Dédnagymamám tegnap halt meg. Szerintetek megnézzem a koporsóban. Ti megnéztétek a rokonaitokat?

Miért néznéd meg? Ami a koporsóban fekszik csak a teste. A szelleme, ami ténylegesen Ő volt már nincs ott. Éljen úgy az emlékeidben, ahogy élte a napjait, ahogy veled beszélgetett, ahogy mosolygott. Ne rontsd el ezt egy olyan képpel, amire nem is biztos hogy fel vagy készülve. Ez csak akkor fog eldőlni ha belenéznél a koporsóba. És ha rosszul döntöttél késő változtatni.

Köszönj el tőle a bensődben, és őrizd a szívedben az emlékét. A test porrá lesz. De minden, ami megadta az ember értékét, azt ott hordozhatod az emlékeidben.

Előszöris együttérzek veled. :-[

Úgy glom, ezt csakis te érzed, hogy meg szeretnéd-e nézni. Nem ismeretes a korod meg a nemed, nem tudom, hogy mennyire vagy érett és felkészült egy ilyen látványra!? Nem tudni azt sem, lelkileg mennyire vagy érzékeny!? Mennyire zaklatna fel a dédnagyid látványa a koporsóban!? :-o

Nekem eddig két nagypapám ment el úgy, hogy emlékszem is rájuk ÉS a temetésükre. Mindkét alkalommal megnéztem. Az elsőnél még nem értettem a dolgokat, mert akkor még csak 8 éves voltam, viszont amikor az imádott nagyapám elment, 21 évesként már magam akartam látni. Képtelen lettem volna őt elengedni úgy, hogy utoljára nem látom, pláne, hogy hatalmas lelkiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy a halála előtti szombaton otthon maradt a diktafonom, és nem meséltettem még 1x utoljára őt a régi szép időkről. Viszont szerencsésnek is érezhetem magam, mert a halála előtti utolsó estjén félkómában még telefonon beszélhettem vele (az unokák közül utoljára), és akkor még amikor "visszahoztam" ill. "megállítottam" őt egy kicsit a felköltözésben, sikerült még egy utolsó mosolyt csalnom az arcára úgy kétségbeesetten. Így aztán nagyon vágytam rá, hogy még egyszer, utoljára ráborulhassak, mert nagyon szerettem őt, és nem bírtam volna ki, ha nem látom utoljára, ha már az utolsó személyes találkozásunkon "valamit mulasztottam"... S;"[

A gondolataimat, szavaimat egy neki szánt levélben "mondtam el", amit a fejéhez rejtettem el a koporsóban, mielőtt azt végleg lezárták volna. Ha mindezt (ezúttal) elmulasztottam volna, nem bocsájtottam volna meg magamnak.

Ez azonban ÉN vagyok. Valójában neked kell érezned, mit akarsz, és képes vagy-e rá, hogy megnézd, búcsúzási szándékkal!? Az enyém pontosan olyan volt, mint aki alszik, igaz, az falusi temetés volt, hosszú és megható, ahol minden részletre figyelve volt.

F29

Nekem sajnos sok rokonom halt meg kb 8 év alatt:

Anyu: 12 éves voltam. Ő itthon halt meg, az ágyában láttam, a koporsóban nem, illetve ott csak a lábát. A mai napig előttem van ahogy láttam a lábfejét...

Apu: ő kórházban halt meg, ott láttam. Na hát az nagyon felkavaró volt, mert boncolták. Ajánlom hogy ha a dédidet is boncolták, akkor ne nézd meg. Én szinte rosszul lettem. 19 éves voltam.

Nagybátyám: őt nem láttam, bár akkor csak 10 éves voltam.

A papám: őt megnéztem, olyan volt mint aki alszik. Ha lehet ilyet mondani, akkor ő jól nézett ki, bár nem is volt súlyos beteg a halálakor.

A mamám: róla lebeszéltek hogy megnézzem, mert csúnya halála lett...

ha úgy érzed, h meg kell nézned, nézd meg, m bánni fogod, h nem tetted.

én nem néztem meg a papámat, m mielőtt meghalt, beteg volt, és nagyon sokat fogyott. én meg úgy akartam rá emlékezni, amilyen az életben volt.