Mit tegyek, ha úgy érzem, még nem készültem fel a háziasszonyságra? Ti egyből boldogultatok?

Fél éve vagyunk együtt a barátommal és igazából csak belecsöppentem ebbe az egész együttélésbe. Már az első nap hulla szerelmesek voltunk mindketten, állandóan együtt akartunk lenni, ez most is így van. Neki van saját lakása, így többet voltunk nála, jobban elfértünk, nem zavart senki, mi se zavartunk senkit. Aztán csak azt vettem észre, hogy állandóan itt vagyok, áthoztam már a cuccaimat, kvázi ideköltöztem, bár ezt így nem beszéltük meg( ő mondta már az első hónapban, hogy költözzek, mondtam, hogy korai), de valahogy mégis ígyalakult, hogy mindig itt vagyok. Ez persze magával vonja azt, hogy mosok, főzök, takarítok, vasalok, stb, minden ilyesmit csinálok, amit eddig nem igazán, max anyunak segítettem. Úgy érzem nem vagyok erre felkészűlve. Dolgozok, mellette egyetemre járok, semmi kedvem az estéimet mosással meg takaítással tölteni, de mégis meg akarom csinálni, mert meg akarok felelni neki, szeretek finomakat főzni neki, stb. De sokszor annyira nincs kedvem. Amúgyis lusta vagyok, ez így nekem sok, és olyan hirtelen történt, úgy, hogy szinte észre se vettem. Amúgy minden rendben köztünk, imádjuk egymást, de mégis nekem ez sok és túl gyors. Nemrég még egész este csacsogtam a barátőimmel MSNen, most meg főzök, mosok, takarítok esténként, aztán vagy 2 órán keresztűl nem tudok elaludni, úgy horkol, reggel meg hullafáradtan kelek, megyek melóba, onnan rohanok suliba, 8 után hazaérek és kezdődik előről. Nem várja el tőlem, de tudom, hogy ezt szokta meg az anyjától, nem akarok csalódást okozni. Mindig megköszöni és hálás érte, én meg persze nem mutatom, hogy nekem ez sok, hogy ne okozzak csalódást. Az is igaz, hogy hiányoznak a szüleim és a megszokott otthoni kényelem. Tudom, hogy előbb utóbb ez következik, de túl hirtelen jött és nem tudok mit kezdeni vele. Ti is voltatok így? Mitlehet tenni?

Bocs, ha hosszú lett és köszi, hogy végigolvastátok

22/L