Akik szegénységben de szeretetben nőttek fel hogy látják a családvállalást? Valóban elég a szeretet? Nincs szükség pénzre? Vállaltak/vállalni fognak gyereket a szegénységre?

A szeretet nem kompenzál semmit. Nem lehet vele jól lakni, nem lehet belőle közös programot csinálni, nem lehet belőle külön órára járni stb.

Igenis hátrányból indul az a gyerek, aki nem jár külön órára, nem a legjobb suliba jár stb. Pedig ez mind mind pénzbe kerül.

Nekünk egy lányunk van, és turiban vásárolunk ruhákat, vetek, kapálok, locsolok a kertben hogy legyenek zöldségeink, baromfit tartok stb. mindezt azért , mert ha nem ezt tenném nem tudnánk a gyereket úszásra járatni, magán oviba vinni és hasonlók.

El kell dönteni, hogy mi a fontos és mit tesz meg az ember a családjáért. Én időt, energiát nem sajnálva végzem itthon is a dolgom (munka után), hogy azt a pénzt amit így spórolunk a gyerekre költhessük. Az élet nem egyszerű, és nem erről álmodtam gyerekként. De ha belegondolok jól élünk. sokat dolgozunk, de megvagyunk.

rossz anyagi helyzetben lévőknek üzenem, sokat lehet spórolni a konyhakerttel, baromfiakkal, okos főzéssel:)

Én viszonylag szerencsés körülmények között nőttem fel, ugyanis nem volt sok pénzünk, de az legalább biztos volt (apukám még mindig az első munkahelyén dolgozik).

Emlékszem, gyerekként sokszor éreztem magam rosszul amiatt, hogy például unokatesóktól örökölt régi ruhákban jártam.

Kajánk szerencsére mindig volt, ugyanis olyan házban laktunk (egyébként albérlet volt), aminek nagy kertje volt, és anyukám ott kertészkedett. Nyáron mindig befőztünk, elraktunk dolgokat, télen jórészt azokat éltük fel. A kert végében még egy kis csirkeólat is csináltunk, szóval ha mást nem, tojást minden nap tudtunk enni :) azóta is imádom a tojásos ételeket, a gyerekkorom juttatják eszembe.

A szüleim nagyjából kaján kívül sosem vettek semmit, minden bútor örökölt vagy lomizott. Az első biciklim nekem sem boltból volt: anyukám egyik nyáron felkészített egy lányt a német pótvizsgára, és azért cserébe kapta a biciklit.

Viszont a tanulásra mindig kerítettek pénzt, az oszálypénzre is. Inkább maguktól vonták meg a dolgokat. Például saját házuk csak akkor lett, amikor már egész nagyok voltunk és egy kicsit jobb anyagi helyzetbe kerültünk, de akkor is csak egy kis, másfél szobásban laktunk öten.

Szerencsém van, mert a szüleim nagyon okosan osztották be a dolgokat. Felállítottak egy fontossági sorrendet, és a valóban fontos dolgokra adtak csak ki pénzt. Ez pedig elsősorban a tanulás volt. Olyan apróságokra, mint ruházkodás, bútorok, ház, nem nagyon költöttek. Így egy szegény, de boldog gyerekkort adtak nekünk.

Én azt hiszem, ma sok ember egyszerűen nem súlyozza megfelelően a dolgokat, és sok olyasmire ad ki pénzt, amire nem annyira fontos. Ráadásul gyereket is ebben a szellemben nevel.

Egy példa: már később volt egy ismerősöm, aki zenélt, és nyárra kapott egy nagyon jó lehetőséget, hogy elmenjen egy kurzusra. Csakhogy kemény tízezrekbe került.

Azért mondta vissza, mert a szülei épp felújították a lakást, és abból a pénzből "pont kijön egy ablak".

Az én szüleimtől még ki is kaptam volna, ha egy ablak miatt visszamondtam volna egy ilyen lehetőséget. Inkább eggyel kevesebb ablakot cseréltek volna ki.

Én is így szeretném nevelni a gyerekem: tanulja meg, hogy a tudás sokkal nagyobb érték, mint az anyagi dolgok. Meg persze a szeretet és hasonlók, de erre szót sem érdemes vesztegetni.

3-an vagyunk testvérek,és apám nevelt minket fel.Mi is szegények voltunk.Ahogy valaki írta nekünk sem volt mikrónk vagy színes tévénk..Én nem öltözhette divatosan,mert apám mindig a legolcsóbb ruhákat vette,mondván hogy hárman vagytok..Mi nem éheztünk,mert az iskolában a kaja ingyenes volt,és apám a munkahelyéről is ételhordóban hozta a vacsorát.Tankönyveket nem kellett venni,mert mindig ingyenes volt..Amikor én jártam suliba a diákoknak év végén le kellett adni a könyveket,hogy a következő osztály is tudjon tanulni belőle. Én nem tanulhattam egyetemen mert nem volt rá pénz. Nem voltam külföldön mert nem volt rá pénz..

