Szerintetek miért mond nekem ilyeneket az anyám?

19 éves lány vagyok, egyetemista, még a szüleimmel lakom. Már többször veszekedések alkalmával a fejemhez vágta anyám, hogy kirak a házból takarodjak el innen. Ha lenne hova mennem, már rég elhúztam volna, ez tény. De nem ez a legaggasztóbb. Sorozatosan azt mondja, ha szemét velem valamiben, hogy "mert megérdemled...", mert szerinte én egy szemét gyerek vagyok, semmirekellő és semmi jót nem érdemlek. Nem értem a dolgok miértjét, de ez nagyon fáj nekem, hogy így viselkedik velem. Ma is takarítani kellett volna, én szó nélkül nekiálltam segíteni neki, erre elkezdett bunkón, lekezelően bánni velem, amire megsértődtem, fogtam magam, és bevonultam a szobámba. Erre nekiállt őrjöngeni, apám állította le, azóta anyám őt is elmondja mindennek. A barátom és a húgom, hallva a szituációt, nekem adtak igazat, tudják, milyen bunkón tud beszélni, így ne várja a segítségem.

Az egész igazából teljesen oktalan és sosem értettem. Egyszerűen idegileg gyenge, talán unatkozik, mert nem sokat dolgozott életében, csak apámnak besegít. Tény, hogy halálra unja magát és ezt rajtunk vezeti le. De akkor se kéne a világ legszemetebb emberének titulálnia engem állandóan, nem veszi észre, mennyire megbánt vele, még akkor sem áll le, mikor sírok már. Nem értem... az egész gyerekkoromat elvette, mert neki csak a szín ötös, kitűnő gyerek felelt meg, egy négyesem nem volt alsóban, persze gyerekkor nulla emelett, aztán átmentem egy 8 osztályos gimibe, ahol minden szar voltam, ha 5-ösnél rosszabb jegyet hoztam, az 5-ösökre meg az volt a válasz, hogy "ez a minimum". Tiszta jeles átlagokkal elvégeztem a gimit, tavaly egyetemre mentem. Elég messze van a suli, de nem elég messze egy kollégium igányléséhez (45km), így bejárok. Mondhatni elég fárasztó, anyám így is egész vég azért magyaráz, miért nem megyek el dolgozni. Mikor így is alig bírom a sulit, sajnos bejárás mellett nem marad erőm dolgozni is, legalább heti 3 napot dolgozni kell minden munkánál, ráadásul nem is vagyunk rászorulva, bőven tudnak támogatni és kapok a sulitól is nem kevés pénzt. Igazából a szüleimnek csak a kajára (részben), illetve a rezsire van gondja utánam, minden mást a saját pénzemből állok. Mivel nem sok időm marad a tanulás mellett, a házimunkába sem tudok igazán besegíteni, csak hétvégén, illetve szünetekkor. Persze anyám lusta dögnek titulál ilyenkor is, semmikellő vagyok, akinek büdös a munka, szerinte. Sosem járt egyetemre, pláne nem járt be ilyen messzire minden nap, nem tudja, milyen fárasztó, sokszor hajnali 5-kor kelek.

Mindemellett szerintük azt, hogy egyetemre járhatok, nekik köszönhetem, mert a gimit is ők fizették (? - a közoktatás ingyenes), az egyetemen is államilag támogatott vagyok, szóval ezzel nem értek egyet. Szerintük nem azért tartok ott, ahol, mert én energiát fektettem ebbe és hajtottam, mint a hülye, hogy egyetemre mehessek, szerintem meg igen.

Na mindegy is, nem részletezem tovább, a lényeg, hogy nem értem, egy anya hogy lehet ilyen a saját lányával. Miért utálhat ennyire? Csak mert néha nem segítek neki? Amire megkér, amúgy is 99%-ban megteszem, de ő azt várja, magamtól álljak neki az egész ház kinyalásának, dolgozzak suli mellett és legyek az egyetemen szín ötös (aki járt már oda, tudja, hogy ez egy keményebb szakon szinte lehetetlen). Soha semmi nem jó neki, és én vagyok a legszemetebb ember szerinte a világon, sokszor a képembe vágta már, hogy bár ne szült volna meg. Persze a húgommal teljesen másképp bánik, vele kedvesebb, többmindent megkap...stb., de ezt már tényleg nem részletezem. Egyébként apámmal meg a húgommal jobban kijövök.

Mit gondoltok anyámról és erről az egészről? Csak az lehet megoldás, ha elköltözök majd innen?