Létezik olyan, hogy egy házasság kívülről jónak tűnik, de belülről rohad?
Létezik olyan, hogy külső szemlélő számára egy házasság szép és jó, van csók, kézenfogva séta, mosoly, becézgetés, stb, de valójában rohad az egész? Otthon ölik egymást, és az egyik vagy mindkét fél legszívesebben menekülne, válna?
(Az most mellékes, hogy fog is, vagy nem tud, nem akar valamiért.)
Nem, nem a saját házasságomról van szó, csak elméleti kérdés.
13:46
Na pont ezért furcsa nekem. Nekem is volt sz*r kapcsolatom, de nem ment a pusziszkodás sem más előtt, sem kettesben. Persze nem öltük egymást nyilvánosan, de olyan furcsa ha egy pár kézen fogva megy, látom, hogy megcsókolják egymást, aztán kiderül, hogy otthon ölik egymást, és legszívesebben válnának.
Köszönöm az újabb válaszokat is!
Én is leírom a történetemet, ami szintén nem túl rózsás.
3 évig voltam együtt a volt barátommal, kívülről minden szépnek- jónak tűnt. Folyton ölelt, csókolt, a végén már majd elhánytam magam, ha hozzámért. Ennek ellenére gyenge voltam sokáig, képtelen voltam felrúgni a kapcsolatot. Mindenki dicsérte, hogy milyen intelligens, helyes, szép arcú, udvarias barátom van. Egy baj volt vele: nem volt gerince. A szemembe hazudta, hogy szeret, elhittem neki, közben megcsalt vagy 5 lánnyal, köztük a legjobb barátnőmmel is. (Ez utólag derült ki). Aztán a 3 év második felében fordult a kocka: ő őrülten belémszeretett, én egyre jobban rájöttem, hogy milyen gerinctelen, aljas, szavahihetetlen ember is valójában. Ő próbált belém kapaszkodni, szinte rámcsimpaszkodott, napi 5-6 hívás, folytonos sms-ek stb. Én egyre jobban meggyűlöltem, és ezt valahol ő is érezte, szenvedett. Aztán végül 3 év után kimondtam, hogy legyen vége, ez másfél éve volt, még a mai napig mászkál utánam. Fiatal voltam és bohó, de sokat tapasztaltam ebben a kapcsolatban. 20/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!