Apukák (Anyukák)! Ti is így viselkednétek a lányotokkal?
Lehet hogy hosszú lesz, megpróbálom röviden,tömören összefoglalni.
Lassan 18 éves leszek és 9hónapja vagyok együtt a barátommal.Gábornak hívják. Nem ő az első barátom. 15évesen volt egy barátom, egy évig voltunk együtt, azért szakított velem mert kiszeretett belőlem...nagyon nehéz időszak volt nekem, első szerelem első csalódás, nagyon szomorú voltam. Egy idősebb fiú akit régóta ismertem kicsit kihasználva ez a gyengeségemet, nagyon rámenősen (nem tudok jobb kifejezést) közeledett felém, és végül összejöttünk...de én nem szerettem vagyis nem tudtam hogy most mi is történik...a szüleim nagyon megkedvelték őt, apa nagyon jól kijött vele, de alig 2hónap után szakítottam vele, mert nem éreztem azt hogy szerelmes vagyok belé, és nem akartam becsapni. Utána jöttem össze a mostani barátommal, akit szintén nagyon régóta ismertem, és nagyon jól megvagyunk, és tudom hogy még fiatal vagyok, de én úgy látom hogy nagyon sokáig fog tartani.
Tudom ez így tényleg olyan mintha én nagyon sűrűn váltogatnám a barátaimat pedig egyáltalán nem vagyok ilyen lány. Ha rajtam múlt volna az első egy éves kapcsolatnak sem lett volna vége.
Szóval... apa amióta elhagytam a második barátomat, akivel nagyon összebarátkozott nagyon furcsán viselkedett velem, alig szólt hozzám, meg éreztem hogy nem olyan velem mint régebben...A mostani barátomról semmit sem tud, mert nem beszélgetett vele a 9hónap alatt 2 mondatnál többet. Ez nekem is nagyon rosszul esik és a barátomnak is.
Sejtettem hogy mi a baja, csak nem tudtam biztosan.
Apáról tudni kell hogy amióta a papa meghalt (6éve) azóta nagyon sokat iszik, sajnos az az igazság hogy alkoholista lett, és mellette nagyon sokat cigizik is.
Állandóan veszekszik anyával és velünk, mert nagyon sok pénz elvisz minden nap, és anyagilag nem állunk olyan jól, hogy ezt megtegye, mert van 2 testvérem is, akiket még szintén el kell tartani. 2napi pénzből, amit elvisz, vehetne mindhármunknak 1-1 új ruhát.)
A múltkor amikor szintén veszekedés volt itthon, megkérdeztem, hogy:
-Apa, szeretsz te még minket?
-(semmi válasz)
-Mert nem is érdeklődsz irántunk sohasem, hogy mi volt az iskolában, vagy valami...
-Ez nem igaz...
-Vagy az szerinted mennyire esik nekem rosszul hogy amióta idejár a Gábor 2 mondatnál többet nem beszéltél vele? Nagyon rosszul esik ám...
-Ez sem igaz...
-Akkor mond meg mit tanul, vagy hogy hány éves?
És erre jött az a válasz ami nekem nagyon rosszul esett, főleg ahogyan mondta...
-Sajnálom, hogy az AKTUÁLIS barátaidról nem tudok mindent...
ez nagyon rosszul esett nekem, mert azt hiszem hogy nem vagyok én olyan lány...
Az tanulmányi eredményeim nagyon jók, mindig büszke lehet rám, bulizni nagyon ritkán járok, és ha megyek akkor se iszom magam a sárgaföldig, nem drogozom, nem cigizek, semmi rosszat nem csinálok...
Azóta nem szóltam hozzá, mert ez a mondata még annál is jobban megbántott, amikor azt mondta hogy én nem is az ő lánya vagyok...
Tudom hogy én is nagyban hibás vagyok, mert valóban nem kellett volna ilyen sűrűn "váltogatni" a barátaimat, de amint látjátok én nem olyan vagyok aki hetente más fiúval van, komolyan gondolom a kapcsolataimat.
Tényleg nagyon hosszú lett és lehet hogy kusza meg érthetetlen...csak arra lennék kíváncsi hogy más apukák, esetleg anyukák hogy reagáltak volna erre a helyzetre :(
El vagyok keseredve...
Előre is köszönöm a válaszoakat.
17/L
Az a baj hogy én már nagyon sokszor megmondtam neki szépen is meg durván is, és semmi haszna :( egyik fülén be a másikon ki :(
Anya is egyből mondta nki, hogy:
-Miért, neked csak egy barátnőd volt?
és erre sem mondott semmit :( pedig biztos hogy neki sem anya volt az első lány az életében :(
Remélem majd egy apuka is válaszol majd, hogy tudjam hogy valóban rosszul cselekdtem-e :(
De köszönöm az eddig válaszolóknak is :)
Az a baj, hogy alkoholistával érdemben beszélni nem lehet.
Próbálj akkor talán anyudra koncentrálni, vele megbeszélni a dolgaidat, még hogy hogy gondolkodsz apudról azt is elmondhatod neki. Remélem vele jóban vagy eléggé ehhez. És amit csak kapsz tőle pozitív dolgokat, azokat habzsold inkább, ne az apud negatívján sopánkodj úgymond.
Sajnálom a helyzeted !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!