Hűtlenség vagy sem? Elmondanátok erről a véleményeteket?

Sziasztok!

Na ez egy olyan kérdés, ami megcsalás-nem megcsalás határait fejtegeti. Köszönöm annak, aki végigolvassa, és elmondja nekem az őszinte véleményét. Azokat, akik ezt csak bunkó és kövező stílusban tudják megtenni megkérném, hogy inkább tartsák takarékon magukban a gondolataikat! Köszönöm!

Na szóval az a helyzet, hogy adott vagyok én, két éves kapcsolattal, vőlegénnyel. Aktívan tervezzük az életünket, külföldi költözésre gyűjtünk per pillanat. Én nagyon komolyan gondolom, hogy vele szeretnék élni, mert szeretem, szerelmes vagyok belé, és mert a rózsaszín ködön túl ő valóban egy csodálatos ember. Nekünk van jövőnk, szeretjük és tiszteljük egymást.

DE! Én egy hihetetlenül életvidám, mosolygós, közvetlen, jóhiszemű lány vagyok, telis tele szeretettel a környezetem iránt (vannak rossz tulajdonságaim is természetesen, de most csak azokkal foglalkoznék amik ide tartoznak). Imádok mindent ami él és mozog, imádok létezni, imádok tapasztalni, imádom a színeket - ilyen vagyok. Hogyha egy fiú rám mozdul, akkor én soha nem zárkózom el tőle mereven, hanem őszinte kíváncsisággal fordulok felé, szeretném megismerni - mint mindenki mást is. NEM csalom meg a barátomat, soha, sehogyan. Egyszerűen csak barátkozom, veszem a poénokat, alkalomadtán ártatlan flörtökbe belemegyek. Élvezem, hogyha tetszek valakinek, és jól esik, hogyha ezt a tudtomra is adják. Viszont én törekszem arra, hogy ezek a kapcsolataim ne felszínesek legyenek, tehát engem barátként igazán érdekel a másik ember, nem csak egó építésre használom a környezetemet.

És hát itt jön a képbe az én szempontom, miszerint

1. Vagyok aki vagyok, viszont a környezetem emiatt folyamatosan félreért, megaláz, pletykál rólam. Megjegyzem, hogy szinte soha nem azok az emberek, akikkel ilyen módon szoros barátságot alakítottam ki, hanem a szemlélődők, akik minden csámcsognivaló csontnak örülnek.

2. Hajoljak meg az általános és álszent erkölcsök előtt és építsek falat magam köré? Akkor viszont tudom jól magamról, hogy nem leszek boldog, se a kapcsolatomban, sem úgy általában az életemben.

Engem mindenki elfogadna, és szemet hunyna a "csapodár" életformám fölött, ha szingli lennék. Én egyszerűen nem értem azt, hogy miért nem lehet valaki egyszerre nyitott a környezetére, miért nem flörtölhet másokkal, miért kéne elzárkózni érdekes és színes emberek elől totálisan, hogyha van valakije? A negatív kritikák kezdenek nagyon elkeseríteni, és befelé fordulok miattuk, pedig soha nem voltam ilyen. Olyan nagy baj, hogyha lobog bennem az életöröm és nem vagyok egy zárt vár? :(

Mindenféle építő jellegű kritikát és hozzászólást elfogadok! Köszönöm Nektek!

22/L