Lányok, hogy bírjátok a távkapcsolatot?

Szia!

minket 220km választ el egymástól. mi is roppantul szenvedtünk, meg már jó előre sirattuk a kapcsolatunkat, ilyenek.

Aztán hozzászokik az ember (1-2 év alatt...)

mi is csak hétvégén találkozhattunk, akkor is ment a rizsa otthon, sőt volt olyan időszak, mikor fasírtban voltak a párom meg a szüleim, na akkor még otthon sem volt tali. A tudat, hogy szét akartak minket választani csak ragaszkodóbbá tett mindkettőnket, mi 4 éve vagyunk együtt. Azóta kicsit változtak a dolgok, párom ugyanoda ment levelzőre tanulni, mint én, így már nem 1-1 hetet, hanem csak 4-5 napot kell kibírnunk egymástól távol.

Az elején nagyon rossz. aztán megszokjátok, már az lenne a furcsa, ha hirtelen hétköznaponként is együtt lennétek, sőt nem tudnátok mit kezdeni a hirtelen együtt tölthető idővel.

A menjünk valahova című felkiáltás engem is idegesíteni szokott, le kell hűteni, ha akadékoskodik a dorgálás sem árt, és nyugodtan mondd el neki a kettesben töltött időt is kevesled, nemhogy még futkározni haverokkal, bulizni, vagy vaksötét moziba ülni egy dögunalmas filmen, ami alatt egyszer sem szóltok egymáshoz. Na és a romantikus vacsikat is meg lehet egy odő után unni...

Persze az sem jó, ha egyáltalán nem mentek sehova, abból előbb-utóbb párodnak is elege lehet, aztán majd jön a lórugás, h hát vagy egyedül ment el, vagy valami igenis féltékenységre okot adó személlyel.

Találjátok meg a közös hangot, pl. minden második hétvégén mentek el, minden második hétvégén meg szerelmes-bujós... de persze most hogy jön a tavasz, azért sokkal szabadabb lesz, kampingezéstől kezdve a természetjáráson át a közös strandolásig mindent lehet kettesben végezni :D

Ha komolyra fordul, és munkát kell váltani? Hát... Lehet, hogy gonoszul hangzik, de valamit valamiért. Látszik, hogy tényleg fiatal még a kapcsolatotok, ha majd odajuttok, nem lesz kérdés, mit akarsz tenni (nagyon dühös leszel érte, és életed végéig felemlegeted neki, de megteszed :D). Igenis bele fogtok ugrani az ismeretlenbe, nehéz élet ide- vagy oda.

A hiányán sokat segít az internet, meg a telefon, nem mondom, hogy olcsó, de ha megengedhetitek, ne habozz +15 percet beszélni vele (aztán ne habozz anyudnak vagy a párodnak vinni a hideg vizet, ne ájuljon el a telefonszámlától)

Fel a fejjel, azt mondják a távkapcsolatban az érzelmek megszépülnek, + aki ezt kibírja, az mindent kibír, + minél messzebb annál erősebb kapcsolat.... stb, stb, ezeket biztos hallottad már.

Ha viszont állandó körömrágással töltöd az időt, hogy jaj istenem mi lesz velünk, azzal viszont tönkremehettek. hallgass rám, átéltem minden lehetséges problémát.

Az ember szeretné, ha minden az ölébe pottyanna (én nagyon szerettem volna), de nem olyan vészes küzdeni sem érte :D

Sok sikert, és sok boldogságot

Szia!

Sehogy.:(

Köztünk 450 km van, 2 éve élünk így. Azóta már a férjem lett.

Szerintem, ha komoly és erős érzelmeket tápláltok egymás iránt akkor kialakul magától. Igaza van az előttem válaszolónak, nem szabad rágódni rajta.

Kitartás!

Minket lassan 2 éve egy ország választ el...

Ki lehet bírni, ha elfoglalod magad, és van saját életed. Tudod, hogy ott a párod és kellőképpen megbíztok egymásban. Mi "adunk egymásnak szabadságot", de tudjuk hogy egymás számára pótolhatatlanok vagyunk. Valószínűleg én fogok majd költözni, mert a párom jobb helyen él, és és nem is szeretek itt lakni. Vagy mindketten költözünk máshová.

Már volt szó összeköltözésről, meg mindenről, szóval én sokszor belekalkulálom, hogy majd úgyis vele fogok élni.

Persze sokszor úgy vagyok vele, hogy hát kitudja... szóval én fel vagyok készülve mindenre, én kibírom ami lesz. Őszintének kell egymással lenni, és mindent megbeszélni, tisztában lenni a dolgokkal.