Ha megházasodom, miért jobb szülőktől külön élni?

Igen, igaz, hogy régen együtt élte mindenki a szüleivel, de azzal azért vitatkoznék, hogy olyan remekül meglettek volna. Olvasd el Németh Lászlótól az Iszonyt és a Gyászt, gyönyörűen le van bennük írva, hogyan lehet egyetlen hangos szó, veszekedés nélkül, mindig tiszteletteljes stílust használva egymás idegeire menni.

Olvastam valahol, hogy a paraszti családokban ez úgy működött, hogy amikor a férfi hazahozta a feleségét, annak az anyós lett a főnöke, és az esetek nagy részében zsarnokoskodott fölötte. A fiatalasszony alig várta, hogy anyósa meghaljon, és a fia megnősüljön, hogy végre ő is zsarnokoskodhasson valakin...

Azért, mert amíg nem laksz külön, addig gyerek-státuszban vagy. Hiába vagy felnőtt a korodat tekintve otthon gyerek vagy!

Nem leszel önálló, amíg el nem költözöl.

Nem igaz, hogy valaki tud önállósodni a szülőkkel együtt lakva. Ez egy illúzió csak, bár valakinek ez a jó.

Neked kell főznöd, mosnod, vasalnod, takarítanod, csekket befizetned, idődet beosztanod egyedül, hogy megéld azt, hogy független, önmagadért felelős, felnőtt ember vagy.

ja, még annyi, hogy érdemes az eszünkre is hallgatni. ha nem lett volna itt nálunk ez a "minden áron külön" divat, lehet, hogy nem lennénk ekkora sz*rban lakáshitel-fronton. mert aki megengedheti magának, természetes, hogy saját házat vesz, ha neki így jó, de itt az is így tett, akinek erre nem volt elég tőkéje. most látjuk az eredményt. Németországban sok rokonom van, ott ez nem ennyire divat, legalábbis azon a vidéken. hatalmas házak vannak, amelyekben több generáció is él, egy házban, de mégis szeparálva. pedig egy kicsit jobb a gazdasági helyzet, mint itt.

tehát ésszel éljen az ember, úgy tessék ilyen döntést meghozni.

Gyerekkoromban velünk élt a nagymama. Szerettük persze, de anyukám gyakorlatilag gyerekként élt mellette. Ha főzött, nagymamám beleszólt mindenbe, mit hogy csinál.

A szüleim bármiben sszámíthatnak rám és viszont, de zavarna ha együtt kéne élnem velünk. Ígyis többször van vitánk, mert apukám bármit megenged a gyerekeimnek, ha rájuk szólok valamiért, akkor ő rám szól, hogy ÉN ne piszkáljam őket.

Egy példa: a szüleimmel és a gyerekeimmel ültünk a kocsiban, vittek haza minket, a lakástól kb. 5 percre voltunk, mindez este 7-kor. Az egyik lányom nem követelőzően, csak szépen megkérdezte, hogy a nála lévő kakaóscsigát megeheti-e ott a kocsiban.

Én válaszoltam, hogy ne egye meg most csak vacsoraa után, mert azonnal hazaérünk, egyrészt ne kenjen össze mindent (tél volt, nagykabát, iskolatáska az ölemben) pl télikabátot a kocsiban, másrészt ha most megeszi, akkor nem fog vacsorázni és este 9kor tör rá az éhség, amikor már feküdni kéne.

Erre apám: Persze hogy megeheted, miért ne ehetné meg ha éhes, nem baj ha morzsáz, majd kitakarítom a kocsit.

Én meg hiába magyaráztam,hogy a télikabátokat nem kéne összecsokizni mert az nem olyan hogy bevágom a mosógépbe és másnapra száraz, továbbá a gyerekkel cseszek ki, ha nem vacsorázik rendesen és késő este akar éhen halni.

De nem, megint én voltam a túlzottan szigorú.