Aki 20-24 evesen hazasodik, szul, miert szurja el az eletet egyesek szerint?

06:45-tel értek egyet. Én is húszéves vagyok, fél éve boldog feleség, és egy hónapja egy cuki baba boldog édesanyja! :) Nekem senki ne akarja bemagyarázni, hogy elszúrtam az életem. Boldogabb nem is lehetnék sehol és senkivel. Sosem voltam bulizós, évek óta arra vágytam, hogy megtaláljam "az igazit", és összekössem vele az életem. És az én férjem is idősebb jópár évvel, szóval nem egy meggondolatlan gyerek. Anyuci-apuci nincs egyikőnk mögött sem, és ha nehezen is jövünk ki egy fizetésből, + a baba után járó támogatásokból, de élünk, és szeretjük egymást, és ez a fontos.

De nem ítélem el azokat sem, akik később akarnak szülni, mindenesetre 30 fölött sokkal kockázatosabb, és minél tovább húzza valaki, előfordulhat, hogy kifut az időből, ha esetleg nem jön olyan könnyen össze a baba...

A legtöbb ember azt hiszi, hogy mindenki olyan, mint ö a gondolkodásában.

Van olyan tipus (nökröl beszélek), akinek a szórakozás,ivás, szexuális szabadosság a fontos - ezek akarják kiélni magukat.

Van azonban olyan is, aki tartós kapcsolatokra törekszik már egész fiatalon, nem akarja, hogy elöször a fél világ átmenjen rajta, és igy más az értékrendje. Ezeknek nem hiányzik a kiélés, mert attól csak negativ önképet kapna magáról (a világ k-ja).

AZ sem igaz, hogy aki megházasodik, gyereket szül, azzal vége az életének.

Én is fiatalon mentem férjhez, a második barátomhoz, egy évi együtt járás után - ennyi idö alatt ugyanis már meg lehet ismerni a másik embert. Újabb egy év múlva lett meg a kislányunk. A GYES alatt befejeztem egy müszaki egyetemi szakot, és utána ebben a szakmában találtam is munkát.

De a gyerek nem volt elkényeztetve, részben saját magát elfoglalta (mert hagytam neki lehetöséget rá), ugyanis gyerek mellett sem igaz, hogy az anyának csak a gyerekre van ideje, semmi másra. Idöközben van már összesen 4 gyerekünk, ennek ellenére, nemcsak anya vagyok, hanem a munkámban is elöre jutottam, van idöm magamra és a férjemre is - ez csak szervezés kérdése, meg megfelelö partnert kell hozzá választani. Az itthoni munkamegosztás nem egészen úgy van, ahogy a legtöbben elképzelik, ugyanis a férjem sokkal többet dolgozik (napi 10-12 óra), mint én (8 órás munkakör), ezért a házimunkák nagyobb része az én reszortom: takaritás, mosás, fözés, mosogatás, bevásárlás. Természeresen ezeket elosztom a hét napjaira, nem minden nap van minden. A férjemnek is megvan az itthoni munkaköre, de értelemszerüen kevesebb, mint nekem, és föként a hét végére koncentrálódik - mert akkor van itthon. Hétköznap este, amikor hazajön, együtt töltünk elég sok idöt, és örülünk annak, hogy együtt lehetünk, ezért nem pazaroljuk ezt az értékes idöt veszekedésekre.

Idöközben elég sok idö eltelt a házasságkötés óta (több, mint 20 év), de még mindig együtt vagyunk, és NEM gazdasaági vagy egyéb kényszerböl.

Szerintem abba kéne belegondolniuk az embereknek, hogy nem vagyunk egyformák. Sokféle ember van. Én magam későn érő típus vagyok, 26 évesen még komoly kapcsolatom sincs, tehát ez a téma nekem nagyon nem aktuális.

Viszont elhiszem, hogy vannak olyan emberek, akik nem hogy ennyi idősen, de már húszas éveik elején érettek a gyerekvállalásra. A környezetemben is van ilyen. Nem szólom meg őket, mért tenném? Nyilván érettek már rá, azért vállaltak gyereket. Az a bizonyos ismerős lány, akire elsősorban gondolok, mindig is komoly, családcentrikus ember volt, nem is nagyon bulizott. Ilyen is van. Nem vagyunk egyformák.

Viszont azért jó lenne, ha egyes kommentelők belegondolnának, hogy nagyon sokan nem azért nem szülnek huszonévesen, mert nem akarnak, hanem mert nem tudnak kinek, mert mondjuk nem találtak megfelelő férfit. Mint írtam, most nekem nem aktuális a szülés, mert még tanulok, de azért pár éven belül jó lenne. De most éppen nincs senkim. Na, ilyenkor mi van?

Nagyon sokféle ember, nagyon sokféle életút van. Tartsuk már tiszteletben, hogy a másik másként gondolkodik, netán önhibáján kívül másként alakul az élete, és ne köpködjük a másikat, akár huszon-, akár harmincévesen szül.

Én 19 évesen szültem az első gyermekem. Most 28 vagyok. És nem bántam meg, hogy korán szültem. Örülök, hogy fiatalon anya lehettem. A gyermekeim később megfiatalítanak. :)

S így azt gondolom, hogy nagyobb az esélyem, hogy élvezhetem majd az unokáimat is. Boldogan élünk négyen, még ha szegényebbek is vagyunk! Nekem a család mindig is fontosabb volt, azt megadni a gyerekeimnek, amit én nem kaptam meg soha! A szeretet..

Nem vagyunk egyformák, s ez így van rendjén.