Padlón vagyok, képtelen vagyok talpra állni. Mit tehetnék?

Mindig is jó kedvű voltam, talpra esett, volt mivel lekössem magam. Örömöt leltem a hobbijaimban, az életben. De sosem voltam igazán boldog. Mindig ott volt bennem legbelül azaz örökös boldogtalanság, ami most kifakadt. Az utóbbi időben nagyon megváltozott a hangulatom...

Nincsenek barátaim, nincs senki akinek elmondhatnám a gondomat. 3 bátyám van, egyik szemétláda velem, másik szellemi fogyatékos, harmadik pedig már rég nem velünk él, vele sosem tudnám megbeszélni a gondomat. Szüleink elváltak, anyámmal élünk, de az én anyám nem olyan akivel meg lehetne beszélni a problémákat. Elmondom neki a problémámat és egyszerűen nem is próbál segíteni csak még jobban beletipor a sárba. Szerintem azt sem tudja, hogy mit kellene tegyen vagy mondjon, nem is ismer legbelül, alig beszélgetünk. Van egy nagyon jó ismerősöm akinek tényleg elmondhatom minden gondomat, MSN -en. Ő tényleg egy igazi barát, de 150km -re lakik. (Találkoztunk már személyesen is...) Őt nem akarom fárasztani a hülyeségeimmel, elmondtam már neki egyszer a gondom, ideiglenesen talpra álltam. Talpra állított, hogy volt kinek elmondani, talpra állított a válasza és a tanácsai. De megint szakadékba kerültem. Már egy ideje elvesztettem az örömöt a hobbijaimban, az életemben. (Szó sincs öngyilkosságról..) Elvesztettem a hitemet és reményt, hogy valaha is boldog leszek.

Annyira boldogtalan vagyok, hogy az leírhatatlan. Ami leginkább padlóra vágott, azaz, hogy egy szerencsétlen, balf.sz vagyok. Volt egy lány, akit érdekeltem, de elrontottam mindent. Nagyon gátlásos vagyok, nagyon könnyen zavarba jövök, önbizalom hiány, nehezen oldódok fel, emiatt még csak ránézni sem mertem, mert egy hülye barom vagyok. Most meg már késő, hiába próbálom keresni a tekintetét, rám sem néz. Ez az a dolog ami leginkább teljesen padlóra tett. De mindez mellett ott van a rengeteg gond. Az utóbbi időben egy lelki nyomor lettem. Nem hibáztatok senkit magamon kívül. Tudom jól, hogy magamnak köszönhetem, hogy idáig jutottam. Próbálok talpra állni, de nem megy. Mielőtt padlóra kerültem, előtte próbáltam ismerősöket keresni, de valahogy az emberek nem is foglalkoznak velem. Nem vagyok népszerű. Mindig is rengeteg gond volt a nyakamban, rengeteg teher, amiket cipeltem. Az örökös anyagi gondok, az állandó negatívumok az emberek részéről még inkább lelkileg tönkre tesznek. Iskola is egyre rosszabbul megy, néhány osztálytárs próbál jó kedvre deríteni néha, ami ha véletlen is sikerül, délutánra megint egy hatalmas szakadékba esek. Minden problémát meg tudtam oldani magam, szinte segítség nélkül, zajlott az életem, vigasztaltam saját magam, hogy ennél rosszabb nem lehet már, de folyamatosan lejjebb és lejjebb csúszok.

És még írhatnák magamról több száz sort, mert a probléma lényegesebben összetettebb, de úgysem olvasná el senki...

Mihez kezdjek már? Mit kellene tennem? Mit tennétek a helyemben? Akárhányszor talpra próbálok állni, egyre és egyre nehezebb talpra állni.

Van még egyáltalán reményem? Ha úgy gondoljátok, hogy nincs, írjátok meg nyugodtan, legalább őszinték voltatok velem.

Csak végre boldog akarnék lenni, vagy legalább a régi énemet visszakapni.

17F