Miert csaljak meg egymast a parok?

Röviden: Ez az önismeret hiánya. Krónikus modern népbetegség. Voltaképpen a rohanás teszi, de a megoldás mégsem a lassításban lenne.

Érzik az emberek, hogy meg kell keresniük önmagukat, mert még "nincs meg". És ezt nem úgy teszik, hogy elgondolkoznának, önelemzést végeznének, mert egyrészt azt se tudják, hogy ezt hogyan kell, másrészt ahhoz túl gyors a világ. Hanem tükröket keresnek: kapcsolatokat, melyek visszatükrözik őket, ezáltal próbálják megismerni, megtalálni önmagukat. Hogy ÉRTSÉK, hogy "ki is vagyok, mi is vagyok".

A gond az, hogy önismeret hiányában ezt nagyon könnyű túlzásba vinni. Az eredmény: valakivel élek ugyan, akár hozzá is kötöttem az életem, de nem tudom ki vagyok. Nem azért élek vele, mert megtaláltam benne önmagam, hanem mert jobb mint egyedül. Ezért aztán ha jön egy újabb tükör, képtelen vagyok nem belenézni.

Én nem vagyok ilyen, csak E/1. személyben fogalmazok. :)

Találtam a neten néhány nagyon bölcs gondolatot:

"Ne megkapni akard, hanem kiérdemelni." (Megkapni csak egyszer lehet, kiérdemelni azonban folyamatos kihívás.)

"Az embert a kapcsolat teszi naggyá, melyben részt vesz, s a szerep, melyet felvállal. A kapcsolatot pedig az áldozat teszi naggyá, melyet meghoznak érte."

"A szeretet a másik ember vélekedésének, gondolatainak és álmainak tisztelete, együttérzés a hibáiban, és az az elv, hogy kisebb áldozatot hozunk azért, hogy neki ne kelljen nagyobb áldozatot hoznia."

Engem ezek segítettek hozzá az önismerethez.