Miért "kell" utálni az anyósodat? Férjes barátnők (főleg a gyerekesek) mind panaszkodnak, hogy anyós így, meg anyós úgy. Meg olvasom neten is a hozzászólásokat az anyós témához.

Én ilyen-olyan kapcsolatban vagyok a leendő anyósommal. Párom se nagyon szereti, mesterien meglátja a rosszat mindenben. Egyszóval, teljesen olyan, a Két pasi meg egy kicsi-ben Charlie-k anyja. Eleinte engem sem kedvelt. Most jelenleg nem tudom mit gondol rólam. Amikor párommal hosszú szenvedések árán szét és újra összejöttünk, akkor mondta az anyjának, hogy részben miatta szakítottunk.

Azóta elég jól kijövünk, bár én tartom a távolságot tőle, mióta lek.urvázott. (én ebből gondolom, hogy nem szeret).

Anyum anyósa is elég érdekes ember. Amikor apukám haldoklott, nem jött meglátogatni, csak 1-2x pedig apum a betegsége alatt is várta őt. Miután meghalt, csak sírt utána. Ha eljött hozzánk, akkor is sírt. Most, hogy papám haldoklik, most is sír. Pedig régebben verte. Mamám papámat. Csúnyán bánt vele.

Alapvetően én nem utálom, mert apumat felnevelte. De nem jó ember. Minket unokákat szeret. De amúgy szeret uralkodni másokon.

"Hivatalosan" még nem vagyok anyós, bár már minden gyerekemnek volt/van párja, akiket ismertem, ismerek, és kutya bajunk egymással. Én nem akarom, és nem is fogom eldönteni egyik gyerekem helyett sem, hogy kit szeressen, kihez ragaszkodjon.

Ez az anyós utálat számomra furcsa, és mulatságos jelenség időnként. Az ifjabb, és érettebb asszonyok ugyanis, épp azt a nőt utálják néha vasszorgalommal, aki világra hozta, és felnevelte az életük párját. Aki a külsejének egy részét genetikusan, a szokásait, tulajdonságait, mentalitását, pedig a családból, egyebek között a kedves mamától hozta.

Hogy létezik az, hogy egy elviselhetetlen szipirtyó, 10-20-30 év alatt megteremtette az "álompasit", miközben ő szipirtyó maradt, sőt egyre inkább azzá válik??

Ettől eltekintve, nekem az anyós/meny jó, vagy rossz viszonyról az a véleményem, hogy ennek az alapjait, jórészt a menyek teremtik meg.

Nem kell mást mutatni az együtt járás, jegyesség alatt, mint ami az ember alapvető tulajdonsága. Nem kell békésen mosolyogva meghallgatni az 500. gyerekszájtörténetet (by álompasi) az 500. ételreceptet (álompasi kedvenc) ha baromira nem, vagy csak mérsékelten érdekel minket. Nem kell mosolyogva bólogatni, ha anyuka mindent jobban tud, mindenre kíváncsi, vagy mindenről véleménye van.

És mivel nem találkozik érdemi ellenállással, joggal gondolhatja úgy, hogy a maszületettbárány menyecske életképtelen lesz az ő aktív együttműködése nélkül.

Nem akkor kell kinyomni a telefont, kulcsra zárni az ajtót, kiborulni a férjünknek, amikor az anyós már a "spájzban van". Kezdettől tudatosítani kell benne, és minden családtagban, hogy szeretjük őket, mert a férjünkhöz tartoznak, de együtt élni, önálló, saját családot alapítani, csak a férjünkkel szándékozunk. Ebbe pedig bárki csak akkor szólhat bele, ha kikérjük a véleményüket.

Az anyós/meny viszony, többnyire valami laza barátnőséghez hasonló kapcsolattal indul. Ebbe pedig bőven belefér, hogy tegezve, vagy magázva, a kezdet kezdetétől saját magunkat adjuk.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve!

Soha nem mutattam a támogatnivaló meny képét. Először jól is ment. Persze voltak kemény kritikái (nem mostam fel naponta és bevezettem a házipapucsot).

Terhes lettem és minden megváltozott. Abortuszra akart küldeni.

Elújságoltuk a hírt, ő csak csöndben meglepődött. Egy óra múlva odajött hozzánk, hogy sikerült beszélnie a nőgyógy.ával, holnap menjek be, megbeszélni a műtétet.

Le se esett először.

Veszélyeztetett terhes lettem, sokáig agyban kellett feküdnöm. Végig azt hallgattam, hogyan szapul a barátnőjének.

Mikor meglett a lányom, le se lehetett lőni!

Minden mozdulatom lesve volt, le akarta fényképezni ahogy szoptatok, mindíg a sarkamba lihegett.

Aztán megpattant benne valami, és mi költöztünk.

Holott inkább ő élt nálunk, mint fordítva.

én például nagyon szeretem az anyósomat... szeret minket, nem szól bele a dolgainkba (max tanácsot ad, ha kérünk...), segít amiben csak tud... nincs okom panaszkodni rá..

és hála égnek a férjem is szereti az ő anyósát... :)

A nagyon rossz anyós kategóriáját eddig szerencsére nem tapasztaltam meg. Mindkét nagymamámat jó anyósnak gondolom, bár az anyai nagymamám hajlamos volt beleszólni picit a dolgokba (egyébként őt szerettem jobban), viszont nem volt rosszindulatú. A párom pár nappal ezelőtt mondta, hogy jó anyósnak tartja anyukámat. Szándékok tekintetében én is jónak tartom az anyukáját, pár dolog zavar, azok higiéniai jellegűek (a rend és a tisztaság enyhén szólva nem jellemző náluk). De pl. anyósommal megyünk hétvégén "nyaralni", 3 éjszakára, és voltunk már anyukámmal is ugyanígy.

Egy jó kapcsolat mindig két emberen múlik. Ha az anyós jót akar, de a menye nem bírja ezt benne meglátni, akkor nem lesz jó a kapcsolatuk, és persze fordított esetben is. Mindkét félnek kell engednie, elfogadnia a másikat, csak erre nem minden ember képes.

Hamarabb leírja a történetét az akinek negatív élménye van, ez minden másnál is ez van.

Nem jelenti ez azt, hogy nincsenek normális anyósok meg apósok, csak akiknél rendben vannak a dolgok, azok kevésbé osztják meg ezt, mivel az is ha kiír valaki egy ilyen dolgot, avval is oldja valamennyire a benne lévő feszültséget.