcsolati válságban egy szerető szülőnek tovább kellene látnia az "ágytólasztaltól" skrupulusainál. Nekem nincs gyerekem (még) de simán lehetnék szülő, akár 18-20 éves gyerekkel is. Nekem nem lenne szívem őt basszogtani ilyesmivel. Persze vennak emberek, akik nem tudnak elszakadni a maguk kis kegyetlen keményvonalaskodásaitól, tudnék sok példát rá mondani innen is és a családomból is, de ha valaki FELVILÁGOSULT gondolkodó tud lenni, akkor az felismeri mindig az adott helyzetet és nem veri a nyálát a kis egynégyzetméterével.

Kérdezd meg a szüleidet, hogy "ugye azt akartátok kérdezni, hogy talán kibékültünk-e?"

Nem igazán értem, mi volt a problémája a szülőknek! Lehet, hogy nem volt a legokosabb ötlet az éjszaka közepén beállítani a barátodnak, várhatott volna éppen reggelig, de ezért leqrvázni a saját gyereküket szerintem elég gáz. Persze nem tudunk mindent, mi van a háttérben, de alapesetben szerintem ez elfogadhatatlan szülői hozzáállás volt.

Szerintem a család egy burok, szeretetből, eltéphetetlen gyökerekkel, olyan emberekkel, akik még ha valami miatt mérgesek is ránk, soha nem hagynak el, mindig mellettünk állnak. E fogalom szerint a te szüleid sok minden, csak nem szerető, támogató család.

Amúgy ha még csak fel sem ébresztettétek őket, nem igazán értem, mi volt a gondjuk.

Én már elmúltam harminc, férjem van, gyerekeim, évek óta önálló életem, de ha akár éjjel kettőkor hazaállítanék és odaülnék anyuék ágya szélére, hogy problémám van, fölkelnének, főznének egy kávét és beszélgetnének velem. Szerintem ez így helyes egy összetartó családban, így szeretném a saját gyerekeimet is nevelni. Hogy mindig tudják, számíthatnak rám, akármi van.

Remélem, kedves kérdező, mielőbb megoldódnak a problémáid és a szüleiddel is sikerül zöld ágra vergődni.

Vihar a biliben :)

1. Hajnalban felkelni gyanús zajokra nem kellemes, akkor még nincs is magánál az ember. Az emberek többsége ilyenkor morcosabb, pláne, ha esetleg félkómásan betörőt vizionáltak. Itt te hibáztál.

2. Hirtelen felindulásból lek...ztak. Itt ők hibáztak.

Szerintem beszéljétek meg és simítsátok el a dolgot a szüleiddel.

Ne haragudj, nem ellened szól.

Én nagyon utálnám ha anyám megbeszélés nélkül hozná fel az ismeröseit stb. ahogy én is szoktam szólni, pedig nem vagyok már gyerek. Egy fedél alatt élünk (kényszerböl), de annyira tiszteljük egymást, hogy ne hozzuk váratlan esetleg kellemetlen helyzetbe a másikat. Mert lehet éppen bugyiban, melltartóban, törülközöben...

Rátok ez annyiban nem vonatkozik, hogy éjjel 2-kor már az ember nemigen tevékenykedik, föleg ha halkan elvonultok nincs benne semmi. És nagyon csúnya dolgot mondott neked anyukád, én sosem fogok ilyet mondani a lányomnak, még akkor sem ha haragszom rá.

Ebben a helyzetben szerintem a szüleid reagáltak rosszul. Alapjáraton viszont jobb, ha mindig szólsz, hogy fel tudjanak készülni:)

Amúgy ezért (is) nem jó szülökkel együtt élni.

Hú, nálunk nagyon sok ilyen eset volt az exemmel, hogy éjszaka állított be, soha nem volt belőle gond. Szerintem nem a kérdező volt a hibás. Goondoljuk át a másik oldalról. Csitul a veszekedés, a srác mondja, hogy átmenne. Ha lányt erre azt mondja, hogy nem, mert a szüleim szabalyai szerint játszom, vagy ehez hasonló hülyeséget, a scrác biztos azt gondolja, hogy csak lerázó duma, és annyi a veszekedés utáni romantikus kibékülésnek is. Megértem a szüleidet is, de azért lehetne kicsit alkalmazkodni hozzád is. Én 22 éves koromig laktam otthon, az exemmel állandóan veszekedtünk, mindig éjjel állított be, párszor részegen és mégse szóltak bele. Persze mondták, hogy sok a veszekedés, ami igaz is volt, de nem kutváztak le ilyesmi miatt. Ez nagyon nem helyénvaló. Próbálj minél hamarabb elköltözni.

24/L

Szerintem a legtöbb szülő így gondolkodik, akik nem, annak a gyerekei szerencsések.

De a legtöbben így gondolják, "amíg itthon élsz, addig én szabom meg a szabályokat."

Nem volt igazuk, hogy lek..rváztak, és nagyon túlreagálták, de ők így gondolkodnak.

Szerintem amíg otthon laksz, addig próbálj meg tényleg az ő szabályaik szerint játszani, mert ez tényleg az ő házuk, és ezt mindig az orrod alá fogják dörgölni. Úgyhogy jobb a békesség!

Bírd ki, amíg el nem tudsz költözni, utána meg azt csinálsz majd, amit akarsz.

Úgyhogy fel a fejjel!