Miért van az, hogy az állatoktól " el tudok olvadni", de a gyerekeket utálom?
Nem provokatív jellegű a kérdés, de a gyerekeket nem bírom elviselni magam körül. Azt hallottam, hogy azok az emberek, akik nem szeretik a kölköket, szegényes lelkivilágú emberek, utálják az embereket, állatokat, önzőek.
Én elég érzékeny vagyok, az állatokat imádom, munkám során emberekkel foglalkozom.
De akkor miért alakult ki ez a sztereotípia ? Gondolom nem csak egyedül vagyok gyerekutáló úgy, hogy az érzelmi intelligenciám nem tartom átlagon alulinak, és nem vagyok önző.
Szia!
Én is úgy vélem, ettől még nem vagy rossz ember. Hogy férfi vagy, avagy nő, azt nem tüntetted fel. Merthogy ugye, ha egy nő nem kedveli a gyerekeket, arra úgy gondolnak, mint egy genetikai zsákutcára. Én nő vagyok, de egyelőre nem tudom magam anyaként elképzelni. Én is sokkal jobban elvagyok az állatokkal, mint a gyerekekkel, ez leginkább a kicsi gyerekekre értendő, akikkel még nem lehet elbeszélgetni sem. Kisbabát nem is szeretnék kézbe venni / félek, hogy leejtem, vagy lehány, stb. / Nem tudnék vele mit kezdeni. Gyermekkoromban pl. nem is szerettem babázni, helyette szívesebben játszottam játékállatokkal vagy kisautókkal. Azt hallottam valahol, hogy aki kislánykorában nem babázott, az nem ért a gyerekekhez felnőttkorában. Merthogy valószínűleg hiányzik belőle az anyai ösztön. Lehet, hogy ez igaz? Te ilyen gyerek voltál?
Lényeg, hogy nem kell foglalkozni azzal, ki mit mond. Az emberek előszeretettel skatulyáznak be, címkéznek fel másokat. Ismerek én is olyan embereket a környezetemben, akik nem gyerekpártiak ill. nem akarnak saját gyereket. Nagyszerű emberek ennek ellenére.
20 -as éveim elején én is így gondoltam, aztán 27 évesen jött az első lányom és átalakult bennem minden. Azóta született még egy lányunk.
Hidd el ha lesz gyereked te is másképp fogod ezt látni.
Amúgy némelyik gyerek nekem is az agyamra megy, mert kis bunkó vagy ilyenek, de ez a neveléstől is függ és azoknak a gyerekeknek általában a szüleitől is rosszul vagyok :)
Na, haló mindenkinek :)
Jelentem, 27 éves vagyok, nő. Én is világéletemben éreztem, nekem nem kell gyerek. Sőt, ismerősök, rokonok gyerekeit tudom a legrosszabbul elviselni.
Én egy gyereknek képtelen vagyok gügyögni, játszani vele stb. Viszont az állataimat babusgatom, becézgetem őket, nekem ők a "gyerekeim".
:)
"Azt hallottam valahol, hogy aki kislánykorában nem babázott, az nem ért a gyerekekhez felnőttkorában."
Ebben van valami. Nekem ugyan voltak babáim de sosem azok voltak a kedvenceim. Ugyan játszottam velük, de csak úgy elvoltam a babákkal.Emlékszem voltak autós játékaim, azokat mindig jobban szerettem , meg a plüssöket.
Még annyi jutott eszembe, hogy azok akik felnőttkorukban nem szeretik a babákat, lehet gyerekkorukban a többi gyerektársaival nem volt olyan jó viszonyban. Nem mondom azt, hogy kiközösített volt(vagy lehet ez is) de én arra emlékszem, hogy gyerekként nem éreztem magam túl jól közöttük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!