Pozitív megerősítés helyett miért a becsmérlést válassza sok szülő?

Én csak azt tudom, hogy amíg nem voltak gyerekeim nekem is volt határozott elképzelésem a gyereknevelésről. Sőt amíg nem volt kutyám, addig a kutya idomításról is. Egyik sem úgy ment, ahogy a könyvekben írják. :)

Valahogy mégsem sikerült úgy csinálni ahogy szerettem volna és nem tudom miért. Tehát próbáld ki, legyen gyereked és mire felnő, addigra meglátod, mennyire jöttek be a terveid, elképzeléseid.

Mert a legnagyobb nevelő hatása a példának van.

Mi pedig sokan ezt a rossz példát láttuk a saját szüleinktől.

Ezért ezt szívtuk magunkba, ez a "természetes", így tudatos erőfeszítésre van szükségünk ahhoz, hogy másképp működjünk, és a mi gyerekeinknek már a jobb példa legyen a természetes. Meg kell törni az ördögi kört. Ez komoly erőfeszítést kíván.

Ui.: Hadd mutassak rá, hogy te a kérdésed feltevésében (különösen a végén) szintén kritikus hangot ütöttél meg másokkal szemben. Tudom, ez nehéz. Nekem is az. Nem is megy mindig. :)

Ügye te is rájöttél, hogy nem abból lesz sikeres ember aki a dolgozatait jelesre írogatja.

Én sem így nevelem a gyerekem (még tanul),de beszélgetésekkel szoktam rábeszélni dolgokra és jól működik.

Nem az asztalhoz leültetve, ordibálva, hogy milyen hülye gyerek vagy, mint ahogy velem tették. Nem. Kiülünk a kertbe,padra, farönkre és beszélgetünk. Nem érdekel ha rossz jegyet hoz, az én kölyköm ne csavarogjon, vagy ne kösse fel magát, mert éppen kapott énekből egy egyest.

Nekem anyám ilyen. Mindenáron azon van, hogy teljesen önbizalomhiányos, lelki beteg embereket csináljon belőlünk. Nagyon sokáig elhittem, amiket mondott, meg is lett az eredménye 19 éves koromra, alig merek idegen emberek közé menni. Néha eljárok bulizni, olyankor nem érzem magam rosszul, de sok más esetben nagyon előtör belőlem, hogy biztos nem leszek szimpatikus másoknak, mert anyám szerint mindig is én voltam a rossz és a hibás mindenben. Ma már visszaszólok neki, keményen le is állítom, ha megint olyanokat mond. Egyetemre mentem, akkor nagyképű voltam, aki majd szóba se fog velük állni, csak mert egyetemre jár, ha rossz jegyeket hoztam, akkor hülye voltam és nézzem meg a padtársamat, ő milyen jó, ha pihentem pár napot, lusta dög voltam, ha épp a külsőmmel foglalkoztam, minek, csak rosszabb leszek tőle, ha elhanyagoltam a külsőmet, csúnya voltam. Ennyit erről. Neki a tökéletes gyerek is csak egy kupac sz*r lenne... elnézést a kifejezésért. Szóval ezért nagyon nem tudom tisztelni és jó anyának tekinteni. Odafigyelt rám sokszor és sokmindent megkaptam (anyagilag főleg), de soha nem lettem megdicsérve. 16 évesen letettem a nyelvvizsgát, 17 évesen a jogsit, szintén akkor egy német érettségit, aztán következő évben a többi tárgyból az érettségit, tiszta 4-es 5-ösre. Idén egyetemre mentem, persze államilag támogatottra de még így sem vagyok elég jó. 1. félévben buktam egy tárgyból, második vizsga alkalmával lett csak meg, de nem mertem elmondani itthon, mert anyám képes lett volna azt mondani, hogy nem vagyok egyetemre való és ő többet nem fizet nekem semmit. (Holott csak a kajámat meg a rezsit fizetik szinte, támogatásokból veszem a többi cuccomat és a bérleteket.) A szerelmi életemről nem is beszélve... anyám szerint ízlésficamos vagyok és különben sem fog soha senki elvenni engem, mert olyan "hülye" nincs. 15 éves korom óta szinte végig voltak pasiim... persze, ha én otthagytam egy srácot, abból is kihozta, hogy én elviselhetetlen vagyok, engem mindenki elhagy, senkinek sem vagyok jó... Na mindegy, ennyit erről. Jó példa, milyen nem szeretnék lenni majd a gyerekemmel. Ugyanis egy jó anyában megbízhat a lánya, bármit elmondhat neki. Nálam ez sosem volt így.

19/L

Egyetértek veled.

Nekem van gyerekem is, TÜRELMEM is hozzá, ezt csak így lehet kivitelezni.

Egyik kérdésnél leírtam, hogy grafikus szerettem volna lenni, nagyon jól rajzolok, kerületi versenyeket nyertem gyerekként, tiniként stb. Anyám mégis azt mondta, nem hagyja, hogy egy senki legyen belölem. Ugyan nagy kínszenvedés árán de elvégeztem amit ö szeretett volna, sosem adtam fel, hogy egyszer abban dolgozhassak amit igazán szetetek. Gyerekkoromban ezen kívül bármibe belekezdtem, minden hülyeség volt számára (pl.érdekel a biológia, pszichológia), az összes próbálkozásomat letörte, hogy úgysem fog menni, nem nekem való... Emiatt lett 2 évem amit egyáltalán nem jártam iskolába, mert ezek után semmihez nem volt kedvem. A középiskolát is felnött fejjel végeztem el, meg amit ö akart, nem akartam senki lenni. Aztán saját eröböl és férjem támogatásával mégis azt csinálom amit szerettem volna. Grafikus vagyok mégis.

De én ezt a kitéröt nem járatnám végig a lányommal. Én bátorítani fogom, bármi is érdekelje, nem azt fogja hallani, hogy ö hülye hozzá meg éhenhal avval a szakmával és nem támogatom. Mert egy életre el lehet venni az ember kedvét mindentöl. Már most is ha jól csinál valamit, megdícsérem, ha rosszul, akkor elmondom hogyan csinálja, segítek neki, nem egész nap a tiltást hallja, hogy mit ne csináljon.

Ez szerintem hozzáállás kérdése.

Jah, és esze van a dolgokhoz, mert ha már végleg "kiborul a bili", akkor 5 perc alatt megcsinál mindent.

Előző voltam.