Sokan vannak a szüleikkel egy fedél alatt? Huszonnyolc vagyok. Munkanélküli vagyok, nem tudok albérletbe költözni. Nagyon sok helyre járok munkát keresni, a spórolt pénzemet feléltem (buszjegy, közös háztartás), gyakorlatilag a szüleimtől függök.

"az ember azt hinné kapkodnak az ilyenek után"

ugyan miért? ennyit már mindenki tud, szerezz olyan tudást amivel kitűnsz a tömegből...

Munka mindig van, csak kérdés ki mit vállal el. Én jobb híján elvállaltam a gyári munkát havi 50-70 ezer forintért. Undorító munka, de egész nap otthon ülni és a szülőkön élősködni nem lehet. Velük élek, a fizetésem jelentős része a közös költségvetésbe megy, a maradékot arra tartalékolom, hogy megpróbálhassak kitörni ebből a mókuskerékből.

(26 éves vagyok)

Nos, én is csak úgy tudtam megindulni, hangsúlyozom, nem most, hanem régebben, mikor még nem volt ilyen siralmas a helyzet, hogy alig ettem, 1-2 ruhám volt, semmit több.

Ha valakinek van munkája Bp.-en, (tudom, most szinte lehetetlen keríteni, de régebben nem ez volt a helyzet), ki tud fizetni egy albérletet, és meg tud élni, ha pedig spórol mindenen egy keveset félre is tud tenni. Minimális összeget persze, de előbb-utóbb összegyűlik annyi, amiből ki lehet menni külföldre. Én legalábbis így csináltam.

Persze ezért vállaltam az éhezést is, azt, hogy ruhám sem volt, sehova nem jártam, stb.

Ez talán egy kicsit piszkálódásnak hangzik, de mégis leírom. Amikor a válság miatt elbocsátottak 150 embert, akkor nyilván nem véletlenszerűen választották ki az "áldozatokat".

Ha van egy munkahelyed, akkor az korántsem elég, azért is tenned kell, hogy azt meg tudd tartani. Legyél a legjobb, és legyél nélkülözhetetlen, ez mindenféle munkahelyen érvényes. (Megjegyzés, ez nem egyenlő a behízelgéssel és nyalizással, hanem le kell tenni valamit az asztalra.)

Nálunk is bizony elküldtek szinte minden üzemből egy-egy teljes műszakra való embert, ami jóval több az általad említett 150-nél (hatalmas cégről lévén szó), és mégsem merült fel, hogy közéjük kerülhetnék.