Fura lesz, de normális, hogy úgy érzem, a szüleim hátráltatnak a sikeremben?
Nem akarok kérkedni, de inkább az a típus vagyok, akit nem nagyon érdekel semmi (bár ez biztos a korral jár), de ha valami fontos és megerőltetem magam, az mindig sikerül. Viszont a szüleim folyton azt hangoztatják, hogy úgyse fog semmi összejönni. Pedig nincsenek Fellegeket karcoló álmaim. Amióta az eszemet tudom, ez ment. 8 évesen gitárért könyörögtem, de nem kaptam meg, mert "minek az neked, majd megunod". Szülinapomra kaptam mamámtól pénzt 11 évesen, és így tudtam venni egy használt gitárt (a bátyám segített, ő akkor 14 volt). Aztán a szüleim váltak, meg megint összeköltöztek, meg megint szétmentek, és ezt játszották 14 éves koromig. A szó szoros értelmében játszottak velem, ha éppen nem beszéltek akkor én voltam a postagalamb, ha meg veszekedtek, akkor mindketten velem akarták bizonyítani az igazukat("mond meg anyádnak, hogy iagazam van, Bogárkám"), ha meg leléceltem mondjuk mamához, akkor meg az volt a baj - hogy én soha nem vagyok nekik ott, mikor bajuk van egymással. Aztán elkezdtem röpiedzésekre járni, és akkor is az ment, hogy "majd megunod", meg "majd kitörik valamid és meglátod", stb. Nagyon sok dalt írtam, először arról, amikor a szüleim váltak, hogy az nekem rosszul esett, majd amikor ennek vége volt, boldogabb témákról: Barátokról, a fiatalkor szépségeiről, aztán szerelemről, a tesóim iránt érzett szeretetről, boldogságról. Amikor ezt otthon megtudták, anya kiakadt, hogy miért pazarolom én erre az energiámat, ez csak hülyeség, stb. De azt megengedi, hogy este 9-ig kint lógjak, és csak aztán jöjjek haza és aztán tanuljak. Aztán most énekkaros lettem, és ez lett neki a baj, minden reggel ezzel ébreszt, hogy "nem értelek, kislányom", "nem lesz belőled se semmi", "majd megunod", pedig rájöhetett volna, hogy ha valamit nagyon szeretek, azt nem fogom megunni.
És most volt egy álmom, ez verte ki nálam a biztosítékot. Anyum elhagyott minket, és engem meg az öcsémet a gyámhatóság a nagykorú bátyámhoz helyezett. És én boldog voltam, mert végre úgy éreztem, hogy senki nem húz vissza! Pedig nagyon nagy szabadságot ad, aminek örülök is, de mégsem támogat semmiben. Megkérdeztem, minek örülne, mit csinálnék, és nem tudott válaszolni.
Szerintetek meg fogok őrülni?
16/l
Húha... Nekem is elváltam a szüleim, anyámal és 3 bátyámmal élek, de ilyet nem mondott még sosem egyikőjük sem, hogy nem fog sikerülni, meg hasonlók.
Ahogy látom elég sok mindenen keresztül mentél te is. Én azt mondom neked (én.. aki hetek óta elég komoly szinten mélyponton vagyok), hogy ne add fel, mert amiben én vagyok azt magamnak köszönhetem, mert feladtam. Nem kellett hozzá sok, pillanatok alatt lecsúsztam.
Erős vagy, és talpraesett, ezt kivettem az írásodból, úgyhogy ne add fel. Tudom jól, hogy megfordult már mindenki fejében, hogy milyen jó lenne, ha én XY lennék. Mindenkinek van keserűség az életében, és lehet, hogy téged így tesz próbára az élet. Van akit később. De hidd el, jobb előbb, mint később.
