Szerintetek ez mennyire normális, és mégis, mit tehetnénk ellene?
A történet a következő: Legjobb barátnőm 19 éves. Egy házban lakunk a szüleivel és a nagyszüleivel, amivel alapjában nem is lenne akkora gond, mert egész jól el lehet velük lenni. Egy kis bökkenő van; a szülei (főképp az édesanyja) nagyon fel tud idegesíteni azzal, hogy olyan dolgokat korlátoz a barátnőm számára amiket én nagyon nem tartok normálisnak. A legidegesítőbb dolog az, hogy 19 évesen NEM VISELHETI azt a ruhát, amit épp szeretne. Persze ne arra gondoljatok, hogy hasközépig kivágott párducmintás miniruhát akar felvenni; de aminek már csak egy pici dekoltázsa van, vagy térd feletti, nem veheti fel. Egyszerűen nem engedik kimenni a házból, szó szerint ÁTÖLTÖZTETIK. Nem egyszer fordult elő, hogy felöltöztünk (teljesen normálisan, nyárhoz illően -short, ujjatlan felső-, végül is nem fogunk bundában rohangálni 40 fokban...) erre megérdezik, hogy "akkor most felöltözöl?" Sokszor nekem is át kellett öltöznöm... Bármit mondunk, egyszerűen nem hajlandó(ak) meghallgatni, és főképp nem megérteni minket. Én már kezdek teljesen megőrülni, tönkretesznek mindent ezzel az idegesítő kontrolljukkal. Ez csak a hab a tortán, rengeteg dologba szólnak bele, de egyszerűen nem bírom tovább elviselni. Szerintetek ez elfogadható ? Soha életemben nem láttam még ilyet, persze láttam már féltő szülőket (az enyémek is azok), de ez azért már sok. Nem tudom mit kellene mondanunk vagy tennünk, hogy egy kicsit rájöjjenek, hogy valami nem jó.
19/l mindketten
válasza:szia!
elmúltatok már 18,költözzetek el ha eennyire elviselhetetlen a helyzet.konzervativak a szülei,ebben nem is fognak változni.
válasza: válasza: válasza: válasza:Nehéz ügy! Én is megéltem ezt a vonulatot! Nem a gyereknek kell idomulnia az ő neurózisaikhoz, de nagyon nehéz kiszakadni belole, ha egyszer szimbiózisban élnek.
Nem tudom, hogy lehetne megoldani. Az én anyukám abba is beleszolt, hoyg a sajat penzembol (mikor mar allasban voltam) miylen ruhat vehetek, es csak olyat vehettem, amilyet ő előnyösnek mondott. Én is féltem, hogy rosszul itélem meg, és kidobom a pénzt az ablakon, tehát addig válogattam, amig mindketten egyetértettunk. Tehat van egy iylen belénevelt bizonytalansag is a masik oldalon. Ebbol kell kinőni, hoyg az ember bizzon a sajat értékitéletében, és azt erővel is megvédje. Csak ez uyge a legnehezebb helyzet, hogy a nala nagyobbak es nala tobben levo szulok ellen megvédeni, akikkel edidg nem igy mukodtek egyutt... és ha kobfliktust "gerjkszt" a gyerek, akkor ő szivja meg, mert otthon o fogja hallgatni a szobeli bantalmazast hetekig, honapokig, hogy nem hallgatott rá a szuleire, neki nem szamitanak a szulei, és hogy éretlen, és gyerek, és majd akkor lesz felnott, ha ugyanazt gondolja, mint a szulei, stb...:(
(35/L)
válasza: válasza:Kedves 18:46-os:
Megszivja.
Mert otthon o fogja hallgatni a szobeli bantalmazast hetekig, honapokig, hogy nem hallgatott rá a szuleire, neki nem szamitanak a szulei, és hogy éretlen, és gyerek, és majd akkor lesz felnott, ha ugyanazt gondolja, mint a szulei, stb...:(
Vannak, aki meg is verik a gyerekuket, még felnott korukban is.
Köszönöm a válaszokat.
Az a baj, hogy a barátnőm rettenetesen konfliktuskerülő. Nem hallgat rám abban, hogy ezt neki kell megoldania, és igen is vitatkoznia kell, mert máshogy soha nem fogják elfogadni hogy már nem 7 éves...
A válasz megírásának időpontja: ma 18:33 -> Tudom jól hogy neki kell lépnie de egyszerűen azt mondja hogy lehetetlen velük beszélni, meg hogy Ő nem akar vitát. De egyszerűen nincs más módja, minthogy igenis vitatkoznia kell. Ha meg néha mégis belemegy a vitába, mindig alulmarad. De inkább azért mert hagyja magát. Tudom azt is, hogy "nem az én dolgom", de valahogy mégis. Főképp mert velem is eljátszották nem is egyszer a dolgot, hogy "ugyan dehogy mész te sehová shortban, öltözz fel"... tudom hogy féltik de mégis... azt pedig nem tudom felfogni, hogy miért nem lehet velük ezen a téren normálisan kommunikálni. Akárhányszor elkezdünk (higgadtan, nyugodtan) beszélni erről, mindíg elmondják a véleményüket (meglehetősen nem ugyanabban a hangvételben) és viszlát... :((
Már a pszichológussal is beszéltünk erről, és tiszta zsákutca; azt mondta meg kell próbálni kommunikálni velük, de mint ahogy azt fent írtam, lehetetlen :( Elköltözésről egyelőre szó sem lehet, még tanulunk mindketten, nem bírnánk fizetni. Tudom hogy együtt kell élnünk velük, el kell fogadnunk őket, de akkor nekik is ugyanúgy kéne tenni, nem ? Mi sokmindent eltűrünk, de ők semmit sem.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!