Régen hogyan terveztétek, hogy mikor akartok megházasodni/gyereket vállalni?

23L vagyok, én is pont így képzeltem mint Te, hogy kb mostanság kéne teherbe esnem, de nincs kitől...

Más kérdés, hogy ha lenne is, akkor sem szeretnék még most gyereket.

18 évesen azt hittem, hogy 23 évesen férjhez megyek, és 25 évesen lesz gyerekem.

Aztán 20 évesen rájöttem, hogy nem akarok férjhez menni, gyereket meg pláne nem akarok.

29/L

Nemrég a kezembe került egy 13 éves korombeli irományom arról, hogy hogy képzeltem el akkor a családtémát (osztályfőnökire leadandó "dolgozat" volt). Ebben azt írtam, hogy nem tervezek nagyon családot, későn (30 éves korom után) akarok megházasodni s maximum egy gyerekem lesz. Ehhez képest már 6 éve párkapcsolatban élek, 5 éve együtt is élünk a párommal és az igaz, hogy esküvőt nem tervezünk, de már dolgozunk a "babaprojekten" :) És ha minden jól megy majd három gyerkőcöt szeretnénk :) Tehát teljesen másképp alakult az egész eddig, mint ahogy terveztem.

25/N

Hát, igazából az a durva,hogy sosem terveztem ilyesmit, meg sem fordult a fejemben, hogy lesz olyan,hogy mi házunk, mi autónk. Csak az, hogy lesz házam, lesz autóm. Eszembe sem jutott,hogy férjhez kellene menni,még ruháról sem álmodtam, elcseszett egy gyerek voltam :D

Így,hogy nem volt tervem nem volt mit megvalósítani ezen a téren, most csak annyi a tervem,hogy 25 éves korom körül menjek férjhez, mert fiatal menyasszony akarok lenni, akkor nagyon boldog lennék, de így is megvagyok :)

22/N

A mikort soha nem terveztem meg, sőt fiatalabb koromban kimondottan ellene voltam annak, hogy nekem egyszer akárcsak férfi is legyen az életembe, nem hogy annak, hogy gyerekem is legyen.:) Most jelenleg egy megértő társra vágynék, akivel leélhetjük az életünk, de nem ragaszkodom görcsösen a dolgokhoz, ha találok ilyen embert, akkor családot is alapítanék, de ha nem, akkor meg így alakult. Szóval 35 éves korig hagyok időt magamnak hogy ez összejöjjön, afelett már a nagy veszélyek miatt nem hiszem, hogy gyereket vállalnék. Jelenleg párkapcsolatnak örülnék, házasságnak is, de gyereknek még nagyon nem.

24/N

Minden ugy alakult ahogy elterveztem,a baba nem.

15voltam palyavalasztas elott kellet eldontenem hogy mit akarok,hossszu tanulas,vagy szakma melo csalad.

az utobbit valsztottam(ezen mindenki ledobbent mert nagyon jo tanulmanyi eredmenyeim voltak)

befejeztem a sulit es elkezdtem part keresni,szo szerint keresni,sok rovidebb kapcsolatom volt,1-2honap.

addig tartott a kapcsolatom mig fel nem jott a jovo tema,ha a tervek szoges ellenteteben voltak egymasal akkor ott vege is lett.

megtalaltam a parom 3ik randin feljott hogyan kepzelte az eletet,az elkepzeleseink szinte ugyanazok voltak.10eve vagyunk egyutt.

19evesen eljegyzes osszekoltozes,22evesen eskuvo,27evesen baba(ez nem jott ugy ossze ahogy tervben volt,sokat kellet varni ra)elegedett vagyok az eletemmel,ugy erzem mindent elertem amit akartam.

18 éves korom körül olvastam Anny Wienbruch könyveit (Vidám család, stb...) és én is olyan nagy családot akartam sokáig, legalább 5-6 gyerekkel. Aztán jött egy szerelmi csalódás, esküvő helyett pedig nekem csak temetések jutottak és nagyon megkeseredtem huszonéves koromra. Amíg hívő voltam, a gyülekezetben vigyáztam gyerekekre is a gyermekmegőrzőben, és 3 év alatt rájöttem, hogy nem is olyan aranyosak a gyerekek. Rosszindulatúak, neveletlenek...

