Most vagy anyám bolondult meg, vagy én nem vagyok elég türelmes?

Anyóssal együtt főzés? Nos, mint ahogy Jókai írja A debreceni lunátikus c. történetben:

"Mert az ilyen emberséges konyhának két félajtaja volt: a felső fele arra való volt, hogy azon világosság jőjjön be és friss levegő télen-nyáron; az alsó fele pedig mindig csukva volt, s arra a célra szolgált, hogy a házi komondornak alkalmat szolgáltasson magát a gimnasztikában gyakorolni.

Hely tehát bizonnyal volt itt két asszony számára is elég. A konyha nem lett volna két asszony számára kevés; hanem a két asszony volt annak a konyhának sok!

Az pedig rendesen így szokott bekövetkezni, hogy mikor azok, akik a házat építették, megérték azt az időt, hogy egy fiuk megházasodott, vagy egy leányuk férjhezment, hát bizony azért nem építettek ám az új pár számára mindjárt új házat, hisz úgyis rájuk marad majd a régi; azok se vették a nyakokba a várost szállást keresni, – nem is tudom, hol kaptak volna? tisztességes városban minden embernek arravaló a háza, hogy maga akar benne lakni s nem azért, hogy a más baját is nézze; – hanem ottmaradt szépen az új pár is az ősi háznál: elfértek azok is szépen. Ott volt a számukra a másik szoba; az éppen olyan nagy volt, mint az első; igaz, hogy az udvarra nyílt; de „szebb volt oda kinézni, mint az utcára, s különösen írással, tudománnyal foglalkozó emberre nézve nyugodalmasabb.

A konyhát pedig bírta aztán a két asszony közösen.

Hogy milyen kifogyhatatlan török-montenegrói határvillongás származott az ilyen atyafiságos együttfőzésből, azt majd mindjárt meglátjuk nagytiszteletű Tóbiássyné nagyasszony, és nagytiszteletű Haranginé nagyasszony példájából."