Mégis 20 évesen szültem egy gyereket úgy hogy az állásomon és a szeretetemen kívül semmim nem voltMAjd 2 évvel később a lányom is megszületett..A gyerekeim soha nem éheztek.Mindig volt pelenkájuk ha kellett,és voltak játékai,ruhái.Igaz nem 20 ezres játékok hanem olcsó műanyag játékok,de imádták őket.Volt babakocsim igaz nem 100 ezer forintért hanem használtan vettem 1000 forintért..

Voltaképpen amire szüksége volt megkapta..Azt hogy nem kis nike cipőben vagy nem G.I. Joe eredeti katonát kapta meg.vagy nem volt eredeti barbi babája .hát istenem...nem lettek lelkileg összetörve ettől a gyerekek.

Viszont ma 19 és 17 évesen külföldön tanulnak/élnek,és ma ugyanúgy nem szenvednek hiányt semmiben..De nem lett egy elkényeztetett kölyök aki nem tudja értékelni a pénzt..A fiam hogy suli mellett dolgozik betudja osztani a pénzért,és pontosan tudja,hogy ezért ő megdolgozott,így értékeli is..A lányom sem lett elkényeztetve.Nem töri fel a nem puha wc papír a fenekét(itt olvastam hogy egy lánynak ez volt a gondja) nem kell neki több ezre sminkkészlet,és egymillió ruha..Értelmesek okosak,és bár nem lettünk milliomosok mindenük megvolt és megvan ami kell...

Szegénység alatt mit értesz? Mert lehet ezalatt éhezést érteni vagy azt, hogy csak annyi van, ami amennyi a megélhetéshez szükséges.

Kisgyerekként rengeteg pénzünk volt, 3 hatalmas ládányi játékokkal. Aztán apámat kirúgták alkoholizmus miatt, anyámmal elváltak.

Aztán anyámmal maradtunk, én is és húgom is. Minimálbérböl tartott fenn minket és a lakást. Volt, hogy üres zsömle sem volt, nemhogy vaj... Ennek az volt az átka, hogy mikor diákmunkát vállaltam és megkaptam a fizetésem, rögtön vettem magamnak valami luxus, minöségi cuccot, mivel nekem ez nem adatott meg.

Emiatt én csak úgy vállaltam be a babát, hogy neki minden szükséges dolga meglegyen de én se szenvedjek hiányt. Mégegyszer nem bírnám elviselni azt az idöszakot. Mérlegelni kell, hogy kinek mi a fontos. Ez viszont egyéntöl függ. Nekem fontos az, hogy havonta fodrászhoz járjak, ne vizet igyak, hanem gyümölcsleveket, ne kelljen fözni, rendelhessek...na, ezek nem létfontosságú dolgok, nekem mégis fontosak.

Persze nyílván a baba az elsö, de legalább van honnan elvenni a késöbbiekben ha úgy alakulna. Plusz nélkül, létminimumra nem szültem volna.

Az igazi gond csak az, hogy a "nem a pénz a fontos, hanem a szeretet"- dolog ott bukik meg, hogy a szegény családokban sincs kevesebb balhé, mint a tehetősebbeknél, sőt! A pénzhiány hozza magával az idegességet, az idegesség a dühöt, az a veszekedéseket...

Tudom miről beszélek, mert anyám is egyedül nevelt fel hármónkat, tele hitellel. Csakhogy bálunk még szeretet sem volt, ami pótolhatta volna az anyagiakat, mert mint fent említettem, a csóróság általában együtt jár a keserű otthoni légkörrel. Szóval ha úgy teszed fel a kérdést, mintha mindenhol szeretet lenne, ahol nincs pénz, akkor zsákutcába futsz.

Hogy vállalnák-e gyereket szegénységbe? Esélytelen. Mert még ha esetleg sikerül is szeretet biztosítanom a gyerekeimnek a rengeteg gond közepette, az sem pótolhat mindent. Aki szegény, azt gyakran érik megalázó helyzetek, túl sok dologról kell lemondania, nagyon sok mindenért fájhat a szíve - és oké, hogy ez erős emberré nevel valakit, de nem feltétlenül éri meg.

"Én biztos nem vállalnám be!ha nem tudom megteremteni a gyerekemnek amire szüksége van a fejlődéséhez kizárt.Sajnos a szeretet nem elég mindenre!Segélyekből éljek?köszönöm nem!

24l"

ás még a nők nem a pénzre hajtanak pfff. a többit is érdemes elolvasni. az bezzeg senkinek nemjut eszébe h két oldali a dolog. mindkét szülőnek oda kéne tennie magát.