Jól döntöttem, hogy a férjemet választottam?

25 éves vagyok, 7 éve vagyok együtt a férjemmel. A kapcsolatunk nagyon jó volt, olyan férfi, akiről minden nő álmodik. Nem annyira jóképű, viszont humoros, és gondoskodó.

Az esküvőnkig nem is volt semmi gond. Viszont előtte pár héttel az örömszülők összebalhéztak, aminek következtében mi is folyamatosan veszekedtünk. Az örömszülők azóta sem beszélnek egymással, és az anyósom se velem. (A balhé amiatt robbant ki, hogy anyósom oda akarta ültetni a saját szüleit is az örömszülők mellé, és ő akart nekik virágot átadni, amikor mi az örömszülőknek, illetve megtiltotta, hogy apósom jelenlegi felesége odaüljön az örömszülők közé, akivel mellesleg apósom 17 éve házas).

Az esküvő pocsék volt, hála kedves anyósomnak. Utána napokig bőgtem, és azóta is fájó emlék, amiről nem beszélünk otthon.

Egyik kollégámnak is magánéleti próblémái voltak, így egymás lelkét ápoltuk, próbáltunk tanácsokat adni a másiknak. Azóta elég hosszú idő eltelt, a fájdalom a szívemben picit csillapodott, de még mindig rettenetesen fáj.

Pár hónapja azt vettem észre, hogy folyamatosan keresem a kollégám társaságát, és ő is az enyémet. Kávét csináltunk egymásnak, együtt ebédeltünk, és olyan témákról beszélgettünk, amiről otthon nem tudtunk. Mint kiderült van egy azonos hobbink, amire otthon egyikünk sem kap támogatást. Nagyon megijedtem, így szép lassan elkezdtem a kapcsolatot leépíteni, mivel nem akartam tőle semmit. Mielőtt bárki félreértené, imádok vele beszélgetni, jó vele lenni, de mint férfi, nem érdekel. Nem tartom vonzónak.

Pár hete fönőköm viselkedése megváltozott. Mint kiderült, neki is magánéleti próblémái voltak. Ezzel egyidőben valaki elkezdett virágot, csokit és egyéb apróságotkat rakni az asztalomra. Mivel többen vagyunk egy irodában, kérdeztem, ki volt az, de senki sem akarta megmondani. Először azt hittem, a főnököm az, aztán csütörtökön kiderült, hogy az a bizonyos kollégám volt.

Páran elmentek csütörtök este bulizni, és pénteken mesélték, hogy az a bizonyos kolléga kicsit többet ivott, úgy kellett lefogni, mert fel akart hívni, hogy szerelmet valljon nekem. Állítólag egész éjszaka rólam beszélt, és arról, hogy én vagyok számára a tökéletes nő.

Pénteken megkértem az egyik kolléganőmet, aki nem volt ott a buliban, hogy jöjjön be velem az irodába, és nézze meg a kolléga viselkedését mikor hozzá beszélek. Csak szakmai dolgokról beszéltünk pár szót, de a kolléganő szerint úgy nézett rám, hogy közben megszűnt számára a világ, mintha csak én lennék ott. Hasonlót fedeztem fel én is a szemében. Később beültem hozzá beszélgetni, és eldícsekedtem, hogy most már egész jó a viszony a férjemmel. Erre ő mondta, hogy el fogja hagyni a barátnőjét, mert mást szeret, csak még nem merte neki elmondani.

Egész nap ezen gondolkodtam. A kolléga nem érdekel, mint férfi, viszont imádok vele lenni, másrészt mint friss házasnak a férjemmel a mézes heteket kellene töltenünk, ehelyett kerülgetjük az esküvőt, és minden ezzel kapcsolatos témát, mert roppant fájó emlék, és hónapok óta nem tudunk semmiről sem hosszabban beszélgetni, mert tuti olyan kerül szóba.

Mégis úgy döntöttem, próbálom megmenteni a házasságom, mert szeretem a férjem. Igyekszem ezen a helyzeten változtatni, emiatt hamarosan munkahelyet fogok váltani, már a felmondási időm töltöm. Viszont egyik barátnőm azt mondta, hogy felesleges egy olyan férfi mellett leélnem az életet, akivel hónapokkal az esküvő után se tudunk őszintén beszélni, se az esküvőről, se gyerekről, se semmiről a közös jövőnkkel kapcsolatos dologról. Azóta ezen rágódok. Vajon igaza van, és mégsem a férjem kellene választanom? Inkább a kollégámnak kellene esélyt adnom? És miért fáj a szívem, ha csak arra gondolok, hogy el fogok menni arról a munkahelyről?

Ti mit tennétek a helyemben?