Ez tényleg felháborító vagy csak túldramatizálom?

Ők egy másik generáció szülöttei, számukra a házasságban ez is benne van. Megesküdött, megtartja.

Csak mostanában divat minden apróság miatt kirakni a másikat, régen még komolyan vették a házassági esküt akkor is, ha épp a kellemetlen része jött. Gondolom, még mielőtt emgszülettél volna, sokáig boldogan éltek, és ez erőt ad a nagymamádnak.

Igen,teljesen normális dolog amit a nagyid csinál.

Beteg családtagnak az ember még a lelkét is kiteszi,csakhogy meggyógyuljon,mégha a beteg sokszor ellenkezik is.Ha esetleg a nagypapáddal a legrosszabb történe a nagymamád nem tudna az élete további részében elszámolni a lelkiismeretével,hogy nem tett meg mindent.

Lehet hogy lelkiismeret-furdalása a lenne ha nem tenne meg mindent érte. Azért elég sok évet együtt töltöttek, meg lehet hogy ő ilyen gondoskodó jellem.

én is voltam ilyen helyzetben, utáltam a mamám nagynénjét, meg igazából csak nagyon távoli rokonom volt ugye, mégis mikor beteg lett 2 évi ápoltam huszonévesen.

Tudom nagyon csúnyán hangzik, de csakis magamért tettem , tudtam hogy nem kapok egy köszönőmet sem érte,de legalább nem bánkódtam utána, hogy én is olyan szemét vagyok aki a családját semmibe veszi. (És a nyugdíja sem az enyém lett mielőtt azt hinnétek, hogy azért tettem)

Hát, nézd. Talán őket még úgy nevelték, hogy a házasság egy életre szól. Ami nagyapádat illeti. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a rák, minél előrehaladottabb stádiumba lép, csak felerősíti a negatív tulajdonságokat. Értem ezalatt, hogy muterom mindig azt mondta, élete legnagyobb hibája volt, hogy megszült engem, és engem is a nagyszüleim neveltek. Muterom mindenkinek elhordott engem mindennek. Most ő is végstádiumos rákos. Annyi szemétséget követett el ellenem, hogy az idők végezetéig sorolhatnám, és még akkor se érnék a végére. Én úgy készültem, hogy ha a halálos ágyán, az utolsó kívánsága az lenne, hogy bocsássak meg - a válaszom határozott NEM lenne. Egyetlen szót kimondani, hogy "sajnálom", vagy, hogy "bocsánat" még nem tudja helyrehozni az elcseszett életemet, ő meg forduljon fel sz*r lelkiismerettel. El se tudod képzelni, hogy meglepődtem, hogy most, hogy már a halálos ágyán stádiumban van, de esze ágában nincs bocsánatot kérni, ugyanúgy keveri a sz*rt. A lakását másra hagyja, engem kisemmizett, még egy porszemet se hagyott rám - de tőlem várna segítséget, mert nem tetszik neki az elfekvő, ahová dugták... Én viszont olyan lettem, amilyenné nevelt: szerinte kőszívű, szívtelen. Természetesen nem vagyok ilyen, de már nem tud hatni rám a lelkiterrorjával.

Nekem is vannak ismerőseim, akik szerint kötelességem lenne gondoskodni arról, aki lelkileg megnyomorított, ráadásul még ki is semmizett - lesz*rom őket. A lényeg, hogy vannak olyan emberek, főleg ilyen idősek, akiket még így neveltek, hogy mindent le kell nyelni. Ha a véleményemet kérdezed, egyáltalán nem normális. Bedugnám egy elfekvőbe, mert pont azt érdemli.

Nagymamid a hétköznapok csendes hőse!

a nagypapi lelkében nem tudhatod, most mi zajlik

valószínű nagy földcsuszamlások, rengések, áradások, villámlások - de benn, titkon.

de ugye nem tépi ki a csapot mostanában?

Ők egymást jobban értik - mint egy kívülálló. Hagyd őket.