Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek miért mond nekem...

Szerintetek miért mond nekem ilyeneket az anyám?

Figyelt kérdés

19 éves lány vagyok, egyetemista, még a szüleimmel lakom. Már többször veszekedések alkalmával a fejemhez vágta anyám, hogy kirak a házból takarodjak el innen. Ha lenne hova mennem, már rég elhúztam volna, ez tény. De nem ez a legaggasztóbb. Sorozatosan azt mondja, ha szemét velem valamiben, hogy "mert megérdemled...", mert szerinte én egy szemét gyerek vagyok, semmirekellő és semmi jót nem érdemlek. Nem értem a dolgok miértjét, de ez nagyon fáj nekem, hogy így viselkedik velem. Ma is takarítani kellett volna, én szó nélkül nekiálltam segíteni neki, erre elkezdett bunkón, lekezelően bánni velem, amire megsértődtem, fogtam magam, és bevonultam a szobámba. Erre nekiállt őrjöngeni, apám állította le, azóta anyám őt is elmondja mindennek. A barátom és a húgom, hallva a szituációt, nekem adtak igazat, tudják, milyen bunkón tud beszélni, így ne várja a segítségem.

Az egész igazából teljesen oktalan és sosem értettem. Egyszerűen idegileg gyenge, talán unatkozik, mert nem sokat dolgozott életében, csak apámnak besegít. Tény, hogy halálra unja magát és ezt rajtunk vezeti le. De akkor se kéne a világ legszemetebb emberének titulálnia engem állandóan, nem veszi észre, mennyire megbánt vele, még akkor sem áll le, mikor sírok már. Nem értem... az egész gyerekkoromat elvette, mert neki csak a szín ötös, kitűnő gyerek felelt meg, egy négyesem nem volt alsóban, persze gyerekkor nulla emelett, aztán átmentem egy 8 osztályos gimibe, ahol minden szar voltam, ha 5-ösnél rosszabb jegyet hoztam, az 5-ösökre meg az volt a válasz, hogy "ez a minimum". Tiszta jeles átlagokkal elvégeztem a gimit, tavaly egyetemre mentem. Elég messze van a suli, de nem elég messze egy kollégium igányléséhez (45km), így bejárok. Mondhatni elég fárasztó, anyám így is egész vég azért magyaráz, miért nem megyek el dolgozni. Mikor így is alig bírom a sulit, sajnos bejárás mellett nem marad erőm dolgozni is, legalább heti 3 napot dolgozni kell minden munkánál, ráadásul nem is vagyunk rászorulva, bőven tudnak támogatni és kapok a sulitól is nem kevés pénzt. Igazából a szüleimnek csak a kajára (részben), illetve a rezsire van gondja utánam, minden mást a saját pénzemből állok. Mivel nem sok időm marad a tanulás mellett, a házimunkába sem tudok igazán besegíteni, csak hétvégén, illetve szünetekkor. Persze anyám lusta dögnek titulál ilyenkor is, semmikellő vagyok, akinek büdös a munka, szerinte. Sosem járt egyetemre, pláne nem járt be ilyen messzire minden nap, nem tudja, milyen fárasztó, sokszor hajnali 5-kor kelek.

Mindemellett szerintük azt, hogy egyetemre járhatok, nekik köszönhetem, mert a gimit is ők fizették (? - a közoktatás ingyenes), az egyetemen is államilag támogatott vagyok, szóval ezzel nem értek egyet. Szerintük nem azért tartok ott, ahol, mert én energiát fektettem ebbe és hajtottam, mint a hülye, hogy egyetemre mehessek, szerintem meg igen.

Na mindegy is, nem részletezem tovább, a lényeg, hogy nem értem, egy anya hogy lehet ilyen a saját lányával. Miért utálhat ennyire? Csak mert néha nem segítek neki? Amire megkér, amúgy is 99%-ban megteszem, de ő azt várja, magamtól álljak neki az egész ház kinyalásának, dolgozzak suli mellett és legyek az egyetemen szín ötös (aki járt már oda, tudja, hogy ez egy keményebb szakon szinte lehetetlen). Soha semmi nem jó neki, és én vagyok a legszemetebb ember szerinte a világon, sokszor a képembe vágta már, hogy bár ne szült volna meg. Persze a húgommal teljesen másképp bánik, vele kedvesebb, többmindent megkap...stb., de ezt már tényleg nem részletezem. Egyébként apámmal meg a húgommal jobban kijövök.

Mit gondoltok anyámról és erről az egészről? Csak az lehet megoldás, ha elköltözök majd innen?