Nem hinném, hogy normális dolog, hogy hátráltatnak, vagy így érzed. De egyet mondhatok, tedd azt amit szeretsz. Elvégre "Egyszer élünk, mindent bele". :)
17/F
Kedves első:
Azt álmodta. Amúgy nem is csodálkozom, hogy ilyen álmai vannak, a saját szülei azt mondják neki, hogy semmi nem lesz belőle, meg úgyis megunja? Te se vagy 100-as... Ahelyett, hogy támogatnák a saját gyereküket.
Normális, hogy így érzed, abszolút lehúznak, a saját sikertelenségük miatt, ne hagyd magad, amit szeretsz, azt csináld szívvel-lélekkel, mert abba fogsz beleőrülni, ha hagyod magad és nem csinálsz semmit, ami érdekelne!
Szüleidnek elég érdekes felfogása van... Ilyenekkel tömni a gyereket hogy úgysem lesz belőle semmi.. Semmiképp ne hallgass rájuk, csináld amit szeretsz.
Egyébként normális hogy ezt érzed. Én is így éreznék ha ilyen szüleim lennének...
Igen, sajnos sokszor van ez így. Magyarországon egyszerűen az emberek többsége negatív. Nem akarnak ők neked rosszat, sőt a legjobbat akarják, mégis hátráltatnak.
Átéltem én is ugyanezt, addig negatívkodtak, amíg derékba törték az álmom, csak akkor én már öt éve csak azzal foglalkoztam. De egyszerűen nem bírtam tovább. Nem értették meg, hogy ahhoz, hogy művészeti pályára lépjek, támogatás kell a családtól. Pedig a tanáraim azt mondták, hogy nagyon tehetséges vagyok, csak az idegeim mentek tropára. Puff neki, ennyi.
Most már csak komoly anyagi befektetéssel tudom legalább megközelíteni az álmom, de az se tetszik nekik. Csesztettek, amikor sokat gyakoroltam, amikor inkább koncertre mentem, mint őket emglátogatni, amikor feladtam és otthagytam az egészet, és most is, amikor próbálom helyrehozni.
Ezért lényegében megszakítottam velük a kapcsolatot, kb. kéthavonta meglátogatom őket, de egy nap után menekülök.
Tudom, hogy jót akarnak, de kikészítenek. És sajnos ez sok családban így van, valószínűleg nálatok is. :(
Teljessen jogos a felháborodásod és megértelek,mert én is ugyanebben a helyzetben voltam!ugyanez volt,én pl dobolni tanultam és nagyon érdekelt a dolog,én is mindig azzal tudtam csak foglalkozni ami engem érdekelt,de azzal nagyon sokat fogalkoztam,még sem kaptam annyi támogatást hogy ezt megtudjam valósittani kamasz koromban!Most így felnőttként 26 évessen újból neki állok és nem adtam fel az álmaim,mivel már dolgozok így saját magamnak finaszirozom!De viszont a szüleim ugyanezt játszották el velem amit veled,hasonló körülmények nálam is.De ha tényleg ezt szeretnéd csinálni,akkor kitartás kitartás és saját magadnak kell ezt végig csinálnod ezek szerint és hidd el hogy sokkal nagyobb öröm és büszkeség lesz,amikor eléred a célod!!!Soha soha ne add fel az álmod,legyél kemény és mutasd meg hogy te megtudod csinálni egyedül is,és akkor majd a szüleid csak nézni fognak hogy mire vagy képes egyedül!Hiszen az életedért te felelsz majd 18 éves korod után és nem hibáztathatjuk egyfolytában a szülőket,bár én még mindig haragszom rájuk amiért sok álmomat nem tudtam megvalósittani miattuk,de viszont ezáltal ez a düh és harag egy sokkal határozottabb és kitartóbb személyiség tett engem és valamilyen szinten ez a harag és düh visz előre az életben!Hidd el ez csak rajtad múllik,tudom könnyü ezt így mondani de amikor majd elérsz valamit,akkor majd rájössz hogy mekkora utat tettél már meg és mindezt egyedül vitted véghez!!!
KITARTÁS KITARTÁS KITARTÁS!ÉS SOHA NE ADD FEL AZ ÁLMAIDAT!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!