Most tényleg ilyen semmirevaló szülő vagyok?! Már elment az összes önbizalmam.

Anyám kontra én a babanevelésben.

Még gyesen, szóval egész nap a virgonc 1,6 évessel vagyok ithon, jókat sétál, eszik, pancsizik, kúszik - mászik s minden ok az egészségével.

Napvégére már eléggé elfáradok s akkor szokot anyum hazajönni. Párom nagyon sokat éjjel-nappal dolgozik, így is sokat segít. Lassan de biztosan érzem anyu teljesen bénának tart a gyereknevelésben, hogy nem tudok eléggé szívvel- lélekkel s éjjel - nappal s ezen teljesen elkeseredtem már. Engem a gyerek ébreszt. Hétvégén viszont nem, mivel anyu koránkelő, halja moccan egyet a baba s már hopp, felis kapja s iszkol vele konyhába. Én meg alszok észrese véve.

Persze napközepén megkapom mit alszok annyit.

Mondtam szépen, engem a baba kelt, ne vegye el előlem, hisz törődök vele ha hagyja. Lefekvéskor is mindig ez megy, amint már egy fél-egy óra cumizgatom,(mert biztos kevés, apad a tejem de már 1éve mondja!)

simogatom, tentiztetem majd lerakom ő sír. Hopp, anyu ugrik, kakaó, melegtej, mellette alvás stb.

Mondom legalább az esélye legyen meg babának, hogy 5-10 perc aztán ha nem alszik, tovább próbálnám. Denem! Ő már vádol a szemével, remeg a gyerekajtaja elött görnyedten, órát lesve, cumival a kézben. Mert én vagyok ilyenkor a gonosz.

Nekem erre már nincs időm s értelmetlen is mivel kezd hisztisedni a gyerek. Ha valamit nemkap meg (pl: tvirányító, kábelek) akkor már rákezd hiába szólok neki mindig szépen.

Ha sétálni vinném nem majd ő, ha etetném már megelőz,

de ha úgy kéne rá vigyáznia, hogy mi párommal mennénk el valahova akkor már nem mert fáradt, gondterhelt, le van merűlve.

Ha másik mamához mennénk évi 2szer hát remeg mert bár nem mondja de teljesen kisajátítja, neki egy mamája lehet csak aki meg Ő. A másik az csak megtűrt, de inkább nincs is, csak egy idegen. :S (pedig szegény anyósom messze él s ritka a látogatás hiába kedves s szereti ő is.)

A másik, pedig amivel minden nap még mélyebben van alázva anyai szívem az az együtt alvás. Már írtam erről ki kérdést de nem változott semmi. Ő imádna aludni a babával, gyakran meg is teszi. (most is gyanítom azért van már bent negyedórája nála..)

Én nem merek/bírok a babával aludni mert miden rezdülésemre felriad, mocorog, s egyik melett felázik mivel non-stop cuminak tekint akkor, másik melett agyonkarmolja + rossz alvó vagyok aki egész éjjel forgolódna.

Szóval anyú aludna vele de én nem, s hát ez egy gyöngéd dolog amit velem vagy senkivel nemkéne csinálnia a babának. De ilyenkor sopánkodik, sajnálgatja én meg majd elbőgöm majga, hogy hagyjon már levegőhőz jutni minket s ne nézzen úgy rám, hogy csak gyerekvagyok aki nek törődik a babával! Elegem van.

Mielött bárki azt kérdezné "miértis szűltem az anyám nyakára" ... hát mert ő akarta. Pontosabban folyton folyvást mindent megtesz csak maradjunk, szerintem bele is őrülne ha megpróbálnánk elköltözni. Mivel elég érdekes nevelésben részesültünk, aki elköltözik ithonról az szétszedi a családot, áruló de nemérti meg, hogy a baba már az én másik családom! Olyan s úgyviselkedik mint egy anya pótlék de én vagyok a baba anyja akit imádok, a legszebb dolog az életemben. De már kezdem elhinni, bizony nem vagyok elég jó az anyaságra.:(

Hiába hozom szóba a dolgot neki akkor simogatja a hátam, hgy jaj, hát ne gondoljak ilyet, csak annyira szereti az unokáját.... :(((