Létezik olyan, hogy egy házasság kívülről jónak tűnik, de belülről rohad?
Létezik olyan, hogy külső szemlélő számára egy házasság szép és jó, van csók, kézenfogva séta, mosoly, becézgetés, stb, de valójában rohad az egész? Otthon ölik egymást, és az egyik vagy mindkét fél legszívesebben menekülne, válna?
(Az most mellékes, hogy fog is, vagy nem tud, nem akar valamiért.)
Nem, nem a saját házasságomról van szó, csak elméleti kérdés.
18:46-nak
Megkérdezhetem, hogy meddig volt a párod?
már rohadó félben volt a házasságunk, amikor el kellett utaznunk egy hétre a férjem kollégáival, családostul. Ő már nem lakott velünk hónapok óta, de kérésére elmentem vele. A kollégái el voltak ájulva, hogy milyen cuki kis felesége van, milyen jókedvű vagyok, hogy lehet velem bulizni, stb. Ő is elégedett volt, bekebelezte a bókokat...aztán amikor kettesben maradtunk, egymás torkának estünk :)
szép pár voltunk mi is.
Persze megkérdezheted, nem titok, bár nagyon szégyellem, hogy ilyen vak és buta voltam.
Majdnem 5 évig voltam vele.
Tinédzser szerelem volt, idősebb volt nálam, és nagyon szerelmes voltam belé.
Ne vessetek meg, amiért ennyi ideig vele voltam, buta voltam nagyon, és olyan vak, hogy visszagondolva én is csodálkozom magamon.
De azt hittem, hogy, ha alkalmazkodom hozzá, olyan leszek, amilyet ő kíván, nem követelőzök az ágyban, elvégre ő volt az első férfi az életemben, nem is tudtam, hogy milyennek kellene lenni egy normális szerelmeskedésnek, szóval azt hittem, hogyha alkalmazkodom, akkor majd "jó" leszek számára.
Mert mindig azt mondta, hogy ő "amúgy" szeret, de sajnos nevelésre szorulok.
De soha nem voltam jó neki, csak egy bábu, akit ide-oda rángathat.
Borzalmas volt. Teljesen elvesztettem az egyéniségem mellette.
Annyi a mentségem, hogy nagyon fiatal voltam és nagyon tapasztalatlan.
De, még mindig fiatal vagyok, és végül is ez egy rossz tapasztalat, de mégis csak tapasztalat, hogy ilyen kapcsolatot soha de soha többé nem engedek be az életembe.
Ebben az egyben biztos vagyok, hogyha megérzem valakiben az agressziót, akkor azonnal menekülök!
Úgyhogy optimistán állok hozzá!
El fog jönni a nagy szerelem, de nem ilyen ember személyében!:)
Köszönöm a válaszokat!
Azt hinné az ember, hogy azért ez kívülről is látszik valamennyire, de ezek szerint nem.
Mi 15 évig voltunk a mintapár, "jó volt ránk nézni". Aztán a párom egyik nap összeveszett velem, és bejelentette, hogy elmegy. Bő 1 hónapra rá el is ment. Korábban nem volt veszekedés, esélyt sem adott. Hazudott mindenkinek, önmagát is beleértve. Most másik párkapcsolatban élek évek óta, ahol megbeszélünk mindent, néha veszekedés is van. Ha tehát a saját tapasztalatomat nézem, eleve gyanús, ha soha nincs egy hangos szó, mindig minden rendben van. Ekkor összhang nincs két valódi ember között. Akkor ott az egyik némán nyel. Ami káros.
43/F
Én írtam az 5 éves kapcsolatomról.
Nálunk pont fordítva volt, mint ahogy az utolsó válaszoló leírta.
A volt párom nagyon jóképű volt, kondizott, sportolt, volt 2 diplomája, lakása, autója, mindenkivel udvarias volt, a nők elolvadtak, úgy tudta tenni a szépet. Engem is elvarázsolt.
De ez mögött a maszk mögött iszonyúan agresszív volt, és olyan manipulatív, hogy egy fogyatékosnak éreztem már magam mellette. Semmit nem tudtam jól csinálni szerinte.
Úgyhogy ez egy nagy tanulság volt: a szép külső nem mindig takar szép belsőt.
Bár meglenne a képességem, hogy a hazug álarcok mögé látok!
Remélem ez a képesség fejleszthető, vagy fejlődik a tapasztalatokkal!
Mi nem vagyunk kívülről turbékoló galambpár (nem is lenne hiteles mert nem ez az alkatunk), de kívülről mi egy "jó csapatnak" látszunk, sokan szóban is irigyelnek minket. Nagyon szépen tudunk viselkedni egymással mások előtt.
De az igazság az, hogy csak az anyagiak és a gyerekek miatt vagyunk együtt. Beszélgetünk egymással, nagyon is kulturáltan, de igazából mindkettőnk lesz.rja mi van a másikkal, ágytól-asztaltól...
Magunkból kiindulva, szerintem rengeteg ilyen házasság lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!