Mást is szeretne már a családja férjhez adni?

Persze, hogy mást is, sok ilyen korlátolt öregasszony van a világon.

Szerintem csak azért csinálják, mert irigykednek rád (meg a mai fiatalokra), hogy úgy élsz, ahogy tetszik, önállóan is jól elvagy, rengeteg lehetőség van előtted, nem kell már húszévesen háztartási szolga-qurvának lenned (mert abban a generációban a férfiak nagy része kb. ennyire tartotta a feleségét), és nem hajlasz meg behódolóan a családi elvárások előtt, mint ők tették. Hozzámentek az első jöttmenthez, aki virágot hozott nekik, akit nem is szerettek, nem is ismertek, csak mert annyira önállótlanok voltak, hogy képtelenek voltak elképzelni, hogy nőként egyedül is vihetik valamire, illetve annyira de annyira rettegtek, hogy mit szól a szomszéd meg a komámasszony, ha nem állnak be a sorba.

Elég sokat elmond nagyanyád mentalitásáról, hogy az számít neki, hogy a fiúnak hány testvére van (magyarul hogy mennyit fog örökölni). Egy eladható tárgyként tekintett magára is anno (ezért akart "jól" választani, "jól" = pénzeset), anyádra is, meg rád is.

"Ó jajj, csak menjen már férjhö' a jány, az osztán mindegy, hogy kihö', mer' szígyenben maradunk, meg mit szól hozzá a Rozi meg a Piri." :D

Röhejes. Nem hiszem el, hogy ezen tényleg felhúzod magad. Engem is piszkáltak ennyi idősen az idősebb és korlátoltabb női családtagok, az elején engem is idegesített, de nagyon hamar elkezdtem őszintén szánni őket.

Aki boldog, vagy valaha is boldog volt, annak eszébe nem jut bárki magánéletével foglalkozni.

Utolsó vagyok még: Az meg, hogy 13 évesen volt sok udvarlója, nem biztos hogy igaz.

Én ahány öregasszonnyal beszéltem életemben (ami nem kevés), mind azt állította magáról hogy neki rengeteg udvarlója volt, válogathatott közülük, stb. Na persze... ez a generáció ilyen mércével méri saját magát, ellenőrizni meg utólag ezt már úgysem lehet.

Igen, előfordul. Én 26/N vagyok. Nekem a szüleim, főleg az anyám szokta mondani akkor, amikor hazalátogatok: hogy "de jó lenne, ha lenne már valami komoly kapcsolatod". (Még nem volt olyan igazán komoly, csak rövidebb ismerkedések, próbálkozások.) Meg folyton célozgat, hogy majd az unokák meg mittomén... borzasztó.

Persze, szeretnék majd egyszer férjet meg családot, de nagyon zavar, hogy ezt most már kezdik tőlem elvárni. Hogy prezentáljak már végre egy jóképű pasit, akivel lehet dicsekedni. Látom az anyámot, szégyelli és furcsának tartja, hogy nem volt még semmi komoly kapcsolatom. Eszméletlen, hogy mikbe bele nem szól.

Pl. egy ízben megemlítettem neki, hogy tervezem, hogy elmegyek majd felnőtteknek szóló balett-tanfolyamra. Mire ő azon kezdett el sopánkodni, hogy mért megyek oda a sok nő közé, ott még ismerkedni se lehet. Fűvel-fával össze akar hozni, szerinte randiznom kéne minden egyes férfival, aki csak szemet vet rám, ne zavarjon az, hogy kicsit sem szimpi: "mindenkinek esélyt kell adni".

Kb. úgy viselkedik, mintha egy ronda, rossz természetű, ostoba lány volnék, akit már szeretne végre valami pasi nyakába varrni. Pedig erről szó sincs: iskolázott, intelligens, csinos nő vagyok (hogy mért nem volt még komoly kapcsolatom, az mondjuk más tészta).

Úgyhogy levontam a tanulságot: ritkábban találkozom a szüleimmel, inkább telefonon beszélek velük, ha meg ilyen téma jön szóba, igyekszem elterelni.

26/N