Tényleg ennyire szemétség lenne, hogy nem akarok tanú lenni nővérem esküvőjén?

Miért olyan nagy tragédia? Mert a testvére szeretné vele megosztani élete egyik legszebb pillanatát, fontos szerepet szán neki, ő azonban visszautasítja, nem akar részt venni benne. Nem hinném, hogy szociofóbiája van, hiszen egyszerűen csak azt írta, utál kiállni az emberek elég, főleg hogy fel is szedett pár kilót. Ezzel a nők nagyon nagy százaléka így van, ha nem érzi magát jól a bőrében, szeretne láthatatlanná válni, nem akar úgy megmaradni az emberek emlékezetében, amilyennek éppen kívülről láthatják. Az a baj, hogy a változtatáshoz akaraterőt kell gyűjteni, amit mondjuk el lehetne kezdeni azzal a fél perces jelenéssel, amit az esküvőn kellene megtennie..

Akinek kevés az önbizalma, az szokta úgy érzeni, hogy mindenki őt nézi, róla pusmog, emiatt ő vörösödik, összeakad a lába, elrontja a szöveget, stb. Ezek a dolgok viszont kizárólag csak az ő fejében léteznek, saját magának generálja a problémát. Gondolom tömegközlekedés alkalmával is ugyanúgy érzi magát, és mégis eljut A-ból B-be..

Arról nem is beszélve, milyen szép ruhákat lehet kapni, amik "ápol és eltakar" elven működnek, főleg a sötétebb színek (bordó, zöld, kék, lila..)lecsalnak néhány kilót, előnyös szabás kiemeli a mellet, csípőt, formálja a derekat, (fűzős ruha szintén), megfelelő hajviselet nyújtja az arcot, ha a másik család pedig még életében nem látta őt, akkor nem azt fogják gondolni, hogy "Jajj hogy meghízott!" hanem "Milyen csinosan felöltözött, milyen jól tudja, hogy mi áll neki jól.." Mellesleg ha a menyasszony szokásos fehér habcsókruhát fog viselni, akkor az árnyékában valószínűleg egy gyapjas mamut is pulikutyának tűnne.

A két lehetőség önsajnálatba és "nekem ez úgysem menne" szövegbe burkolózva mélázni az élet igazságtalanságán, vagy akarni és megtenni, túllépni a saját korlátain és örülni, hogy mindenki jól járt végül.

Én hordágyon is elcipeltetném magam a testvérem esküvőjére.. (pedig én is önbizalomhiányos, tömegfóbiás és túlsúlyos vagyok..)

Tök mindegy, hogy milyen alkalom ez, nem döntheti el, hogy más akarja-e vagy nem!Ha valójában nem is kérdés, akkor miért kérdezte meg? Miért nem mondta azt, hogy te leszel a tanúm és kész? Hisz kb így viselkedik. És nem hinném hogy egy igazi tesvérnek akkor is jó valami, ha amásik szenved tőle. A eseményt gyönyörűen meg lehet osztani, úgy is, hogy nem tanúskodik a másik...

Könyörgöm szabad világban élünk, senkinek nem árt ezzel. Ha valakinek emiatt megy tönkre az esküvője akkor az nem normális. Nem egy tömeggyilkosságról van szó, csupán nem akar olyat csinálni ami neki kellemetlen. És ez most független attól hogy ha ez a fóbia nála betegség. Majd ha a kérdező úgy dönt akkor kezelteti azt is, de akkor is joga van azt csinálni amit szeretne.

Gúzsba kötnek az elvárások? Szerintem maga a házasság hülyeség, kapok is emiatt eleget a fejemre. De ha neki fontos, ha őt boldoggá teszi, akkor aki igazán szereti őt, támogatja és mellette van. És szívesen vállal áldozatokat érte..

Mellesleg nem hinném, hogy a kérdezőt az elvárások és kényszerű megfeleléssel szemben támasztott ellenérzései kergetnék odáig, hogy visszautasítsa a neki szánt szerepet. A problémája éppen az, hogy úgy érzi, NEM felel meg.. önbizalomhiánya van, és nem akar így mások előtt mutatkozni.

A világ pedig szerintem tényleg sokat változott rossz irányba, a család ma már elvesztette a jelentőségét, a barátságok egymás kihasználásáról szólnak, a szerelmesek birtokolják egymást.. Mert megváltozott az emberek mentalitása, kiveszett az emberekből az őszinte, önzetlen szeretet. Én sajnálom, mert a többség nem is tudja, mennyi mindent veszített vele..

Ha ennyire feszélyez, kivételesen dobj be egy szorongásoldót vagy egy felest az esemény előtt.

Ritkán iszom, de nekem egy szóbeli nyelvvizsga előtt kellett egy felest ledobni, hogy meg tudjak szólalni. Viszont így sikerült :)

Az önzetlen szeretetről beszélek, ami régen még élt az emberek nagy részében - természetesen nem mindben.. Abban viszont biztos vagyok, hogy régen sem volt rosszabb, csak mások voltak a problémák. Én nem éltem abban a régi világban, úgyhogy marhára nem álmodozom róla. Tudok erőszakos eseteket a múltban a saját családomon belül is, de ma is mindennap találkozom vele a jelenlegi tágabb ismeretségi körében. Ez tehát nem változott, csak már lejárt lemez lett, ma már vannak nagyobb bajok is, amin keseregni lehet.. Az emberek személyisége lett más. Nem mondom, hogy ez egy természetes folyamat, mert vannak kivételek, pedig ők is ugyanebben a világban élnek. Ma divat a fejünket a homokba dugni, és mindenki csináljon amit akar. Lehet, hogy 1-2 pofontól megkíméli ezzel magát az ember, de elzárkózik a jó dolgoktól is..

Na de hogy a testvéri kötelékhez halva született csecsemőket felhozni.. hát nem éppen megfelelő példa szerintem.

Aki másképp gondolkozik, azt meggyőzni lehetetlen szerintem, úgyhogy csak annyit tudok a kérdéshez hozzátenni: sajnálom, hogy a kérdező nem kötődik elég erősen a testvéréhez ahhoz, hogy ez a kérdés fel se merüljön benne..