Két felszínes ember voltunk, de én mégis megszerettem Őt. Hogyan tovább?

Nekem eddig a karrierem volt fontos, a külsőm, meg a pénz. A családomért bármit megtennék, de erős, igazi baráti kapcsolatokat nem alakítottam ki, mert önző voltam és felszínes. Annyira féltem, hogy elhagynak, megbántanak vagy kihasználnak, hogy inkább leléptem sokszor, így csak szintén felszínes emberekkel hozott össze a sors. Hosszútávú kapcsolataim sem voltak soha, mert hamar rájuk untam, és inkább magammal foglalkoztam, a tanulással, meg a munkával. Tudom, hogy ilyen téren egy szerencsétlen vagyok, de úgy érzem, sokat változtam az elmúlt pár hónapban. 2 éve megismertem egy fiút, a főnököm unokaöccsét. Igazi elkényeztetett, divatmániás "ficsúr", de mégis a legjobb barátok lettünk. Úgy éreztem, nem kell megfelelnem másoknak, mert Ő úgyis elfogad, hiszen hasonlóan vélekedünk dolgokról. Egyikünk sem akart a másiktól többet barátságnál, neki futó kalandjai voltak, én meg elvoltam a szingli életformával, meg a saját dolgaimmal és örültünk, hogy lelkitársra leltünk. Teltek-múltak a hónapok, és kicsit megzuhantam, mert úgy éreztem, hogy senkire nem számíthatok, és sokkal többet tudnék adni igazi barátságokba, mint amennyit adok a felszínes kapcsolataimba. Sokat voltunk együtt, próbált kedves lenni a maga módján, közben egyre többet dicsért. Aztán egyszer csak fura lett a viselkedése, elkezdett a szokásosnál is bunkóbb és cinikusabb lenni, nem értettem, mi rosszat tettem, már találkozni is alig akart. Kiderült, hogy elkezdett másképp nézni rám, de nem akar erről beszélni, mert akkor felborulna az eddigi "rendszere". Azt mondta, hogy nem akar kötöttségek mellett élni, vagy nem beszélünk erről, vagy végleg nem beszélünk többet. Mégis megcsókolt decemberben, és nagyon jó volt, de akkor több nem történt, mert ideges lett és abbahagyta. Nagyon felkavarta az érzéseimet, erősen kötődtem hozzá, de kezdett átalakulni a dolog. Próbáltam vele ezt megbeszélni, de azt mondta, hogy felejtsük el, mert nem lesz jó vége. Januárban írt egy levelet, amiben leírta, hogy úgy érzi hónapok óta, hogy belémszeretett, de nem akarja a barátságunkat tönkretenni, és neki az kényelmesebb, ha csak futó kalandjai vannak, nem éri csalódás. Erre az volt a válaszom, hogy nem kéne félnie, mert hasonlóképp érzek. Február óta nem beszélünk..1 hónapot volt külföldön, azóta pedig nem keres. Nem tudom, miért csinálja ezt. Egyik munkatársamtól tudom, hogy járt egy csajjal pár hétig. Minden nap minden órájában gondolok rá, nagyon megvisel, ami történt. Fontos volt nekem, és nem akartam elveszíteni, nagyon fáj. Teljesen átértékelődtek bennem a dolgok, már tudom, hogy mi a fontos, és mi az, ami másodlagos, a felszínes "barátaimat" kerülöm és elkezdtem új kapcsolatokat kialakítani. Arra gondolok, hogy meg kellett volna próbálnunk, egymást formáltuk jó irányba, és mindketten megszerettük a másikat. Sosem volt még ilyesfajta szerelmi bánatom, sosem ért ekkora csalódás. Hiányzik és nem tudom túltenni magamat ezen. Végre életemben először megtaláltam azt az embert, akihez különleges kapcsolat fűz, és most vége. Nem tudok továbblépni, mert mindenről Ő jut eszembe és teljesen magamba zuhantam az elmúlt hónapokban. Mit tegyek? Talán sosem lesz ilyen ember az életemben még egyszer. Ha szeret, miért csinálja ezt velem?