33 vagyok, 29 voltam amikor újra szerelmes lettem. Főiskolások voltunk levelezőn, az első félév végére egymásra találtunk. Ő már az elején megmondta, hogy mindenképp akar gyereket. És amilyen boldog és szerelmes voltam, el tudtam képzelni, hogy Neki mégiscsak szülnék, mert jó apa lenne. Emlékszem, azt mondta az első randevún, hogy puskával fogja lődözni a lánya udvarlóit. És arra gondoltam, de jó lenne, ha lenne egy lányunk.

Úgy terveztük, hogy főiskola után bele is vágunk a gyerekvállalásba, mivel már akkor is 32 lettem volna mire megszülöm.

Csakhogy a főiskolai évek alatt megromlott a kapcsolatunk. Ezzel az államvizsga előtt szembesültem igazán. Arra gondoltam, most akkor teherbe kéne tőle esnem? És csak azt éreztem, hogy nem vagyok rá képes. Hogy szakítani se tudok, de NEM TUDOK NEKI GYEREKET SZÜLNI, mert már nem érzem magam biztonságban mellette. Magamra hagyott az internet kedvéért, éjjel nappal a gép előtt ült, én meg képzelődtem hogy más nőkkel chatel, stb...

Államvizsga után megmondtam neki, hogy nem tudok neki szülni. Akkor átrágtuk magunkat éjszakákba nyúlok beszélgetésekkel azon, mitől romlott meg, hiszen olyan tökéletes volt minden.

Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy megértsük egymást.

Azóta eltelt 1 év és tulajdonképpen rájöttem egy nagy titokra, amit legtöbben nem tudnak, mert nem várják ki:

a szerelem újraéled, ha kivárod. Mindenhol csak azt hallani, hogy 2 év után elmúlik örökre. De csak azért hiszik, hogy örökre, mert ilyenkor aztán dobják is egymást és nem tudják meg, hogy ha nem adták volna fel, újraéledt volna.

A párom pl. a 2. év után már nem csókolt szájon. Ez nekem szörnyen hiányzott, de refluxos lettem és aztán már nem is erőltettem. Mostanában magam is meglepődök azon, hogy meg akar csókolni és nem az arcomon.

Van bennem sok seb. 1 éven át úgy nézett keresztül rajtam, mintha nem is léteznék. Ezt nehezen tudom elfelejteni.

33 vagyok, és még mindig nem tudom elképzelni, hogy gyereket szüljek neki. Mindig úgy hittem, hogy fősuli végére megkéri a kezem, esküvő lesz és utána baba. De nem kérte meg.

Ez szóbakerült mostanában, mert észrevette, hogy bánt valami. Tudja jól, hogy nem akarok gyereket szülni házasság nélkül. Mégsem kéri meg a kezem.

Amikor szóbahoztam, hogy ha sokáig halogatjuk, 35 leszek, amikor már nagy tűket dugnak a terhes nő hasába, és sokkal veszélyesebb az egész...Azt mondta, ő szívesen elvenne engem, csak olyan sok feszültség volt köztünk, amikor napokig nem szólok hozzá, hogy olyankor mindig úgy érzi, szakítani fogok vele, és utána nem érzi odaillőnek a lánykérést...És hogy ha engem ennyire bánt, hogy nem kérte meg a kezem, tűzzünk ki egy időpontot az esküvőre.

De azt mondtam neki, hagyjuk...engem nem kell elvenni feleségül kényszerből. Azt mondja, nem kényszerből tenné.

De én úgy érzem, már késő. Nem kért feleségül akkor amikor itt volt az ideje, és most már nem lennék boldog menyasszony.

Úgyhogy hiába jött helyre a kapcsolatunk, nincs se gyerek, se esküvő. És szerintem nem is lesz soha.