Hogyan szoktassam le az alkoholról?
sziasztok!
szörnyű szitu állt elő nálunk!a barátom azt hiszem alkoholfüggö.már kb egy éve együtt élünk.8 hónapos a kicsi lányunk.úgy veszem észre a párom nem bír ki egy napot sem sör nélkül.esténként vagy otthon iszik meg pár üveg sört,vagy kimegy a kocsmába.ha kimegy addig nem jön haza,míg be nem csíp.a második sör után már nem bírja abba hagyni és addig iszik míg be nem szédül.úgy hiszem neki ez az állapot hiányzik.ez már függöség?vagy csak én dramatizálom túl?esetleg ha valaki volt már hasonló helyzetbe tudna nekem tanácsot adni hogyan tudnám meggyözni arról,hogy ne igyon már annyit?kérlek segítsetek nekem
Engem mindenféleképpen felháborít, hogy már pár sörét az anomimekhez küldenék az embert, hogy aztán mindenféle hülyeséggel tömjék tele a fejét, hogy ő milyen beteg, meg alkoholista.
Azzal egyetértek, hogy a mindennapos pár sörből idővel lehet több is, ha mondjuk bánatában fordul hozzá az ember, erre vigyázni kell.
De ott van pl. nagyapám, tizenéveken keresztül minden nap reggel, délben és este megivott egy-egy felest. Részegen soha nem láttam, soha nem lett több ebből a napi három felesből, legfeljebb nagyritkán, ünnepkor, de akkor sem a részegségig. Imádta a családját, dolgozott becsülettel.
Szerencsére abban az időben még nem volt ez a hülye mánia, hogy mindenki alkoholista, aki csak ránéz az alkoholra és kezelni kell. Ez olyan mint az, hogy akinek kicsit rosszabb időszaka van, azt már mindjárt depresszió ellenes szerekkel kell tömni.
Igen, akin elhatalmasodik az alkohol iránti szenvedély, azt tényleg kezelni kell.
De a te párodnak szerintem bőven elég, hogy ha visszább vesz az ivásból, ha több olyan estét tölt veletek amikor nem spicces. Ha mondjuk heti néhány alkalommal megiszik pár üveg sört azzal nincs semmi gond.
15:21
Jó, de akkor sem kell boldog-boldogtalant hozzájuk küldeni, akinek nincs szüksége rá. :)
Akinek van, azt már célszerűbb.
Egyszerű, van egy régi módszer:
Töltsd teli a kádat sörrel. Hívd be a faszit, mondd neki, hogy van egy meglepetésed a számára. Örömmel látja majd, hogy ott a sörrel teli kád. Mikor hajolna, hogy egy nagyot kortyoljon, dobj bele egy döglött macskát (oposszum is lehet, de az itt nem őshonos, rendelni kell utánvétellel).
Ha megundorodik ettől, akkor minden rendben lesz. Ha viszont fél óra múlva üres lesz a kád és a döglött macskát (vagy oposszumot) kicsavarva próbál hozzájutni még pár csepp sörhöz, akkor reménytelen eset...
Akkor hagyd a fenébe, mert alkesz.
19:12
:DDDDDDDDDDD Ez marhajó! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!