Ha megházasodom, miért jobb szülőktől külön élni?
Biztos voltak, akiknek nem voltak komoly problémáik a szülőkkel, de a nagy többség tutira szenvedett akkor is, legfeljebb csendben tűrt.
Mi is éltünk együtt anyóssal egy rövid ideig, és szörnyű volt. És nem azért, mert képtelen vagyok a kompromisszumra, hiszen köztem és anyós között még csak feszült szó sem hangzott el. Mégis nagyon rosszul éreztem magam attól, hogy az nem az én lakásom. Nem főzhettem ("Ugyan már, nekem az jobban megy"), vagy ha mégis, anyós soha nem evett belőle. Rám szólt, hogy vasaljam ki a férjem ingeit. Minden este behívott, hogy nézzük a Barátok köztöt, és nem mertem szólni, hogy ez engem untat, nehogy megbántsam. Rövidke fürdőköpenyben grasszált, ami természetes, hiszen az ő otthona, de nekem mégis kellemetlen volt nézni.
Tudom, apróságok, de éppen elegek ahhoz, hogy a lakást, amiben élek, ne érezzem az otthonomnak.
Mert ha valakivel együtt élsz, akkor az a legegészségesebb, ha ti ketten hoztok létre egy új közösséget egymással, ahol egymáshoz csiszolódva, alkalmazkodva kialakítjátok a saját életeteket, szokásaitokat.
Ha egyikőtök családjánál laktok, ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen, hacsak nem végtelenül toleráns az egész család és az új párod is.
De még így is az adott családnak már kialakult szokásaik vannak, amikhez az új családtagnak csak alkalmazkodnia lehet, amit általában a család el is vár.
A legjobb és a legtermészetesebb megoldás saját családot alapítani, a szülőktől külön. Mindig is ez volt a természetes, kivéve, ha valami miatt nem volt kivitelezhető.
Persze más a helyzet, ha egyik szülő beteg és állandó felügyeletre szorul, amit a gyerekek meg tudnak oldani.
Viszont mindenkinek azt ajánlom, aki ha megházasodik, nem akar a szülőktől külön élni, jó, éljen együtt velük. De a párja szüleivel.
Ehhez még hozzátenném, hogy biztos vannak kivételes esetek, amikor nagyon jól érzik magukat a fiatal házasok a szülőknél és mindenki teljesen elégedett a helyzettel.
1. Beleszólnak az életedbe. Ezt nem feltétlenül rosszindulatból teszik, egyszerűen csak nehéz megállni, hogy ne mondd el valamiről a véleményedet, különösen akkor, ha nem értesz azzal egyet, amit mások csinálnak.
2. Nem tudsz igazán otthonosan mozogni, alkalmazkodni kell. Pl. este nem lehet összejövetelt szervezni, mert zavarná az idősebb szülőket, nem tudod kizárólag a saját ízlésed szerint berendezni a nappalit, mert a szülőknek más tetszik. Nem tudsz hazahozni egy kiskutyát, mert ők nem szeretik az állatokat.
(persze ezek csak példák, de ilyesmikre gondolok)
3. A szexuális életedre elég rossz hatással lenne. Nem tudtok felszabadultan, a ház bármelyik pontján szexelni. Azon kell izgulnotok, hogy ne hallják meg a szülők a nyögéseket.
Nagyjából ennyi.
22.32,bocsi,a te hozzászólásodból ragadnék ki valamit...mindig is az volt a természetes,hogyha családot alapítasz,külön költöztök...Lehet hiányosok a társadalomtörténeti ismereteim de a nukleáris család,mint olyan,egy elég újkeletű dolog. Több száz évig működött előtte, hogy többgenerációs családként élt együtt mindenki...Érdekes módon teljesen jól megvoltak...
Nem azt mondom,hogy lakjon mindenki a szüleivel,de azért azt se magyarázzuk már meg,hogy az egy természetellenes dolog,ha valakinek jó így.Mindenkinek mások az igényei,ha a kérdezőben fel sem merülne magától,hogy el kell költöznie,csak a társ-i nyomásra tenné,akkor miért kellene?Ugyanúgy lehet saját külön életük,ha együtt élnek a szülőkkel,sőt sok esetben könnyebbség is, a gyereknevelésben és egyéb mindennapi dolgokban...
A kérdésedre a válasz, azért jobb,mert így nagyon kis eséllyel szólnak bármiért is,nem kell alkalmazkodni senkihez.
"Érdekes módon teljesen jól megvoltak..."
Vagy nem.
23:00
Lehet, hogy van, aki jónak és természetesnek tartja, hogy több generáció él egy lakásban, de én nem. Attól függetlenül, hogy mi volt pár száz évig. Én nem tartom sem jónak, sem természetesnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!