Mit tegyek, ha apámnak torz a lelkivilága? (politikai tartalom is van)

Nem szoktam ilyen ügyekben segítséget kérni, mert a családi problémáknál szerintem a megoldást csak az tudhatja, aki benne él. Viszont ezzel a helyzettel nem tudok mit kezdeni.

Inkább nem fosom a szót:

Apám elég kemények szélsőjobbos. Azért nem írom, hogy jobbikos, mert legutóbb már majdnem ott tartott, hogy szerinte a Jobbik is hazaáruló. Itt fontosnak tartom leírni, hogy a szüleim 12 éve elváltak(akkor én 6 éves voltam). Anyámmal elköltöztünk Budapest legdrágább kerületébe, az ő fizetése most májusban pl. nettó 1 millió forint.

Apám maradt Pesten, egy nagyon lepusztult környéken, minimálbért keres. Mindketten szellemi munkát végeznek.

A kérdés úgy kapcsolódik a politikához és a fizetésekhez, hogy apám szerint, aki ma Magyarországon 250-300 ezernél többet keres, az biztosan csalt, hazudott, másokat kisemmizett, megkárosított stb... DE, azt mondja, ha megtehetné, akkor ő is lopna, csalna. Tehát nem az a baja, hogy a politikusok ezt csinálják, inkább az, hogy ő nincs ilyen helyzetben. Apámban nincs erkölcs sem, úgy látszik.

Más dolgokról is így gondolkozik, minden világpolitikai esemény mögött az illuminátusokat, szabadkőműveseket, bilderberg-tagokat keresi. Rendíthetetlen meggyőződése, hogy Izrael célja Magyarország elfoglalása, az őslakosság elűzése. Szerinte az etnikai feszültséget a Moszad kreálja az In-Kal segítségével. Már itt sejti az ember, hogy apám egyszerűen megbolondult.

Természetesen támogatja a kötelező sorkatonaságot, mert szerinte a mai fiúk ellustult, elkényeztetett metroszexuális nyápicok. Namost, ebben az a poén, hogy apám soha nem volt katona(ugyanis a nagy "hazafinak" volt egy ávós ismerőse, aki elintézte, hogy ne kelljen bevonulnia. Komolyan mondom, én szégyenlem magam), ráadásul-és ezt figyeljétek- azért nem méri a cukrát mert nem meri megszúrni magát a cukormérővel(legalábbis anyám ezt hámozta ki a szavaiból). Hozzátenném, hogy anyám vidéki(és mégis ő jutott el a budai villanegyedbe). Mikor kivitték apámat a gyümölcsösbe, úgy fél óra múlva már ment volna vissza Budapestre, mert nem bírta. És ő beszél elkényeztetett fiatalokról.

A drogokat is ellenzi gőzerővel. Azt mondta, hogyha megtudja, hogy drogozok, akkor kihívja hozzám a rendőrséget és nem áll velem többé szóba. Milyen szülő az ilyen?

(Itt kb. vége a kérdés politikai tartalmának)

Legutóbb elkezdtünk politizálni, elég rendesen. Mikor mondtam neki, hogy ne idegesen és ne ilyen teátrálisan adja elő az érveit, akkor elkezdett velem üvöltözni(mindig hirtelen haragú volt), hogy én hozzá képest egy kis szar vagyok és nincs jogom ott kioktatni, vagy bármilyen stílusváltásra felszólítani. Engem mindenki egy übernyugodt embernek ismer, de itt kezdett elszakadni a cérna. Már komolyan arra készültem, hogy felpattanok a székemről és torkom szakadtából úgy leordítom a fejét, hogy megsüketül. Engem senki sem kötelez arra, hogy meglátogassam. Ráadásul neki teszek szívességet, mert halálra unom magam(ez azért van, mert az ottlétemet azzal hálálja meg, hogy egész nap alszik).

Annak idején alkoholista volt, de már 6 éve nem ivott, ráadásul idén a dohányzásról is leszokott(lehet, hogy ezért ilyen feszült?). Azért nem üvöltöttem végül, mert féltem, hogy annyira felcseszem az agyát, hogy újra elkezd inni/bagózni.

Viszont ez a legutóbbi látogatásom fordulópont volt és megváltoztatta az apámról alkotott véleményemet. Eddig jó gyerekhez illően úgy gondoltam apámra, mint valami okos, tapasztalt emberre(a lexikális tudása tényleg nagy), de rájöttem, hogy ő szimplán egy lúzer, egy tehetetlen csődtömeg. Mindig azzal jön, hogy a pénzhez kapcsolatok kellenek. Neki 42 éve volt, hogy kapcsolatokat szerezzen. Miért nem sikerült?

20-46(!) éves koráig piált. A születésemkor abbahagyta, de a váláskor ismét elkezdte. Csodálkozik, hogy nem jutott előbbre? Kiskoromban nem vitt le soha a játszótérre, értelmetlenül szigorú volt. Mindent anyám csinált.

A gondolkodásmódja irritál igazán. Szerinte teljesen egyértelmű, hogy mindig, minden helyzetben a lehető legrosszabb dolog fog történni. Aki mást gondol az naiv, tájékozatlan. Szerinte nincs bizalom csak naivitás, nincsenek barátságok, csak érdekbarátságok, érdeksegítségekkel. Kórosan bizalmatlan az emberi természettel szemben. Eddig két tanácsa volt hozzám: "Ismerd meg az ellenséged", "Ha megdobnak kővel, dobj vissza KÉZIGRÁNÁTTAL!"

Tiszta bolond...

Eddig olyan emberként gondoltam rá, mint aki sokat tapasztalt, nagy tudású és érdemes meghallgatni a tanácsait. Már pár hónapja bennem motoszkált, de csak most állt össze a kép: Apám egy tehetetlen lúzer, aki mindenkit hibáztat magán kívül. Semmi ambíció nincs benne. Nem is értem, hogy miért kell neki több pénz, mivel elköltözni nem akar arról a putri környékből. Számára a mostani életstílus az ideális. Munkából hazamegy a lyuknyi lakásába és nézi a tévét, aztán picit kesereg az anyagi helyzetén. Szerintem apám prolinak született csak valami csoda folytán sikerült elvégeznie egy jó nevű egyetemet.

Emiatt viszont úgy érzem magam, mint egy fanatikus muszlim, aki nem tudja elfogadni, hogy meleg. Én is hasonló módon érzek apámmal. Valahogy "megszoktam", hogy a szülő okosabb, normálisabb, és furcsa, hogy most nem ezt érzem.

Van még remény? Tudok rajta segíteni? Egyáltalán helyes erkölcsileg, hogy apámat egy tehetetlen lúzernek gondolom?