Gyerektartásnál lehet egyéni igény?
Ha erről közösen megegyeztek, valószinűleg jóváhagyja a bíróság. Mindenesetre én az apa helyében biztos nem mennék bele ilyen alkuba. Hallottam, és tapasztaltam már nem egy olyan esetet, hogy a kedves anyuka képes volt még akár kölcsönkérni is, hogy meg tudja venni a legdrággább iskolatáskát, legdrágább ruhákat, csak hogy az apával jól kicsesszen. Én olyan alkut kötöttem az exemmel, hogy fizetem a fix gyerektartást, ami le van rajzolva papíron. Emellett pedig ha valami nagyobb dologra szüksége van a gyereknek, szól, és vagy összedobjuk, vagy ha van annyim, természetesen rá fogom áldozni a gyerekemre...
35f
Mindent lehet.
De felhívnám a figyelmed a hátulütőire, s gondoljátok ki előre, hogyan oldjátok meg az ilyen helyzeteket:
ha mondjuk a gyerektartást fizető fél szerint nincs szüksége a gyereknek 15 ezer forintos cipőre, bőven megtenné az olcsóbb is, vagy mondjuk szerinte elég lenne a gyereknek egy húszezer forintos bringa, minek neki a nyolcvanezres, viszont a gyerek, vagy te a drágábbikat vetted meg, és a megbeszéltek szerint kérnéd az összeg felét. Egy olyan összeg felét, amivel ő nem értett egyet. Ő a szemedre hányja hogy költekezel, te az ő szemére hogy zsugori a gyerekkel, és kész is a veszekedés. Vagy az is lehet, hogy szakadtnak találja a gyerek télikabátját, és a szemedre hányja, hogy miért ezt az olcsó szart vettétek meg, mikor te esetleg még annak is örülsz, ha ennek az olcsó szarnak a felét ki tudtad fizetni. Ekkor ő azt érzi, hogy hiába kész ő pénzt adni nektek, te elhanyagolod a gyereket, és nem áldozol rá eleget. Újabb feszült helyzet.
tök szar érzés elszámolni mindennel, amit megveszel a gyereknek, én legalábbis utálnám, hogy beleköthetne a gyerektartást fizető fél (szándékosan nem apát vagy anyát írok), hogy miből milyet és mennyiért veszek a gyerekemnek, sokkal tisztábbnak érzem azt, hogy gazdálkodom egy fix összegből, ahogy tudok, és nem kell minden szir-szart az orrára kötnöm.
De ha jó a viszonyotok, és maximálisan átgondoltátok, akkor hajrá, csak árnyalni akartam egy kicsit a képet.
10:09-es vagyok.
10:24-es tökéletesen leírta a dolgot!
Én olyan eseteket, tapasztalatokat vettem alapul, amikor valamelyik fél haragból, bosszúból, vagy bármilyen okból ki akar tolni a másikkal ahol csak lehet.
De ha nincs harag, "békében" váltok el, minden gyerekkel kapcsolatos dolgot meg tudtok beszélni, akkor is ott vannak a veszélyek, amiket 10:24-es leírt! Egy idő után biztos hogy előjönne! Amit pedig Te írtál, hogy hármasban elmentek vásárolni... És ha lesz párod, vagy az exednek lesz társa? Az hogy venné ki magát, hogy "bocs drágám, de a volt párommal megyünk vásárolni"... Ilyenre nem lehet alapozni. Ha megbíztok egymásban, miért nem jó pl. az, amit én is írtam? Fix havi összeg lefektetve + eseti egyeztetés. Esetleg még pl. olyat be lehet venni a határozatba, hogy egy-két fix, visszatérő költséget feleztek (pl. iskolakezdés)...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!