Sokan vannak a szüleikkel egy fedél alatt? Huszonnyolc vagyok. Munkanélküli vagyok, nem tudok albérletbe költözni. Nagyon sok helyre járok munkát keresni, a spórolt pénzemet feléltem (buszjegy, közös háztartás), gyakorlatilag a szüleimtől függök.

hát sajnos állómunka van:S meg 3 nap meló(reggel 6tól este 6ig,este 6 tól reggel6ig),3 nap meg szabad.

Töük sokszor megy ki a mentő,de máég így is ugy néznek az emberre ha kér egy kilépőt,mert wc-re akar menni mint a véres rongyra. meg a szünetek is olyan hülyén vannak

Azoknak, akik azt hajtogatják, hogy sokan azért nem találnak munkát, mert nem akarnak gyárban dolgozni, vagy a végzettségüknek nem megfelelő munkát vállalni: ez nem igaz, gyárba sem vesznek fel, sőt sokszor még az idénymunkákra is megvannak a megszokott emberek, olyat sem könnyű vállalni.

Annak meg, aki azt mondta, nem véletlenül bocsátották el azokat az embereket, akiket elküldtek a gazdasági válság kezdetén: igazad van, csak nem úgy, ahogy ezt te kitaláltad. Az én akkori munkahelyemről a legkésőbb felvett emberekkel kezdték az elbocsátásokat és azokkal, akiknek még határozott idejű szerződése volt. Tényleg nem véletlenszerű elbocsátások voltak, de nem a szorgalmon, vagy az jó munkán múlott, szóval nem sokat tehettünk. Meg is mondták, hogy nem a munkánkkal volt a baj.

Igen, tényleg. Ilyen is volt nálunk, hogy megszűnt egy sor. De olyan is volt, hogy az egész cég szűnt meg. Én hat évig voltam egy cégnél, ami megszűnt, aztán már sehova nem kellettem. Sajnos olyan környéken élek, ahol nem nagyon van munkalehetőség, úgyhogy elmentem egy gyárba, ahol még volt felvétel, betanított munkát vállaltam. Aztán ott is kezdődött a létszámleépítés, ott is megszűnt egy-két sor és a nem túl régen ott dolgozókat elküldték. Engem először még áttettek más helyre, hogy ne kelljen elküldeniük, mert azért nem voltak velem elégedetlenek. De előbb-utóbb rám is rám került a sor. Aztán megint álláskeresés. Szégyen-nem szégyen, csak hosszas puncsolás után, protekcióval sikerült pár hónapos munkát szereznem. Aztán ahogy ennek is lejárt az ideje, megint munka nélkül maradtam és sehova nem vesznek fel, de nincs is túl sok lehetőség itt, mondhatni semmi.

Én nem a szüleimmel élek, hanem a férjemmel, akinek viszont itt van munkája, úgyhogy nem is ugrálok már olyan könnyen (nem mintha azok könnyen ugrálnának, akik a szüleikkel élnek). Mindenesetre nem adom fel és továbbra is keresem a munkalehetőségeket. A végzettségemhez illőt már nem is remélek, az évek során, amikor nem találtam ilyen munkát és azt vállaltam el, ami volt (akkor még legalább volt valami), már egyre kevesebb lett rá az esélyem. Nem vagyok naprakész, nincs gyakorlatom, stb. Nekem nagyon jó lenne egy gyárban soron dolgozni, vagy árufeltöltőként, vagy bármi. Csak a bejárás megoldható lenne, de még erre is kevés itt az esély.

Kezdem azt hinni, hogy azért látjuk különbözően a dolgokat, mert tény és való, hogy a nőkkel másként bánnak és kevésbé becsülik meg őket ilyen helyeken. Valószínűleg ti tényleg nehezebb helyzetben vagytok. Ennek ellenére azért van pár olyan női munkatársam, akiknek nem nagyon kell leépítéstől félni. Bonyolult dolog ez.

Érdekes, hogy sokan írják, hogy nehéz ilyen munkát találni, még Pesten is. Ennyire jó helyen élnék? Csak egy újságba néztem bele, és rögtön 6 olyan állást találtam, ami egyszerű középfokú végzettséggel vállalható, leginkább betanított munka gyártósoron.