2011. ápr. 9. 17:01
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Nézd a jó oldalát: legalább sikeres és talpraesett lettél. Lehet, hogy a húgoddal azért kedves, mert tőle eleve nem vár túl sokat...
2011. ápr. 9. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim válasza:
100%
Velem is ezt csinálja az anyám...
2011. ápr. 9. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Első, jó, hogy a pozitív oldalát látod. :)


Szerintem itt a mielőbbi költözés segíthetne. Sajnálom, próbálj meg valahogy elmenni, mert még jobban beleroppansz. :S

2011. ápr. 9. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Mindig is borzasztóan követelőző volt velem szemben, persze a húgomnak már nem kell olyan jól tanulnia, ő mehet drága külföldi kirándulásokra...stb. Amikor meg visszavágok neki, hogy ő pl miért nem nyújt nekünk annyit, mint más szülők, holott pénzünk lenne rá, akkor meg hozza az ellenpéldát, akik még így sem élnek, mint mi, és hogy én milyen elégedetlen szemét vagyok.

El még azért nem költöztem, mert nincs meg az anyagi hátterem, és ha dolgoznék, az sem lenne elég egy bérelt lakáshoz. Szóval még van majdnem 3 évem. :/

2011. ápr. 9. 17:14
 5/11 anonim ***** válasza:
Az apád sem támogathatna? Mennyire álltok jól anyagilag?
2011. ápr. 9. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Apám nem igazán mer anyámmal szembe szállni, mindig is anyám nevelt minket, apám ritkán szólt bele a dolgokba. 100 esetből egyszer megesik talán, hogy leállítja anyámat, de általában inkább pont fordítva, mondván, ha mi elmegyünk itthonról, ők maradnak egymásnak.

Az anyagi helyzetünkről meg annyit, hogy az erős középosztályba tartozunk, nincsenek gondjaink, 4 ember normális élete, néhai drága kaják, ruhák mellett is félre tudnak tenni.

2011. ápr. 9. 17:33
 7/11 anonim ***** válasza:
0%

már ne is haragudj, de én suli mellett is tudtam dolgozni...és házimunkát végezni...jelenleg napi 2 órát utazok oda-vissza melóba, 9 órát vagyok bent, hazajövök, mosok, főzök, takarítok és tanulok mellette...úgyhogy nem nagyon tudlak sajnálni, mert tanulnod kell


ha annyira zavarna a helyzet, fognád magad, halasztanál a suliban és kimennél külföldre au-pairnek vagy dolgozni

2011. ápr. 9. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Lehet, hogy te bírod, de nekem nincs ennyi energiám. Nem sok ember tud egyszerre tökéletes diák, tökéletes gyerek, házi csicska a szülőknek, tökéletes barátnő, testvér és úgy alapból tökéletes ember lenni.
2011. ápr. 9. 17:34
 9/11 A kérdező kommentje:
Elnézést, a tökéletes munkás még le is maradt. :D Nem születtem szupernőnek... Ja, és ha ezeket a fentieket teljesíteném, még akkor is szar ember lennék anyám szemében, egy szemétláda. Egyszer azt mondta, hogy ha azt adná nekem, amit megérdemlek, akkor a földön fetrengenék és rugdosna engem agyba-főbe. Nem értem, mire fel mond ilyeneket. :( Sosem szólok hozzá egy rossz szót sem, a veszekedések 90%-át ő kezdi a borzalmas természetével, a lekezelő, bunkó beszólásaival, amit senki sem bír a családban. De akkor sem változtat, inkább játssza a mártírt.
2011. ápr. 9. 17:39
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

én anyámnak is voltak hülye korszakai, pl. mikor nyugdíjazták kitalálta hogy eladja a lakást leköltözik vidékre mert ő bőven megél a nyugdíjából ott, minket meg tesómmal kirakott volna kb 3 millió forinttal fejenként, úgy hogy éppen kijöttem a suliból nulla élettapasztalattal, 19 évesen, tesóm meg 20 volt, és még én voltam az önző dög, amiért meghiúsítottam a tervét

aztán pár év múlva kitalálta, hogy miért nem adok neki haza többet - konkrétan 50ezret havonta - mert az ismerőseinél ennyit adnak haza állítólag a gyerekek, ekkor kerestem kb 40ezret havonta:P

most már jó a viszonyunk, elég normálisan viselkedik, néha vannak hülye dolgai, de szerencsére már nagyon ritkán, szerintem főleg azért lett normálisabb, mert fél ha sokat piszkál elhúzok otthonról és öreg korára egyedül marad

2011. ápr. 9. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!